Andi és Zoli – A Nagy Kör (The Big Lap) – azaz indul az ausztrál körút!

Az elmúlt hónapokban kissé csöndben voltunk, és aki ismer minket, az tudja, hogy ez olyan, mint amikor a kisgyerekek a nagy zsivajlás után egyszercsak csöndben maradnak egy szobában: tuti valami rosszban sántikálnak. És ez így is van. Ugyanis pár hónapja kitaláltuk, hogy 3.5 Ausztráliában eltöltött év után végre eljött az idő, hogy nekivágjunk az egyik legnagyobb bakancslistás álmunknak, azaz körbeautózzuk ezt az országot, kontinenst Pufival, a 17 éves 4×4-es kisbusszal.

A terv az, hogy március 31-én elindulunk és 4 hónap alatt levezetünk nagyjából 20.000 km-t, amiből akár könnyedén 25-30.000 km is lehet. Habár már az országba való megérkezésünk óta dédelgettük ezt az álmot, komollyá csak 2016 novemberében vált. Akkor egy zúzósabb nap során Andi küldött egy sms-t Nekem (Z), hogy „márciusban induljunk el a Nagy Útra”. Én is és Andi is akkor már hónapok óta küzdöttünk a korábbról már jól ismert érzéssel, hogy bár szuper munkahelyünk van, a világ egyik legszebb országában, városában élünk boldog párkapcsolatban, de ez a tipikus 9-5-ig (ami az esetemben inkább 8-7, Andi esetében pedig gyakran 6-6-ig) tartó mókuskerék egyszerűen nem nekünk való. Még Sydney-ben sem. Pláne úgy, hogy pontosan tudjuk mennyi majdhogynem érintetlen természeti csoda vesz minket itt körül ezen a kontinensen. Ahogy azt a korábbi bejegyzéseinkből láthattátok, igyekeztünk megnézni annyi érdekességet, amennyit csak tudtunk Sydney-től 1000 km-re északra és délre, de a látványosságok java bizony mind messzebb van már, azokat nem tudjuk egy hosszú hétvége alatt meglátogatni.

20170317_085127Szóval az a bizonyos sms nagyon betalált, és már 5 perc múlva azon vettem észre magam, hogy azt tervezem, hogy mennyi pénzre és időre van szükségünk ehhez a kalandhoz, a Big Lap-hez (ez a hivatalos elnevezése az ausztrál körtúrának). Az időzítés is viszonylag jónak tűnt, Andi éppen a második filmjén dolgozott a Fox Studióban (az Alien Covenant után a Pacific Rim 2-n), ami akkor úgy tűnt, hogy legkésőbb márciusban befejeződik, és nem indul utána pár hónapig új film Sydney-ben. Nekem meg igazából mindegy volt, mert a munkám fix volt, szerettem is, de bizony egy bakancslistás utazás az nem játék, azért érdemes feladni akár még egy ilyen szuper munkahelyet is.

Úgyhogy beindult a daráló, elkezdtük tervezni az Utat. Blogok olvasása, költségvetés összerakása, a megnézendő városok, helyek listájának összegyűjtése, megvásárlandó eszközök, felszerelések begyűjtése, ésatöbbi, ésatöbbi. Munka után esténként órákat töltöttünk el azzal, hogy az előszobánk falán levő Ausztrália térképet nézegettük és hitetlenkedtünk, hogy „vazeeee, ez az ország ÓRIÁSI!!!”. Nagyon izgalmas volt újra valami olyan dolgon pörögni, ami inspirált, izgalmat hozott az életünkbe, és egyben kissé félelemmel is töltött el. Hiszen azt is tudtuk, hogy egy ilyen döntés bizony újra fenekestül felforgatja az életünket, és lesznek benne kellemetlen és kényelmetlen dolgok is.

Három sarokpontja volt az utazásunk tervezésének: a megfelelő autó megtalálása, a szükséges pénz előteremtése és a lakásunk feladása. Külön-külön is kemény feladatnak tűntek ezek, így együtt meg aztán egyenesen ijesztőnek. Ráadásul minderre nagyjából 5 hónapunk volt ami már-már a mission impossible kategóriába esett. De hát aki ismer minket, az tudja, hogy az ilyen kihívások nem állnak messze tőlünk, a megfelelő cél érdekében tűzön vízen átmegyünk, ha kell. Annak idején így jutottunk el Ausztráliába is: kitaláltuk az ötletet, egy hónapot gondolkoztunk, aztán a „gyerünk, csináljuk” elhangzása után 3 hónappal már összeházasodva, egy kis lakást és az autónkat feladva ültünk a Sydney-be tartó repülőn egy tanuló vízummal a zsebünkben azzal a tervvel, hogy két év múlva a suli befejezése után hazamegyünk. Ebből lett az, hogy 3 év múlva már letelepedési engedéllyel a zsebünkben gondolkozhattunk azon, hogy az állampolgárság kézhezvételéig szükséges utolsó évbe hogyan passzírozzunk bele egy 4 hónapos ausztrál körutat. Szóval a kihívás adott volt, jöhetett a céltudatos megvalósítás.

A beszámoló folytatáshoz kattintsatok ide!

 

A Nagy Kör (The Big Lap) – azaz indul az ausztrál körút!

Az elmúlt hónapokban kissé csöndben voltunk, és aki ismer minket, az tudja, hogy ez olyan, mint amikor a kisgyerekek a nagy zsivajlás után egyszercsak csöndben maradnak egy szobában: tuti valami rosszban sántikálnak. És ez így is van. Ugyanis pár hónapja kitaláltuk, hogy 3.5 Ausztráliában eltöltött év után végre eljött az idő, hogy nekivágjunk az egyik legnagyobb bakancslistás álmunknak, azaz körbeautózzuk ezt az országot, kontinenst Pufival, a 17 éves 4×4-es kisbusszal. A terv az, hogy március 31-én elindulunk és 4 hónap alatt levezetünk nagyjából 20.000 km-t, amiből akár könnyedén 25-30.000 km is lehet. Habár már az országba való megérkezésünk óta dédelgettük ezt az álmot, komollyá csak 2016 novemberében vált. Akkor egy zúzósabb nap során Andi küldött egy sms-t Nekem (Z), hogy „márciusban induljunk el a Nagy Útra”. Én is és Andi is akkor már hónapok óta küzdöttünk a korábbról már jól ismert érzéssel, hogy bár szuper munkahelyünk van, a világ egyik legszebb országában, városában élünk boldog párkapcsolatban, de ez a tipikus 9-5-ig (ami az esetemben inkább 8-7, Andi esetében pedig gyakran 6-6-ig) tartó mókuskerék egyszerűen nem nekünk való. Még Sydney-ben sem. Pláne úgy, hogy pontosan tudjuk mennyi majdhogynem érintetlen természeti csoda vesz minket itt körül ezen a kontinensen. Ahogy azt a korábbi bejegyzéseinkből láthattátok, igyekeztünk megnézni annyi érdekességet, amennyit csak tudtunk Sydney-től 1000 km-re északra és délre, de a látványosságok java bizony mind messzebb van már, azokat nem tudjuk egy hosszú hétvége alatt meglátogatni.

20151226_084855.jpg[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

TOP10 legszebb strand a világon

1. El Nido Palawan, Fülöp-szigetek

Palawan egy igazi kis rejtett kincsesláda, amely még szinte a térképen sem látszik. Gyönyörű, egyedi élővilága, homokos tengerpartja, a víz kéksége teljesen magával ragadja az embert. Ha kép alapján megtetszett El Nido Palawan, ez a kis kincsesláda, akkor válogass az alábbi lehetőségek közt: Fülöp-szigeteki ajánlatok

1

2. Blinky Beach, Ausztrália2

3. Lopez Mendes, Brazília
3

4. Fraser-sziget, Queensland, Ausztrália
4

5. El Castillo, Riviera Maya, Mexikó
5

6.Honokalani Beach, Wai’anapanapa State Park, Hawaii6

7. Honopu Beach, Kauai, Hawaii – szinte megközelíthetetlen
7

8. Waipio Beach – Hawaii8

9. Matira Beach, Bora Bora – Hawaii
9

10. Asne Lazio, Seychelles-szigetek
10(Forrás: http://www.cntraveler.com/)

 

Mielőtt végleg eltűnik – A Nagy-Korallzátony

A Föld egyik legnagyobb természeti jelensége, megannyi ritka állat és növényfajnak ad otthont, mégis veszélyek fenyegetik. Mindeközben élővilág-összetétele révén tökéletes helyszíne egy olyan nyaralásnak, mely egy fantasztikus vízalatti birodalmat tár eléd.

A Nagy-Korallzátony Ausztrália keleti partjai mellett fekszik, 2300 km hosszan nyúlik el, és a búvárok igazi paradicsoma. Több száz szigetével, és zátonyával mesés lagúnáival, és csatornáival olyan hatalmas egységet alkot mely egészen az űrből látható.

Fotó: MNatividad
Fotó: MNatividad

A terület őslakosai valószínűleg már régóta tudtak létezéséről, de a világ által is ismert története valahol ott kezdődhetett, amikor az angol James Cook kapitány a haditengerészet szolgálatában 1770-ben egészen véletlenül „belebotlott”. Azaz zátonyra futott, és bár elég nagy fejtörést okozhatott neki a sok rakomány elvesztése, mégis a világ egyik legkülönlegesebb szegletét találta meg.

Az igazi turizmus persze sokkal később kezdődött, valamikor az angolok és franciák csatái, a benépesedések, és az szerencsétlenül járt őslakosok kiszorításai után, amikor a Nagy-Korallzátony mellett húzódó kontinenst már mindenki úgy ismerte: Ausztrália.

Egyedülálló összetétel és élővilág

Fotó: Paul Arps
Fotó: Paul Arps

A Föld legnagyobb természetes építményének különös iróniája, hogy a legapróbb alkotóelemek, építik. Az építők pedig apró korallok. A korallok kalcium-karbonátot hoznak létre, amelyből egy kemény, héjszerű váz képződik.

Nem túlzás az a kijelentés, hogy a Nagy-Korallzátony élővilágának összetétele változatosabb mint az egész Karibi-óceáné együttvéve. Olyannyira sokszínű, hogy több különböző állat és növényfaj él itt, mint bármely más környezetben a világon.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A világ teljes halfajának 10%-a éli itt mindennapjait,  olyan csodálatos nagy testűfajokkal, mint a bálnák és delfinek és kisebbekkel, mint Triton király hű paripái, a csikóhalak, valamint olyan aprókkal is, mint a „Némó nyomában” bohóchalai.

A Nagy-Korallzátony több ezer puhatestűnek ad otthont, köztük többfajta tengeri kígyónak is. A tenger világának teljes képéből nem maradhatnak kis az óriás kagylók, a páncélos tengeri teknősök, de a madárvilág is nagyon gazdag. Több mint 200 fajta madár repül az óceán türkiz vizei fölött, s rak fészket a Korallzátony szigetein.

De vajon meddig láthatóak még  a zátonyok és szigetek?

Fotó: Brittgow
Fotó: Brittgow

A Nagy-Korallzátony változatos élővilágból kifolyólag számos faja veszélyeztetett és rendkívül ritka, így igazán megdöbbentő, hogy egy ekkora hatalmas és jelentős természeti jelenség ekkora veszélyben van – még úgy is, hogy a világörökségi helyszín.

A hatalmas ökorendszert szakemberek szerint elsősorban az éghajlatváltozás, és a tengerbe kerülő egyre több szennyeződés jelenti, melyek folyamatosan rombolják az óceán természeti szerkezetét. A megelőzésre folyamatosan alakulnak védekező lépések, azonban nem tudni pontosan mennyi idő az, ameddig még visszafordítható a folyamat. Ha nem sikerül időben megfelelő védelmi eredményeket felmutatni az UNESCO akár le is veheti listájáról ezt a varázslatos csodát.

De a védelemért egy kicsit mindenkinek tennie kell, és amíg még a turizmus szolgálatában állhat, addig évente közel kétmillióan kíváncsiak a vízalatti birodalomra. A Nagy-Korallzátony felfedezése egy ausztráliai utazás tökéletes kiegészítője, érdekes és izgalmas nyaralóhelyet kínál az egész család számára, így amikor jön a szeles, hideg idő, nem is kérdés, hogy hová szóljon a repülőjegy.

Egy képzeletbeli riport Andival és Zolival, azaz 3 év Ausztráliában

Voilá! Hosszú szünet után végre újra sikerült leülnünk, és megírnunk egy blogbejegyzést. Az apropó pedig az, hogy nemrég ünnepeltük a Sydney-be való megérkezésünk harmadik évét, így igazán dukált már egy kis összefoglaló erről az időszakról.

Hogy kicsit felpezsdítsük ezt a bejegyzést, kitaláltuk, hogy a gondolatainkat egy képzelt riport keretében osztjuk meg Veletek. Úgyhogy át is adjuk a szót a Riport Ernőnek és a válaszolóknak, Andinak és Zolinak (azaz magunknak…).

p4198473.JPG

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Hogyan szereztünk munkát Ausztráliában – közkívánatra!

Egy pár héttel korábban szavazásra bocsájtottuk a következő blogbejegyzésünk témáját, és nem nagy meglepetésre az ausztrál munkaszerzési tapasztalatainkra voltatok a legtöbben kíváncsiak. Annak érdekében, hogy jobban érthetőek legyenek a tapasztalataink, pár szóban először összefoglalnánk, honnan is jövünk, mi is a hátterünk. (Aki már ismeri a történetünket, annak irány a 4. bekezdés…)

13241122_853991068065971_1195893824151027383_n.jpg 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Batman öböl, ja, nem, Batesman Bay! – Roadtrip

New South Wales-ben október 5-én volt a Munka Ünnepe, amit természetesen itt is munka nélkül töltenek az emberek. Mi is hozzácsaptuk ezt a pihenőnapot, és rittyentettünk magunknak egy hosszúhétvégét. Jó szokásunkhoz híven munka után negyvenhét csomagot vágtunk be a feneketlen Ezüst Nyílba (Holden Commodore kombi) és meg sem álltunk 350 km-ig.

pa042984.jpg

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Cápaveszély Ausztrália partjainál

Sok tudósítást hallhattunk már cápatámadásokról a világ minden tájáról, azt azonban sokszor nem is tudjuk pontosan, hogy hol kell a leginkább óvakodnunk ezektől a tengeri szörnyetegektől.

Amerika és Óceánia élen jár a cápatámadások terén, ugyanis ezeken a területeket él a legtöbb, embert ölni képes cápa. Ausztrália partjai rendkívül veszélyesnek számítanak, hiszen a földrész 166 féle cápafaj otthona. A balesetek 28%-át okozzák ezek az állatok, és a támadások 39%-a sajnálatos módon halálos kimenetelű. Ebből következik, hogy nagyjából egyetlenegy ausztráliai partszakaszra sem mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy biztonságos a fürdőzők számára. Nézzük tehát, hogy hol kell a leginkább óvakodnunk, ha nem szeretnénk szembetalálkozni egy ilyen vadállattal. Persze a turistaprogramként kínált ketreces merülésnél kifejezetten előny, ha a terület hemzseg a cápáktól…

Fotó: Wikipédia
Fotó: en.wikipedia.org

A legveszélyesebbnek mondott térség New South Wales, ahol a támadások közel fele végződik halállal, bár rengeteg védőhálót helyeztek már ki ezekre a strandokra.

Fotó: Wikipédia
Fotó: Wikipédia

Queensland szintén hírhedten veszélyes hely, talán azért is, mert itt a cápák általában óriási méretűek, így nagy eséllyel okoznak halálos sérüléseket.

Fotó: Wikipédia
Fotó: Wikipédia

Az északi területeken a félelmet a cápák mellett a halálos marású medúzák is fokozzák, így ha például Tiwi-szigeti nyaralást tervezel, készülj fel ezekre is! Ha pedig a nyugat-broome-i türkizkék vizű csodaszép Cable Beachre keveredsz, ne csodálkozz, ha krokodilokkal is szembe találkozol!

Fotó:beaumitchell.com
Fotó: beaumitchell.com

Alapszabály, hogy mindig légy körültekintő, ha a vízben vagy. Ha mégis megtalál egy vízi szörny, fontos, hogy maradj nyugodt és határozott. Mindig kövesd a szemeddel a cápa mozgását, hogy lásd, honnan fog támadni. Ne kapálózz, inkább helyezkedj támadó pozícióba és a cápa fejét célozd bármilyen eszközzel, vagy akár az ököddel. Legjobb, ha a szemét, illetve az orrát tudod eltalálni. Ha ez jól sikerült, irány a part, vagy a legközelebbi csónak!

IRÁNY VISSZA A FŐOLDALRA!

Hagyományőrzés Ausztráliában – happy magyarok

Balázs június óta él Sydney-ben, ahol fél évet tölt el az ottani magyar közösséggel. Előző beszámolójában az ausztrál mindennapokról írt, most pedig megtudhatjuk tőle, hogy miként is került „down under”, azaz a világ túlsó végére.

Hogyan és miért kerültem ide? Kiutazásom és blogom indulása óta sokszor kapom meg ezt a kérdést ismerősöktől, és egyre több esetben ismeretlenektől is, ezért úgy gondoltam, tiszta vizet öntök a pohárba, és szentelek egy bejegyzést kiutazásom okának, valamint az itteni feladataim ismertetésének.

Sydney |Fotó: Nicki Mannix
Sydney |Fotó: Nicki Mannix

Az egész történet januárban kezdődött, amikor is szembejött velem egy lehetőség, miszerint diaszpórában élő magyarok életébe kellene bekapcsolódni, megismerni mindennapjaikat, segíteni hagyomány- és kultúramegőrző tevékenységüket. Mivel az elmúlt években már rengeteget tevékenykedtem határon túli magyar közösségekben, ezért kézenfekvő volt számomra, hogy ezt a lehetőséget is ki kell használnom; egyrészt azért, hogy hazánktól teljesen más okokból távolabb élő magyarokat is megismerhessek, másrészt azért, mert a magyar kultúra és hagyományok ápolása mindig is szívügyem volt.

Ausztráliai magyarok

Nem ide készültem. Azt tudtam, hogyha megkapom ezt a lehetőséget, akkor nagyon messze kell utaznom, de az én látóteremben (és talán titkos vágyaimban is) inkább Dél-Amerika szerepelt, lélekben is oda készültem, és magamban már száz meg száz tervet szőttem, hogy mit, hogyan, miért fogok csinálni. Hogy őszinte legyek, Ausztráliáról mindössze annyit tudtam, hogy rengeteg itt a pók és a kígyó.

Aztán április elején, pontosan nagypéntek napján megérkezett az értesítés, miszerint beválogattak a programba, célállomásom pedig Ausztrália lesz. Újra és újra elolvastam a levelet, hátha csak rosszul látok, és valójában Argentínát írtak. De nem, a betűk nem akartak megváltozni ezerszeri olvasás után sem, és bennem borzasztó kettős érzések csapongtak, egy pillanat alatt összezavarodtam. Egyrészről rettentő boldog voltam, hogy részt vehetek ebben a nagyszerű kezdeményezésben, másrészt viszont kicsit elkeseredtem, hogy minden, amit eddig elterveztem, ezzel a néhány betűvel szertefoszlott, mindent kezdhetek elölről, ráadásul olyan országba küldenek, amelyről azt sem tudom, hogy eszik-e vagy isszák. Aztán a családommal elmentem a templomba, ahol nagypéntek lévén Krisztus kereszthaláláról emlékeztünk meg, és miközben a pap Jézus kereszthaláláról beszélt, bennem csapongtak a gondolatok: nem elég, hogy feladom az addigi jól megszokott mindennapjaimat, félbeszakítom szeretett életemet, elutazok sok-sok ezer kilométerre az otthonomtól fél évre, vállalva ezzel azt, hogy teljes egészében kiessek az otthoni körforgásból, a Jóisten még nagyobb keresztet tesz a vállamra, és elküld a pókok (amiket egyébként szívből utálok), kígyók, emberevő cápák, gyilkos rovarok és medúzák közé. Miért? El fogom én ezt bírni? De a visszafordulás gondolata egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, és ahogy teltek a napok, egyre inkább éreztem, hogy nem véletlen az, hogy ekkora kihívást kaptam. Mert ez elsősorban kihívás, és én így is élem meg minden percét.

Fotó: istolethetv (Flickr)
Fotó: istolethetv (Flickr)

Azon túl, hogy életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodom, nekem feladatom van itt. Az érem másik oldala pedig az, hogy mindezért nem kevés áldozatot kell hozni, nem kis lemondásokkal jár „hátat fordítani” a családnak, a páromnak, egy társnak, akivel jövőt tervezgetünk, a munkának, és egyáltalán mindennek, amit Magyarország jelent számomra.

Elkezdtem hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a világ szó szerinti másik végére utazom, ott kell élnem, alkalmazkodnom a viszonyokhoz, és véghezvinni mindazt, amiért erre a programra jelentkeztem, és végső soron amiért beválogattak.
Elkezdtem a szisztematikus felkészülést, először a Wikipédia, majd személyes blogok olvasásával, aztán Ausztráliát megjárt ismerősökkel történő beszélgetések (sok esetben faggatózások) sorával, és napról napra közelebb éreztem magamhoz ezt a kontinenst, minden gondolatomat csak ez töltötte ki.

Fotó: chem7 (Flickr)
Fotó: chem7 (Flickr)

Szűk két hónap ügyintézés, felkészülés és tervezgetés után aztán végre eljött a nap, amikor felültem a repülőre. A korábbi félelmek elillantak, már csak a cél vezérelt, na és persze az, hogy sikeresen átvészeljem a 25 órás repülőutat. De a jelek szerint sikerült, hiszen már több mint két hónapja itt vagyok, és élem az ausztrál magyarok mindennapjait. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ide kerültem, és örülök, hogy így alakult, mert már látom, hogy miért itt volt rám szükség.

Az első hetek tapasztalatai, a találkozások, megismerések, helyi viszonyok feltérképezése aztán ismét mindent felülírt, amit már másodszor terveztem át. „Nem baj, Balázs, már kétszer ment a tervkészítés, ráadásul teljesen vakon, miért ne menne harmadszor is? Főleg úgy, hogy már látod, mihez kell alkalmazkodni” – gondoltam magamban. És így is lett.
Már tisztában voltam a távolságokkal (ami leginkább formálja, alakítja az itteni gondolkodást és ezzel a programokat), az itteni mindennapok átlagos rendjével, a helyiek szokásaival, és minden tényezővel, amik eljuttattak odáig, hogy végre egy harmadik, most már megvalósítható terv körvonalazódott a fejemben, amelynek megvalósításán fáradozom a mindennapokban, és amelyről majd hazautazásomkor (remélem, elégedetten) számolok be.

Noarlungha Pier - Adelaide | Fotó: Les Haines
Noarlungha Pier – Adelaide | Fotó: Les Haines

Ausztráliában egyes becslések szerint közel 70 000 magyar vagy magyar leszármazott él, ennek majdnem fele, közel 30 000 Sydney-ben. Óriási szám, egy Esztergomnyi vagy Budaörsnyi ember ebben a több mint négymilliós forgatagban. Ennek a számnak valójában csak a töredékéhez jutunk el, csak a töredékét tudjuk megszólítani különböző okok miatt, amelyek boncolgatásaiba most nem mennék bele. Az ide érkező magyarság alapvetően három hullámban érkezett: a II. világháború alatt a nyilas és náci rezsim elől menekülők voltak az elsők, aztán egy nagyon jelentős hullám volt, akik a kommunizmus ideje alatt (főként 1948–1980 között) érkeztek, valamint vannak az újkori bevándorlók, mint harmadik csoport, akik a rendszerváltás után, egy jobb élet, és sok esetben a meggazdagodás reményében települtek ki. Az ő elérésük szinte lehetetlen vállalkozás, semmilyen indíttatás nincs bennük, hogy részt vegyenek magyar rendezvényeken, ápolják hagyományainkat, egy-egy néptáncestet vagy nemzeti ünnepet „magyarkodásnak” tekintenek, ami rettentő sajnálatos; persze közöttük is akadnak kivételek, akik az itteni közösségek motorjai, de sajnos ritka…

Sydney | Fotó: Wilf (Flickr)
Sydney | Fotó: Wilf (Flickr)

Sydney-ben működik a New South-Wales-i Magyar Szövetség, amely ernyőszervezetként több mint 20 kisebb szervezetet tart egyben, ebből is látható tehát, hogy eléggé nagy a széttagozottság. A szervezetek törzsét leginkább a második hullámban érkezők alkotják, ők azok, akik a leginkább elkötelezettek kultúránk, hagyományaink iránt. Érthető is, hiszen nem önszántukból érkeztek. Különböző gyökerekkel, eltérő szociális vagy gazdasági háttérrel érkező emberekről beszélünk, azonban három dolog közös bennük: magyarok maradtak, magyarként élnek, és legtöbbjük hazavágyik, folytonos honvággyal küzd, kimondva vagy kimondatlanul. Egészen furcsa és egyedülálló élmény megismerni az itteni magyarság lelkivilágát, világlátását, mindennapi küzdelmeit, gondjait, amik merőben eltérnek határon túl szakadt nemzettestvéreinkétől. Nekik nem a mindennapi megélhetés, vagy a számlák befizetése, esetleg háborúk vagy elnyomás a napi gondjaik, hanem ennél sokkal elementárisabb: a megmaradás. A hagyományok és legfőképp a nyelv megőrzése.

Esetükben igazi menekültekről beszélhetünk, akiknek sok esetben még váltás ruhájuk sem volt, amikor leszálltak a hajóról. A nulláról kellett újrakezdeniük az életüket. És megtették, és felálltak, és élnek, és ha nem is boldogok teljesen, de legalább „happy”-k.

Sydney | Fotó: Duncan Hull
Sydney | Fotó: Duncan Hull

Felvetődhet sokakban a kérdés, hogy miért nem mennek haza, ha úgy vágynak. De ez a kérdés borzasztó pökhendi és balga. Sokukat távollétükben ítélte halálra a kommunista rezsim, különböző mondvacsinált indokok alapján, sokukba egyszerűen beivódott a félelem, még ha tudják is, hogy ma már nincs mitől félni. Arról nem is beszélve, hogy ők már ide tartoznak, ide köti őket szinte minden. Egyszer már újrakezdték az életüket, nem várható el, hogy másodszor is megtegyék.
Számukra mi öten (akik a program keretein belül Sydney-be érkeztünk az élet különböző területeiről: könyvtáros, néptáncos, cserkészvezető, lelkész, közösségszervező és sok egyéb tapasztalattal) jelentjük a kapcsot a hazával. Ezért kapcsolódtunk be szervezeteikbe (néptánccsoportok, cserkészcsapatok, magyar iskola, öregek otthona stb.), és igyekszünk mindenhol ott lenni ötleteinkkel és segítő kezeinkkel. Mert az otthonuk itt van, de a hazájuk, kultúrájuk a Kárpát-medencében. Számukra mi vagyunk egyszerre a múltjuk és a jövőjük. A mi munkánk, a mi tapasztalataink, a mi ötleteink segítik azt, hogy fejlődjenek, gyarapodjanak. Mi hoztuk el azt a szikrát, amellyel ha jól sáfárkodunk, talán egyre több és több itt élő magyarban gyújtja meg a magyarság és hagyományaink lángját. Nekünk kell megteremteni az igényt, és nem csupán beleolvadni a meglévő igényekbe, hogy megmaradjanak magyarnak. Ez egy nagyon fontos munka, de egyikünk sem tekinti annak, inkább szolgálat, feladat ez mindannyiunk számára, amely szívből jön; és hatalmas felelősség, amelynek súlyával igyekszünk megbírkózni a mindennapi feladataink során.

Cserébe pedig annyi szeretetet, megbecsülést, tiszteletet és odafigyelést kapunk, amelyre talán nem is vagyunk érdemesek.

Hát valahogy így sodródtam én a világ másik végére…

Turimetta Beach - Narrabeen, Sydney | Fotó: Pavel (Flickr)
Turimetta Beach – Narrabeen, Sydney | Fotó: Pavel (Flickr)

Waitomo-barlang – Fantasztikus fények Új-Zéland gyomrában

Világhírű turisztikai attrakció fogadja azokat az Új-Zéland északi szigetére utazókat, akik a végtelen óceánon és a napos tengerpartokon túl a szigetek belsejébe is bepillantanak. Számtalan földalatti mészkőbarlang bújik meg a föld belsejében, mind más miatt különleges – van azonban egy, amely kétség kívül az egyik legérdekesebb.

WaitomoA Waitomo-barlang természetes lakóinak – az Arachnocampa Luminosa szúnyogfaj lárváinak – jóvoltából a varázslatos csillagos eget tárja eléd. A magukból fényt árasztó apró kis élőlények ragadozó életmódot élnek, de nyugalom, legfeljebb a szúnyogok és legyek láthatják ennek kárát, sőt a lárvák képesek akár több hétig is kibírni táplálék nélkül.

WaitomoA Waitomo elnevezés maori nyelvből származik: a wai és a tomo, a víz és a nyitás szavakból áll össze, melyek nem is tűnnek olyan érthetetlennek annak tudatában, hogy a barlang egy része csak az „élő és holtak világát elválasztó” folyón tekinthető meg.

Csillagok alatt…

WaitomoA Waitomo-barlang kétszintes, a felső, száraz szintet alul egy vízzel elöntött terület váltja. A labirintusszerű barlang ősi barlangdíszekkel, attraktív cseppkövekkel, változatos formájú, különböző árnyalatú mészkőképződményekkel kápráztat.

A felső szint is páratlan, de kétség kívül az alsó az, ami mágnesként vonzza a kíváncsi utazókat. Kétségkívül mesebeli élmény, ahogy a holtak és élők világát elválasztó Styx folyón csendben végigsiklanak az apró csónakok a csillagok ragyogó világában, ahol mintha tényleg csak egy karnyújtásnyira lenne az égbolt.

WaitomoA túra közben a látogatók megkapják a megfelelő információkat a barlang geológiai és történelmi jelentőségéről is. A több millió éve kialakult, kagylókból, ősi korallokból és halcsontvázakból álló mészkövek révén a barlang kicsit abba az időszakba is elkalauzol, amikor Új-Zéland egyes részei még a tenger mélyén feküdtek. A csónakok segítségével megközelíthető a „Katedrális”, amely különlegesen jó akusztikája miatt operaelőadásnak is helyszíne volt már.

Fotó: Kristina D.C. Hoeppner
Fotó: Kristina D.C. Hoeppner

A barlangot már azóta járják a kíváncsi turisták, amióta Tane Tinorau, a moari törzsfőnök még az 1800-as évek végén felfedezte. Ő volt az első, aki később saját utakat indított a látogatóknak, de a kis lakóknak, és a barlang mesebeli atmoszférájának köszönhetően a turisták száma egyre nőtt. Ma már szervezett utak, túrák vezetnek végig a barlangon, a legnagyobb biztonság érdekében pedig a járatokat folyamatos ellenőrzés alatt tarják.

A Waitomo-barlang környékén látogatóközpont, éttermek, kiállítótermek és természetesen ajándékboltok is várják az információkra, kultúrára és történelemre is éhes turistákat, míg a közelben az aktív szórakozást szolgálja a vadvízi evezés és a lovaglás lehetősége.