Kategória: Sydney

Az elmúlt hónapokban kissé csöndben voltunk, és aki ismer minket, az tudja, hogy ez olyan, mint amikor a kisgyerekek a nagy zsivajlás után egyszercsak csöndben maradnak egy szobában: tuti valami rosszban sántikálnak. És ez így is van. Ugyanis pár hónapja kitaláltuk, hogy 3.5 Ausztráliában eltöltött év után végre eljött az idő, hogy nekivágjunk az egyik legnagyobb bakancslistás álmunknak, azaz körbeautózzuk ezt az országot, kontinenst Pufival, a 17 éves 4x4-es kisbusszal. A terv az, hogy március 31-én elindulunk és 4 hónap alatt levezetünk nagyjából 20.000 km-t, amiből akár könnyedén 25-30.000 km is lehet. Habár már az országba való megérkezésünk óta dédelgettük ezt az álmot, komollyá csak 2016 novemberében vált. Akkor egy zúzósabb nap során Andi küldött egy sms-t Nekem (Z), hogy „márciusban induljunk el a Nagy Útra”. Én is és Andi is akkor már hónapok óta küzdöttünk a korábbról már jól ismert érzéssel, hogy bár szuper munkahelyünk van, a világ egyik legszebb országában, városában élünk boldog párkapcsolatban, de ez a tipikus 9-5-ig (ami az esetemben inkább 8-7, Andi esetében pedig gyakran 6-6-ig) tartó mókuskerék egyszerűen nem nekünk való. Még Sydney-ben sem. Pláne úgy, hogy pontosan tudjuk mennyi majdhogynem érintetlen természeti csoda vesz minket itt körül ezen a kontinensen. Ahogy azt a korábbi bejegyzéseinkből láthattátok, igyekeztünk megnézni annyi érdekességet, amennyit csak tudtunk Sydney-től 1000 km-re északra és délre, de a látványosságok java bizony mind messzebb van már, azokat nem tudjuk egy hosszú hétvége alatt meglátogatni.

[...] Bővebben!


Talán páran még emlékeztek, hogy 2015 decemberében, 1 héttel karácsony előtt vettünk egy 30 éves, vontatható lakókocsit (becsületes nevén Kempit), amivel megjártuk Melbourne-t oda-vissza. Eredetileg Adelaide-ig szerettünk volna eljutni, de már Melbourne előtt majdnem kitört Kempi kereke, így miután az őrangyalunk (Roger, a szomszédos motoGP versenypálya karbantartási vezetője) megmentett minket, inkább nem kockáztattunk, és csak Melbourne-t és környékét jártuk be. Miután visszatértünk Sydney-be, megjavíttattuk Kempit majd rögvest el is adtuk, mivel bár zseniális élmény volt lakókocsizni két hétig, rá kellett jönnünk, hogy a mi életvitelünknek nem felel meg, ha valamit vontatnunk kell, és emiatt nem tudunk minden kis zegzugos, útnak alig nevezhető ösvényre bekukucskálni. Viszont maga a gondolat, hogy magunkkal vigyük a lakásunkat a road trippjeinkre, egyre inkább foglalkoztatott minket.


Voilá! Hosszú szünet után végre újra sikerült leülnünk, és megírnunk egy blogbejegyzést. Az apropó pedig az, hogy nemrég ünnepeltük a Sydney-be való megérkezésünk harmadik évét, így igazán dukált már egy kis összefoglaló erről az időszakról.

Hogy kicsit felpezsdítsük ezt a bejegyzést, kitaláltuk, hogy a gondolatainkat egy képzelt riport keretében osztjuk meg Veletek. Úgyhogy át is adjuk a szót a Riport Ernőnek és a válaszolóknak, Andinak és Zolinak (azaz magunknak…).


Egy pár héttel korábban szavazásra bocsájtottuk a következő blogbejegyzésünk témáját, és nem nagy meglepetésre az ausztrál munkaszerzési tapasztalatainkra voltatok a legtöbben kíváncsiak. Annak érdekében, hogy jobban érthetőek legyenek a tapasztalataink, pár szóban először összefoglalnánk, honnan is jövünk, mi is a hátterünk. (Aki már ismeri a történetünket, annak irány a 4. bekezdés…)

 


Hol is kezdjük. Kicsit felgyorsultak az események velünk az elmúlt hónapokban, Zoli végre megcsinálta a 8-as szintű angol nyelvvizsgát, így karácsonyi ajándékként beadtuk a letelepedési engedély iránti kérelmünket. Hoppá, kicsit, ki a király? Na jó, ez még azért nem elegendő, hiszen csak akkor kapjuk meg az engedélyt, ha az Ausztrál Állambácsi is úgy gondolja, hogy meghív minket, de legalább a mi részünkről mindent megtettünk, amit meg lehetett, innentől a másik pályán van a labda. Mindenesetre ez egy óriási dolog volt számunkra, úgyhogy (most figyelj, nehogy lemaradj a nagy hírről!!) gyorsan vettünk is egy 30 éves lakókocsit. Ugye hogy ugye? Nagyjából mióta megérkeztünk Ausztráliába a nyálunkat csurgatjuk minden egyes durvábbnál durvább lakókocsi után. Aztán az egyik délutáni autózás közben megláttunk az út szélén egy láthatólag már nem mai darab lakókocsit, alias Kempit.


Lassan két éve írjuk ezt a blogunkat Ausztráliáról, és rendszeresen kapunk emaileket, megjegyzéseket, hogy túlságosan is szépnek írjuk le ezt az országot, nem lehet igaz, hogy itt minden tényleg ennyire fantasztikus. Habár azért néha említünk nehézségeket is, de tény, hogy nem erre helyezzük a hangsúlyt. Valóban így van, hogy itt sem minden tökéletes (wow, ki hitte volna?), és bizony sok problémával kell szembenéznie annak, aki el szeretne itt tölteni 1-3-10-100 évet. Mi alapjában véve kifejezetten pozitívan, vidáman, humorral és kíváncsisággal nézzük a világot, ezért a bejegyzéseinkben is a szép, jó, érdekes vagy vicces dolgokra koncentrálunk, a negatívumok kifejtését inkább meghagytuk másoknak. Ezen a későbbiekben sem szeretnénk változtatni, viszont elismerjük, hogy egy reális kép alkotásához hozzátartoznak a nehézségek, a kevésbé kellemes dolgok is, amikből bizony nekünk is volt/van részünk folyamatosan. Úgyhogy kivételesen ez egy olyan blogbejegyzés lesz, ami kifejezetten a kellemetlen, negatív meglepetéseket fogja körüljárni Ausztráliával kapcsolatban.


Sydney = a világ legszebb strandjai. Ez nem is lehet kérdés. Mivel a város közvetlenül a tenger mellett fekszik, így több mint 100 stranddal rendelkezik. Igen. Több. Mint. 100!!! Gyakorlatilag 2 éven keresztül minden hétvégén más-más strandot lehet meglátogatni ismétlés nélkül. Azért ez nem egy rossz program… :)

Ebből kifolyólag mindenki meg tudja találni a neki leginkább szimpatikus strandot, az óriási-turistás-tömött Bonditól kezdve a kicsi-elszeparált-családias Shelly beach-ig bezárólag. Természetesen még nekünk sem sikerült minden strandot meglátogatnunk az elmúlt másfél év alatt, de azért már kialakult számunkra is egyfajta rangsor a kedvenceinkről.

Úgyhogy íme a mi kis szigorúan szubjektív toplistánk.


Karácsony Sydney-ben. Ezek a szavak akár antonímák is lehetnének, annyira ellentétesek egymással. Ugyanis magyarként nekünk a karácsonyhoz hozzátartozik a nagyonhideg, a forraltbor, a töki pompos a Vörösmarty téren, a kesztyű-sapka-sál kombó és a brutálnehéz ételek. Na most ehhez képest Sydney-ben a karácsony mindennek szinte a másik véglete: gatyarohasztó hőség, jéghideg limonádé, rengeteg gyümölcs vagy maximum saláta, strandon döglés aranyvasárnap, természetesen fürdőgatyában. Szóval akad némi kontraszt. Habár nagyon jól hangzik a melegben strandolás, de karácsonykor számunkra kisség kiábrándító, sőt, lehangoló. Tavaly éltük meg az első karácsonyt Sydney-ben, és összvissz egyszer volt csak karácsonyi hangulatunk: amikor a Woolworth (helyi Auchan) hűtőpultjai között sétáltunk, kirázott kissé a hideg és szólt a Jingle bells. Ennyi. Ez azért nem túl autentikus. :) De félreértés ne essék, ezt nem panaszképpen mondjuk, inkább csak érdekesség gyanánt.


Kissé lenyugodtak a kedélyek a tegnapi túszdráma óta, azonban a városon természetesen még mindig érezhető a döbbenet. A városban az emberek sokkal kevésbé mosolygósak, mint úgy általában, szinte mindenki erről az eseményről beszél, érthető módon. Nagyon sok kérdést felvetett ez a helyzet, és azt gondolom, hogy mint úgy általában a tragédiák, ez is elindít változásokat, folyamatokat sok téren.

 

Ami már egyértelműen látható, hogy az igazságszolgáltatásban nagy átalakításokra lesz szükség. Ugyanis a tény, hogy az iráni elkövető menekült státusszal érkezett Ausztráliába, az elmúlt években többször vád alá helyezték először az ex-felesége meggyilkolásával, majd több mint 40 rendbeli erőszakos cselekedetért, és még így is szabadlábon maradt, bizony azt mutatja, hogy valahol valami nagyon nem stimmel a rendszerben.

 

A másik probléma, hogy bár az elkövető bizonyíthatóan kapcsolatban volt terrorista közeli szervezetekkel, mégsem került fel az „ausztrál CIA” (ASIO) „figyelő listájára” (watchlist). Pedig az ASIO még szeptemberben az akkori híres ISIS lefejezések után több sikeres akciót hajtott végre Sydney-ben, amikor is nagy valószínűség szerint sikerült megelőzniük néhány tervezett lefejezést Ausztráliában. Szóval itt is van min javítani a rendszeren.

 

Minden szomorúság ellenére azért vannak nagyon szép „hozományai” ennek a tragikus eseménynek. Például az ausztrálok nagy többsége egyértelműen kinyilvánította, hogy nem tesz egyenlőségjelet egy elvetemült muszlim őrült és a muszlim vallás közé. Az egyik szép példája ennek a kiállásnak az volt, amikor elindították a twitteren az „illridewithyou” hashtaget, ami azt a célt szolgálja, hogy azokhoz a muszlimokhoz, akik félnek a városban közlekedni egy esetleges ellenségeskedés miatt, szívesen csatlakoznak nem muszlim vallású ausztrálok, hogy biztonságban érezhessék magukat.

 

A másik egyértelmű pozitív gesztus pedig az, hogy a városban nagyon sokan spontán módon elkezdtek virágokat vinni az esemény közelébe. Reggel 9-kor még csak pár tucat virág volt a helyszínen, délutánra már több száz, és a virágok továbbra is folyamatosan érkeztek. És látszódott, hogy nem csak divatból, hanem tényleg együttérzésből vitték a virágokat.


Amikor 2013-ban elindultunk hátizsákkal Ázsiába fél évre, azt gondoltuk, hogy ennyi utazás meg világlátás biztosan hosszú időre elég lesz. Nem így lett, Ausztrália keresztülhúzta a számításainkat. Az ázsiai utazásunk végén csupán 3 hetet töltöttünk el Sydney-ben, de ez elég volt ahhoz, hogy rögtön azon kezdjünk gondolkozni, hogyan tudnánk ide visszajönni. Hamar meg is találtuk a módját, a tanulói vízum mellett döntöttünk. Egy MBA végzettség már korábban is a tervek között szerepelt Zolinak, úgyhogy összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és a Sydney-i Holmes Institute-ot választottuk a képzésre. Tavaly október közepén érkeztünk meg Sydney-be, így immár több, mint egy éve vagyunk itt.  Úgyhogy itt az idő egy kis visszatekintésre, mi is történt velünk ezalatt az egy év alatt, és hogyan látjuk most Ausztráliát, azon belül is Sydney-t. Ezen felül igyekszünk pár tippet is megosztani az itteni élettel kapcsolatban azoknak, akik szintén egy hasonló kalandot terveznek Ausztráliába. (Figyelem, ez egy igencsak hosszú, és SZUBJEKTÍV bejegyzés lesz, mi szóltunk… :))

 


  • 1
  • 2