Magyarok Új-Zélandon

Vándorboy 2009 elején járt a világ túloldalán, ahol többek között magyarokkal is volt alkalma találkozni, mert ugye mi mindenhol ott vagyunk, majd “papírra” vetette az élményeit. Beszámolójában kitér az 56-os disszidánsokra és mesél azokról a fiatalokról is, akik kalandvágyból vágtak neki az ismeretlennek.

2009 februárjában jártam Új-Zélandon, ahol kiderült, hogy a vendéglátóm legjobb barátnője magyar, így hát találkoztunk vele másnap. Kémikus, de hobbiként a konyakmeggyet népszerűsit, no persze főleg azért, hogy könnyen behozhassa a kedvenceit. Ki gondolná, hogy a konyakmeggy is magar? Gerbeaud EmilPedig de. Feltalálója, Gerbeaud Emil, Svájcból emigrált Magyarországra 1884-ben, és ott honosította meg ezt az édes csodát. Hoppá!

A lényeg, hogy másnap lesz a magyar klub összejövetele. Lám-lám, ami nem jött össze Ausztráliában, azt itt a sors összehozza nekem. Mindig vágytam találkozni hamisítatlan disszidensekkel, hogy visszarepítsenek az időben a történeteikkel.

Bevezetésként pingpongozok a frissen kiköltözött erőkkel, és közben beszélgetek velük. Ők,  a fiatal bevándorlók, maroknyian vannak csak. A dán klubban van az esemény. Kb. 30-40 ember gyúlt össze, jórészt a 40-50-es években kikerült idős emberek, hogy meghallgassák Dr. Ábel András előadását a teremtésről és a Big Bang-ről. András 56-os repülőmérnök, aki a kivégzése elől menekült külföldre.

Ma a Sydney egyetemen tanít, találkozott Teller Edével és Fidel Castróval is, az Aucklandanyagfáradás terén folytatott kutatásai pedig a Nobel-díj bizottságának érdeklődési körébe is bekerült. Kalandos életét papírra vetette és könyvekként jelentette meg, így tudhatunk többek között az atomtitkokról, az U2-ről, a CIA-ról és még sok egyéb érdekességről. Szépen beszél magyarul, de már pár szó inkább angolul esik a nyelvére ki neki is, így ötven év után (nekem már pár hónap után is).

Szóval mi szél fújta őket erre? Volt, aki azért jött, mert a férje ment, van, aki elolvasta a kommunista kiáltványt és ráeszmélt, hogy azt nem akarja. Volt, akinek elege lett, és Aucklandéhbérért nem akarta építeni a szocializmust. Volt, akinek volt egy találmánya, Venezuelába ment volna megvalósítani a tervet, de nem engedték ki. Hát ment később, 1956-ban.

Volt, aki munkástanács vezető volt, neki mennie kellett. Legtöbben egy szál ruhában ugrottak fel egy nyugatra tartó teherautóra a forradalom utolsó napjaiban, aztán Bécsben várták a sorsukat.

Volt, aki a táborban egy napi ismerettség után megházasodott, aztán életük végéig kitartottak egymás mellett. Elképesztő életutak, itt egy teremben. A menekülttáborokban vártak, majd ahova engedélyt kaptak, oda utaztatták őket bérelt repülőkkel. Ausztrália vagy Amerika? Csak a véletlenen múlt, hogy ki hol kezdhetett új életet.

Volt, aki rögtön talált munkát, és pár hét után már motorja is volt. Volt aki évekig krumplin élt, hogy vehessen egy házat ahova a gyerekük születik.

A legtöbben semleges érzéssel vannak Magyarország felé. Nincs nosztalgia, nincs harag. Persze itt mindenki jobban tudja, hogy mit kell otthon tenniük a politikusainknak, és nekünk, osztják a tanácsokat.

A fiatalok többnyire kalandvágyból jöttek Új-Zélandra, és mivel szakmunkás hiány van erre, aki szakmával bír könnyen boldogul. A diplomások letelepedését megkönnyítettek hivatalosan, de ha a felszín alá nézünk, kiderül, hogy a fele sem igaz. Lestoppoltam egy Aucklandholland fül-orr-gégész nőt, aki ide telepedett le, de a szakmai szervezetek nem akarják az idegen munkaerőt befogadni, és így nem is kapnak azonos fizetést. Naná, mindenki félti a pozícióját. Pedig biztos vagyok benne, hogy az itteni oktatási rendszer színvonala az európai alatt van.

No, mindegy, az ötlet jó, hogy a kiművelt munkaerőt elcsábítsák a szegényebb országoktól. Újfajta gyarmatosítás…

Sok magyar csak bevásárolni jött el, hoszen van itt minden jó, mi szem-szájnak ingere: hurka, kolbász, káposzta, paprika, tokaji és egri bor, zsír, sonka. Az előadás után vacsora magyar nótával. Nos, igen, ez az “országimázs”. Cigányzene nótával. Brr.. Kötelességemnek éreztem, hogy megmutassam mi is a magyar népzene, és szerencsére az egyik fiatal lány tagja az itteni hattagú táncegyüttesnek, és ő értékelte erőfeszítéseimet. De az idősebbeknek maradt a jó ebedhez szól a nóta…

AucklandAkinek maradt rokona az rendszeresen (1-3 évente) hazalátogat, és hozzák ide a szlovák leves port. A többiek már nem. “Itt élek, ez a hazám…”

15 évig volt magyar rádióadás, havi 45 perc, de már öregek, és nincs aki csinálja helyettük. Persze lenne, de mást csinálnának, mint amit ők elképzelnek, így inkább semmi ne legyen, s lehessen sírni, hisz magyarok vagyunk.

Nos, én évekig csináltam rendszeresen rádióműsort Magyarországon, és úgy érzem inkább az akarat hiánya, illetve az új erők retardáltatása miatt szűnt meg a műsor. Szomorú. Amikor helyiekkel beszélgetnek, nem kerül szoba a történelem, a múlt, állítólag a kiwiket (új-zélandiak) nem érdekli a történelem. Végülis, amijük nincs, az miért foglalkoztatná őket?

Volt kezemben a hetente Melbourne-ben megjelenő újság, a Magyar szó (ott még igen jelentős  számú magyarság él). Kiállítás Magyarországról 10 éve volt utoljára, de magyar napokat az akkori siker ellenére sem terveznek. Pedig jó alkalom lenne az itt élő ezer magyarnak feleleveníteni elszáradó kapcsolatukat a kultúrájukkal. De persze így 50 év távlatából már egyre kevesebb erre az igény. Pedig én annyi mindent tennék… de igény nincs rá… Lassan elpakolunk, összesöprünk, és hátrahagyjuk kiürült, pár órája még magyarokkal teli dán házat.”

Mit vigyünk magunkkal egy tengerentúli hátizsákos útra?

Vándorboy gyakran visz csoportokat a világ különböző tájaira. Sokszor olyan helyekre is, ahova más utazásszervező be sem tenné a lábát. Az előkészületek során mindig szembesül a fenti, releváns kérdéssel. Ami neki evidens,  egy kevesebbet utazó embernek nem biztos, hogy az. Álljon itt hát pár jó tanács.

Természetesen minél kevesebbet vigyél. Az alapszabály:

Maradj 15 kg alatt!

Gyűjts minél több tudást a területről ahova készülsz! Ne hagyd otthon a jókedvedet, kitartásodat, türelmedet, kiváncsiságodat, a megismerés, felfedezés iránti vágyat.

A többi csak ráadás!

Dokumentumok, papirok

  • útlevél  – benne legyen vízum (személyi igazolvány maradjon otthon)
  • fénymásolat az irataidról (sőt, emailen küldd el magadnak, hogy bármikor lehívható legyen)
  • bankkártya (hitelkártya) (legyen rajta fedezet is)
  • készpénz (max 700 dollár, inkább ez mint euró, mert jobb árfolyamon váltod át majd a célország hivatalos fizetőeszközére)
  • (nemzetközi) vezetői engedély (ha vezetünk)
  • nemzetközi oltási kátya (a klasszikus sárga kártya, ahol sárgaláz oltás kötelező)
  • biztosítás (kötelező)
  • övtáska, vagy nyakbalógó útlevéltartó (a zsebedben pedig egy kis apró  a zsebtolvajoknak)
  • útikönyv (a szem és a tudat mozgatására, fantáziánk kiélésére)

Ruházat

  • szunyogháló (legyek, pókok ellen is kiváló, habár hangyák ellen legjobb odébbköltözni)
  • lepedő (meleg országba nem kell hálózsákot cipelni és a szúníogok ellen is kíváló)
  • pólók (napközbenre)
  • sapka (széles karimájú)
  • lecsatolható szárú túranadrág és/vagy rövidnadrág
  • polár pulcsi
  • hosszú ujjú ing
  • zokni (estére a szúnyogok ellen
  • elegendő alsónemű
  • esőkabát vagy esernyő (sivatagi útnál erre nincs szükség
  • papucs / szandál (szellős, kellemes)

Személyes higiénia

Teli tubusokat nem érdemes vinni, mert 2 hét alatt úgysem fogy el egy egész tubus fogkrém például.

  • borotva, borotvahab
  • tusfürdő helyett szappan (ha nem akarsz vizet cipelni a hátadon hetekig)
  • fogkefe, (mini) fogkrém
  • fésű (igény szerint)
  • testápoló
  • sampon (mini)
  • dezodor
  • törölköző (pólóval kiváltható)
  • fürdőruha (ha olyan országba mész)
  • öngyújtó, gyertya (ahol nincs áram)

Egyéb

  • Füldugó feltétlen (síró gyerek az éjszakai buszon, vagy horkoló útitárs miatt)
  • hátizsák (1db 60 literes az utazáshoz és egy kis zsák a napi mozgásokra)
  • uzsidoboz (hermetikusan záródó étel doboz – gyümölcs, ebéd és törékeny ajándékok biztonságos szállításához)
  • kiskés, kis kanál
  • elemlámpa – ez a legfontosabb, mert a világ legtöbb részén nincs folyamatos áramellátás)
  • átalakító, elosztó esetleg hosszabbító (sok szobában csak egy konnektor van, neked meg telefon, kamera, szunyogriasztó, stb)
  • telefon, telefontöltő
  • fényképezőgép, memóriakártya, akkumlátor, töltő
  • hard disc (ahova mented adataid, ha a fényképeződet útközben ellopják)
  • napszemüveg (biztos ráülsz, tehát lesz majd egy új is az út végére)
  • szúnyogriasztó
  • naptej
  • gyógyszerek, fájdalom- és lázcsillapító
  • dugóhúzó, sörnyitó (ez utobbi arab-iszlám országokban nagyon hasznos lehet 🙂 )
  • búvárszemüveg (főleg a hegyekben nélkülözhetetlen)
  • térkép, gps
  • papirzsepi, wc papír (vagy meg kell szoknod a vizzel való fenéktisztítást)

[button color=”” size=”” type=”square_outlined” target=”_blank” link=”https://vilagutazomagazin.hu/wp-content/uploads/2015/07/mit_vigyunk_magunkkal_utazashoz_a_tengeren_tulra-VILAGUTAZOMAGAZIN.xlsx”]Töltsd le a teljes listát![/button]

Hátizsák - így ne induljunk neki az útnak!
Hátizsák – így ne induljunk neki az útnak!

Qom – Irán vallási központja

Vándorboy igazi világutazó, aki 22 éve jár-kel a Föld legérdekesebb, leglélegzetelállítóbb részein. Általában stoppal utazik és CouchSurfinggel száll meg, de attól sem riad vissza, hogy igazi világvándorként egyedül, a csillagos ég alatt töltse el az éjszakát. Írásai mindig nagyon érdekesek, és életvitelének, valamint filozófiájának köszönhetően igen különleges szemszögből világítanak rá a világ dolgaira és az adott ország kultúrájára és szokásaira.

Teheráni megállóm után Qom városában, mindig felvillanyoz az a miliő, amely a vallási szent helyeket körbeveszi. Várakozó izgatottság, találkozni a szenttel, ahol létrejön az unió, az áldás. Jóleső érzés látni ezt az emberek arcán, viselkedésében. Aztán ahogy közelebb megyek, már csak a tömeget és a nyomakodást látom, hogy megérinthessek a szent sír szélét egy pillanatra. Valahogy ez a földi valóság.  Visszabillent a realitásokba, és értetlenül állok előtte, hogy mennyi business szerveződik a vállasosság köre.

Újra megfogalmazom, hogy bankalapításnál csak egy nagyobb üzlet van: a vallásalapítás, meg annak politikai kisajátítása. A boltokban is minden előrecsomagolt, hogy ne maradjon tere az emberi kapcsolatoknak, ne lehessen még egy gyümölcsöt vagy mazsolát sem rátenni a zacskóra.  Modern világ, elidegenedés,  azt hiszem közhely már.

Qom az egyetlen hely a világon, ahol a folyómederben fut a városi autópálya. Qom (Kom) - Irán

A mecset szép üvegpalota, türkiz csempe kaleidoszkóp, varázslatos kalligráfiák, elmélyülni igyekvő imádkozok. Ettől eltekintve azért a hely varázsa még olyan kritikus elmére is hátassal van, mint e sorok írója. Estére kellemesen lemegy a hőmérő higanyszála 32 fokig, mert a hőmérséklet nappal 43-50 fok körül ingadozik, ami már nekem is meglehetősen elviselhetetlennek tűnik.

Erről jut eszembe, hogy milyen érdekes az is, hogy az emberek nem reflektálnak minden esetben a környező valóságra. Qom (Kom) - IránEnnek egyik legszebb példája, amikor 40 fok melegben is farmernadrágban járnak, miközben a hejab (fejkendő) ellen lázadoznak. Lám-lám, mennyire tudati a valóságérzetünk. Pokolban is jó élni, csak el kell hinnünk, hogy élhető. 6 milliárd ember csak nem téved…

Este ismét couchsurfing meeting.  Kezdetben egy parkban teázunk, sisázunk.  Éjfélkor még gyerekek rohangálnak a parkokban.  Éjjel egy óra körül pedig elmegyünk az egyik lányhoz. Bulivá terebélyesedik helyzet. Jókat mulatunk, ahogy farszi és urdu nyelvtörőket próbálgatunk. Kicsi, de lelkes a közösség, jórészt angol tanárok és könyv dealerek, valamint tévés személyiségek.  Sziporkázó a társaság.

Qom (Kom) - IránKét indiai építésszel megtoldva, akik most jöttek európai egyetemekről.  Kritikusan értékelik az EU oktatási színvonalat. Viszont rasszizmussal nem szembesültek az egyetlen tanulmányi évük alatt. Érdekes, de gondolom nem is vegyültek idegenek közé, ahogy Irakban sem, ahol elég agresszívnak tartották a népeket. Vélhetően India is tud nyomulós lenni,  de mindezek ellenére Bagdadot látni kell.

Egész hajnalig beszélgetünk. Éjjel egy elvált lánynál alszunk. Igen, mert már ilyen is van.  Szép és értelmes nők, egyedül, persze gyerekkel a hátukon. Szerencsére ők már öntudatosak, találnak partnert, max. a társadalomnak meg kell szoknia ezt a társadalmi réteget is. Kaptam egy jó filmet erről a témáról. The Stoning of Soraya M a címe.  Útmutató hogyan kell megszabadulni fölöslegessé vált feleségünktől az iszlám jegyében. Nem csodálom, hogy betiltották Irán-ban, mint oly sok más filmet. Úgy vélem az internet ifjait ma már nem lehet ennyire zabolázni. És úgy tűnik a nőket is egyre kevésbe.

 

Erbíl – Kurdisztán rohamosan fejlődő fővárosa

Vándorboy igazi világutazó, aki 22 éve jár-kel a Föld legérdekesebb, leglélegzetelállítóbb részein. Általában stoppal utazik és CouchSurfinggel száll meg, de attól sem riad vissza, hogy igazi világvándorként egyedül, a csillagos ég alatt töltse el az éjszakát. Írásai mindig nagyon érdekesek, és életvitelének, valamint filozófiájának köszönhetően igen különleges szemszögből világítanak rá a világ dolgaira és az adott ország kultúrájára és szokásaira.

Hatalmas építkezésekkel találkozom, toronyházak nőnek ki a földből, úgy tűnik itt mindenki megtalálta a helyét. Boldog népek lakják.

Erbil - KurdisztánErbíl – Pedig a világ legrégebben folyamatosan lakott települése a maga közel 7000 évével. Ennek csak egyetlen látható nyoma a vár, amelyből 3 éve kitelepítették a lakókat felújítás címszó alatt, de persze azóta sem történt semmi. Szellem vár – bizarr érzés tölt el, mert ugye turistákról nem beszélhetünk, lakosok pedig a kitelepítés miatt már nincsenek.

Itt a várban legalábbis, az alant elterülő városba viszont mára 3 millió ember fészkelte be magát. Itt omladozó falak, kint nyüzsgő piac látványa fogad, és időnként betüremkedik a müezzin imára hívó éneke. Ez keveredik a múlt idő ízével, a csenddel kevert hanyatlással (patinának nem mondanám).
Erbil - KurdisztánHabár, volt egy épület, amit a csehek helyre pofoztak. Állítólag van napi 16 turista, erre tartanak két irodát is. Mondom gazdag ország. Bár térképjük nincs. Látva a városképet, ezt kissé furcsállom. A turisztikai miniszter azonban (mondom gazdag ország – ilyenekre futja nekik) optimistán nyilatkozik a dinamikusan fejlődő turizmusról. Pedig a város elég nagy és kusza, hogy térkép nélkül eltaláljon valaki valahová.

Persze aki gazdag az tud taxival menni, de aki gazdag, az biza nem fog idejönni. Még ha a miniszter a dinamikusan fejlődő turizmusról beszél is, mert ugye a gazdag turista az olvassa az én kritikámat, így nem is jön ide…

Erbil - Kurdisztán Pedig… Van itt a várban pár katona, pár Unesco béren elősködő semmittevő alkalmazott, akik persze semmit nem tudnak. Például, hogy hány ember dolgozik a 200 méteres körzetben, helyreállítási munkálatok címén. Nem tudja, ő itt új. Akár a számítógépek, meg a kocsik, amit használnak. Valahol el kell kezdeni a felújítást.
Hát biza, így a világot járva (látva) elmegy az adakozó kedvem a segélyszervezetek felé, habár színes, jó minőségű brossurák buzdítanak az adakozásra. Arra van pénz. Sebaj, rögtön a bankkártyám után nyúlnék, hogy megszánjam őket. Igaz, ATM sincs a városban. Persze ez így bizarr is lenne, amikor fogalmam sincs, hogy merre alszom éjszaka.

Erbil - Kurdisztán

Viszont áram igen, az van. Legalább ez. Hohó, mondtam hogy jól megy az ittenieknek. És minden nagyon drága, hiszen külföldről jön minden, és itt bizony mindenki kereskedő.
Europát meghazudtoló árak vannak, vagyis inkább annak is a 2-3 szorosan. Végre még egy ország, ahol szegénynek érezhetem magam. Ráadásul még tömegközlekedés sincs, mindenki taxival közlekedik, amit 3 dollár alatt nem lehet megúszni. Itt a jólét. Ezt teszi az olaj. Ebből építkeznek, így aki nem kereskedő, az építőmunkás.

Erbil - Kurdisztán

Majd megveszi a lakást, kocsit, csipszet, és a külföldi ipari lobbi is elteszi a pénzt (főleg Törökország). Nekik is profitálniuk kell, mivel a térség legfontosabb szövetségese, bár ezt picit árnyalja a kurd kérdés. De mivel az EU-hoz is dörgölőznek, így már a kurdok nyithattak iskolákat, beszélhetnek kurddul, viszont még a parlamentben nem beszélhetnek az anyanyelvükön. ellenben lett kurd tanszék az egyetemen, bár nemzetiségként még nem ismerték el őket.

Erbil - Kurdisztán

Csak nem tudok a határokon belül maradni, ahogy az a 2 millió menekült sem, akik Saddam Hussein miatt menekültek Iránba, Törökországba vagy Európába. Pedig nagy szükség lenne rájuk, hogy ne csak a segélyezők kenyerét fogyasszák, hanem jöjjenek vissza Irakba, szavazzanak az új Irakra, építkezzenek, hiszen csak a populáció bővülésével lehet a profitokat feltornázni. Több ember, többet fogyaszt, épít  és gyarapodik, így pedig a mágnásoknak több kerül a számlájára. Kérdés persze, hogy amikor már nem kell több ház, munka nélkül lesznek, nincs több fa, vagyKurdisztán, Erbil várból levegő, akkor mi lesz? A fakanál már most is fa színű műanyagból készül, az asztalláb is fémből van, a kandelláber pedig szintén műanyag. Bár ez csak a felszín.

Na de vissza a várba. Van ingyenes textilmúzeum, ahol szép sorban fekszenek a szőnyegek kiterítve, érdemi információ kiírása nélkül. Viszont azt megtudjuk, hogy Saddam represszív (elnyomó) rezsimje miatt felhagytak a szőnyegek készítésével. Ez az én olvasatomban úgy szól, hogy a jólét elszólította őket a szövőszéktől. Itt is látható 3-4 unatkozó, de legalább újságot olvasó alkalmazott, no meg egy ajándékbolt is.

Erbil, piaci séta

A polcon Coelho könyv, kötelező szőtt kiegészítők, rézpoharak, kések, és láss csodát, pár új nyomású bakelit lemez a londoni filharmonikusokkal. Egyébként új gramofont is lehet kapni a bazárnegyedben. Reneszánsz év volt, vagy mi a csoda. Viszont az ágy méretű színes nemezszőnyeg elismerésemre pályázhat, tudom mi munka fekszik benne.

A vár után, a BAZÁR az esemény. Kicsit indiai a hangulat, szól a zene, de már csak zenegépből, mert zenészek már csak CD-ről ismerhetők.Erbil piac, kurdisztán Majdnem turkálok 1 dollárért egy farmert – eközben elgondolkodom arról, hogy ebből hogyan termeli ki a profitját a kereskedő, miközben egy zsemle átszámítva 20 Forint, 1 tojás pedig 110. Persze nem kell tojást enni mellé.

Bazár címszó alatt ne Ali Baba korabeli archaikus mesebeli piacot képzeljönk el, mert az elektromos kütyük, tűzhelyek, tévék, mosógépek, valamint ékszer- és ruhaboltok a dominánsak. Pedig, csak zöldséget és kenyeret szeretnék venni. Az nincs. Nekem hihetetlen érzékem van arra, hogy azt keressek egy országban ami nincs.

Erbil, pékség, kurdisztán

Csak pár példa: Tbilisziben, ahol minden 20 méteren belül van egy használt ruhabolt, képtelen voltam pólót találni. Törökországban pillanatragasztót kerestem, itt kenyeret. Jerevánban hálózsákot, Bakuban olcsó boltot. Nem volt egyszerű. Egyébként egy érdekes paradoxonra jöttem rá: azokban az országokban, ahol van sok és olcsó zöldség és gyümölcs, ott nincs főző alkalmatosság, vagy gáz, de ahol van infrastruktúra, ott nincs olcsó hozzávaló.
Erbil piac, Kurdisztán

A másik dolog amire rájöttem a Kaukázusban, hogy vannak emberek akiket semmivel sem lehet boldoggá tenni, még ha Jézus megfeszül is értük, akkor sem. Míg másokat könnyű úgy is, hogy nem csinálsz semmit. A boldogság belülről fakad, meg a sorsunk kovácsa is. Persze nem árt egy kis felsőbb segítség, de az már annyiszor elmaradt.

Erbil, kurdisztán

Ez az aspektus is izgi, amikor folyamatosan a várakozás állapotában van valaki. Emelkedett állapot. Az a lényeg, hogy készen legyél. Bármikor eljöhet, úgy mint a halál. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy észrevennék, hogy Jézus jön velük szemben, vagy éppen stoppol az út szélén. Persze ez egy muszlimtól nem is lenne elvárható, és lám ők megállnak felvenni a stoppost.

Új-Zéland – megérkezésem

Vándorboy igazi világutazó, aki 22 éve jár-kel a Föld legérdekesebb, leglélegzetelállítóbb részein. Általában stoppal utazik és CouchSurfinggel száll meg, de attól sem riad vissza, hogy igazi világvándorként egyedül, a csillagos ég alatt töltse el az éjszakát. Írásai mindig nagyon érdekesek, és életvitelének, valamint filozófiájának köszönhetően igen különleges szemszögből világítanak rá a világ dolgaira és az adott ország kultúrájára és szokásaira.

Vándorboy 2004 elején járt a világ túlsó oldalán, ahol többek között magyarokkal is volt alkalma találkozni, mert ugye mi mindenhol ott vagyunk. Erről itt olvashattok bővebben. Ebben a beszámolójában megérkezéséről és az első benyomásáról ír nekünk. 

2004 Február 9-én megérkeztem repülővel Aucklandba. A kötelező élelmiszer bevallási papírt a reptéren kitöltöttem, a bevándorlási hivatalnok kérdéseire válaszoltam, majd bekerült Új-Zéland pecsétje az útlevelembe.

Kilépve egy cirkusz porondján találom magam: körben családtagok várják szeretteiket, kicsit hátrébb öltönyös fogadóemberek táblákkal várják az érkezetteket.Auckland

Kint az utcán egy hatalmas kiwi madár kőszobra fogad – mint később szembesülök vele, ez Új-Zéland jelképe, egy kihalófélben lévő madár.

A közlekedés, mint nyugaton is, drága, így stoppel indultam a városba. Egy idős hölgy vett fel azért, aki mesélte, hogy unokái is szoktak stoppolni Európában. Na meg úgy tűnik elég nyitott maga az új-zélandi társadalom is. Ráadásul az 50-es években Indonéziában dolgozott. Érdekes életút lehet az övé is.

Auckland

Új-Zéland legnagyobb városa, egyben gazdasági központja, a maga 2 millió lakosával, de nem ez hivatalos főváros. Asutrália után nekem úgy tűnik, hogy ez a hely tele van élettel, éttermekkel, és bejárható méretű a belvárosa. Kellemes hely.Auckland

Tájékozódási pontnak mindig ott van a város fölé nyúló 328 méter magas Skytower, a bázisugrók kedvence, ahonnan tiszta időben két tengert is látni. Sőt Bombay-ig is ellátni! Nem, nem az inidia Mumbai-ról van szó, ez csak egy negyed a város határán. De azért jól hangzik, mint a budapesti Havanna. Ha valaki ugrani akar a toronyból, akkor egy kis extra pénzért azt is megteheti, illetve a tövében elpókerezheti a vagyonát. (Lehet, hogy fordított a sorrend?) No persze a kaszinó fő látogatói a kínaiak, mint mindenhol. Kurt Vonnegutnak mégis igaza lesz és mindenhol kínaiakkal fogunk majd találkozni?

Auckland az Északi-sziget vulkáni dombjaira épült, és mint tudjuk Új-Zéland a világ egyik legaktívabb vulkáni zónájában helyezkedik el. Az Északi-sziget legfőbb látványosságai közé tartoznak a gejzírek, a vulkánok, a termálfürdők, a buzgárok és a fortyogó iszaptavak. Már alig várom, hogy felfedezzem az országot!

Vendéglátóm

AucklandA vendéglűtóimra azt mondanánk, hogy jólszituáltak (cabrio BMW), de hát itt ki nem az?! A mama doktor, gyönyörű kertesházzal és benne hangos kabócákkal. Az ausztrál légyinvázió után újabb terror a nyugalom ellen. De majd jönnek a sandfly-ok is, bár azok a déli sziget szörnyszülöttei. Erról majd egy későbbi bejyegzésben. (Röviden: homoki legyek, sokan vannak és a csípésük egy hétig viszket.)

A már említett cabrio BMW-vel megyünk el vendéglátómmal az aktuális Jazz Street Festival-ra, melyet az öbölben tartanak, és kvázi nyárutó fesztiválként megmozdult a város apraja–nagyja. Az unokák önfeledten táncolnak a 80 éves nagymamával. Hát igen itt tudnak még mosolyogni a nyugdíjasok. Jó látni. Több mint 25 színpadon szól folyamatosan a zene, kellemes idő, a kellemes időtöltéshez.

Az új-zélandi magyarokkal történt találkozásomról itt olvashattok.

Local Art Key Collection és Museum of New Zealand Te Papa Tongarewa

A Művészeti Múzeum, amit “Local Art Key Collection”-ként hirdetnek, de igazából csak egy szép épületben maroknyi maori kép, a többi pedig feledhető. Tudom az én hibám, hogy mindent európai szemmel mérek, de nekem az a szint, azaz alap.

Kellemes parkok találhatók itt, nyüzsgő egyetemi életük van, Aucklandszázadfordulós épületeik, pár art deco érdekesség a 20-as évekből. Sajnos a zöldségpiac fogalmát nem ismerik itt sem, Ausztráliához hasonlóan, a kistermelők pedig itt is eltűnőben vannak. Ellenben vannak szupermarketek, főleg azok, már csak abban tudnak gondolkodni itt az emberek.

A központban kirakodóvásár van, ahol az ázsiaiak úgy hirdetik áruikat, hogy “from the far East”, azaz a Távol-Keletről. Ha tudnák, hogy az innen nyugatra van…

Szóbaelegyedtem egy tonga-szigeteki párral: kevés maradt a kultúrájukból, mesélik. Turista szigetté váltak, ahol a gazdagok süttetik bájaikat (hájaikat?).

Zsúfolt tárgyi emlékekkel az óceániai szigetvilágból, de az élet hiányzott belőle. Már a régi fotók is művinek tűntek. Napi két maori tánc és zenei előadás szigorúan turistáknak Aucklandbemutatva. Persze majd hamar rájövök, hogy ez a kultúra sem létezik már.  A jólét asszimilál.

De legalább a maoriknak jobb sorsuk volt, mint az aboriginoknak. Harcosabbak voltak, és velük anglia jobbnak látta kiegyezni. Úgy tűnik az erőszak mind a mai napig evolúciós előny. Ennek az emléke a “Waitangi Day”.

A második emeleten egy természettudományi kiállitás található, ahol pillangókat húzhatunk ki a fiókból. A harmadik emeleten a háborúé a főszerep. Izgalmas informatív kiállitás. Miért is lépett háborúba Anglia az első világháborúban? Olvassatok utána. Vicces. Mind a mai napig nemzeti ünnep és a megemlékezés napja a Dardanellák ostromának dátuma, ahol a törökök lezúzták a kiwiket. Az első világháborúban 11 ezer, a másodikban pedig 18 ezer halottat és megannyi megtört életet voltak kénytelenek elkönyvelni. Elég gyászosan szerepeltek.

De mit is kerestek olyan messze?! No igen, egyszerű a béke szigetéről háborúzni, ahol még Aucklandragadozó sem volt a fehérek érkeztéig… Én nem ismerem az európai veszteséglistákat, de szerintem egy csatában többen haltak meg mifelénk, mint itt a háborúk során összesen. Itt pedig nemzeti ünnep (megemlékezés) a csata napja. Nekünk bizony rengeteg nemzeti ünnepünk (?) lehetne. De ki kíván meg depresszívebb lenni?

Persze az amerikai segítségnek itt is ára volt és hamarosan Malájziában, Kóreában és Vietnámban találták magukat az új-zélandi harcoló egységek. Hogy tanulunk-e a múltból? Soha.

Egy parkban elfogyasztottam reggelimet, és közben beszédbe elegyedtem egy helyi alkoholista homlessel, aki szintén ott fogyasztotta reggelijét egy üveg sör formájában. Kicsit odébb Superman-nek öltözött fiatalok próbáltak valami furcsa táncot.

Eden Hill

Eden Hill egy vulkáni kúp a város közepén, szakrális hely volt a maoriknak. Nekünk pedigAuckland szép kilátás a városra, piknikező turistákkal, kutyát sétáltató helyiekkel. Napsütés, enyhe nyár, panaszra semmi ok, sőt az elhagyott kamerám is meglett. Indulhatok tovább.

Új Zéland drágább ország, mint Ausztrália, puccosabb, talán nincs benne az a hatalmas puszta érzés, vagy térélmény, mint Ausztráliban, ahol minden farm. Ott valahogy minden “grande”, hatalmas, de közben inkább “túlhirdetve” van minden: Great Alpine Road, Great Barrier Reaf, Great Australian Bites, Great Ocean Road (ami néha egy sávos), stb.

Itt Új-Zélandon európaiabb léptékű, bensőségesebb, kifinomultabb, zöldebb, érthetőbb és élhetőbb minden. Auckland

A stoppolás igazán jól megy, ki sem szállok a kocsiból, már meg is állt egy másik. Végül egy koszovói srác visz Bombay-ig. Két éve él már itt illegálisan. Örül egy kelet-európainak, földik vagyunk. Szegény, de amikor kiszállok csokit és sütit ad, de a pénzt visszautasítom.

 

Eredeti szöveg: vandorboy.com

Szerkesztette: Pető Gábor

Laosz – az érintetlen kommunizmus

Vándorboy igazi világutazó, aki 22 éve jár-kel a Föld legérdekesebb, leglélegzetelállítóbb helyein. Általában stoppal utazik és CouchSurfinggel száll meg, de attól sem riad vissza, hogy igazi világvándorként egyedül, a csillagos ég alatt töltse el az éjszakát. Írásai mindig nagyon érdekesek, és életvitelének, valamint filozófiájának köszönhetően igen különleges szemszögből világítanak rá a világ dolgaira, valamint az adott ország kultúrájára és szokásaira.

Hát nem a netezők paradicsoma Laosz, az már biztos. Ezeket a sorokat már a fővárosból Vientian-ból gépelem, bár néha keresztbe tesz az áramszünet.

Laosz egyenlő egy utazással a múltba. Nos, persze ehhez nem kell idáig utazni, elég, ha az ember kiruccan Budapestről 70 km-re, keletre… Az országról ugye nem sokat tudunk. Maximum annyit, hogy mérete 2,5-szerese Magyarországnak, 6 millió lakosa van és a vietnámi háborúban itt húzódtak az utánpótlási útvonalak. Emiatt többet bombázott hely volt mint maga Vietnám. Ha sarkítani akarnék, akkor azt is mondhatnám, hogy itt dőlt el a háború… De nézzük meg milyen idejönnie egy független hátizsákos utazónakÜ

Már ahogy közeledek a határhoz, egyre szegényesebb benyomást kelt Thaiföld. Az emberek öltözete sem olyan modern már, mint az ország többi részén. Lelassult az idő. Ehhez az állapothoz aránylik a turisták száma is: nincsenek turisták.

Ubon Ratchathaniban jól megutaztattak, így kétségessé vált, hogy határzárás előtt ki tudok e jutni az országból, mert még két autóbusznyi átszállás hátra van Chong Mek faluig. Ott az egyik bürokrata kiderítette, hogy “overstayed my visa”, és napi $5 büntit kell az ország népére hagyományoznom. Ez az összeg nekem itt a napi létemet fedezte volna mindenestől, ha szerényen élek (értsd: ha nem engedek sokat a hasam extra csábításainak).

Próbáltam meggyőzni, hogy a beutazásnál 29-e volt bepecsételve határidőnek. Hajthatatlan maradt a szó szoros értelmében, és szép lassan egy halom papírt kezdett írogatni, nem törődve azzal, hogy közben délután 6-kor bezár a Laoszi határ. Érdekes konstelláció a bürokráciával való találkozásaim, az egyén és az állam viszonyában, hogy a “társadalmi szerződés” hogyan válik egyoldalúvá az egyén rovására. Persze a modern nyugati államokban már próbálják helyreigazítani ezt a viszonyt, például sok országban már az önkormányzati hivatalok szolgáltatásnak tekintik működésüket. De sajnos sok országban ők, a bürokraták, még az önkény megtestesítői. Itt sincs ez másképpen.

LaoszEz a viszony egy örök személyes feladatom, vívódásom: hogyan is férek bele egy rendszerbe (bármelyikbe), és ha beleférnék, akkor miért nem? Hégel jogfilozófiájában megállapítja, hogy a „magánszemélyek kapcsolatrendszerbe lépnek egymással, ami úgymond tényleges igazságot és erkölcsiséget csak az által kapnak, ha tagjai az államnak, amelyben egyesülésük szerződéssé lesz.”


A Thai-Laosz határon

A pénzbírság leperkálása után (nincs mentség), átballagok a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság oldalára, hiába van vízumom, 70 Bath-ra levesznek a határátkelésért. Erről beszéltem a társadalmi szerződés kapcsán. A pecsétért? Belépődíj? Vagy csak uzsonnára kell? Nem kapok választ, ráadásul a 100 Bath-ból Kip-pel (Laosz pénzneme) adnak vissza. Ppersze olyan árfolyamon váltják, hogy én húzom a rövidebbet. Pénzváltó nincs a közelben és akkor még nem is akarok összeesküvéselméletet tákolni, mert a napnál világosabb a helyzet. Már sokszor voltam ilyen kényszerítőkben. Ez is az utazással jár.

Sok opcióm nem volt, hát adózok a hatalomnak – és az általam nem aláírt, de a pénz kifizetésével hitelesített – társadalmi szerződésnek.

Maradj otthon! – súgja az egyik énem, és akkor nem kényszerülsz ilyen viszonyba. Erre a másik énem: otthon sem jobb, csak folyamatos és ezért rosszabb.

Szóval a kisebbik rossz (az utazás) választása után átballagok a “minibuszig”, amely nem más, mint egy átalakított platós 3 x 1,5 m2 rakfelületű teherautó. Bezsúfolódom 25.-nek, de csak nem indulunk. Még várunk pár embert, és persze csomagokat, hogy ki legyen használva a járgány és legyen elég profit, ahogy az egy határmenti falutól elvárható. Tudom nem nagy kunszt ez, miután már 14 magyar zsúfolódott Trabantba, de itt egy óra utazás következik a produkció után. Sebaj, csak érjünk már oda.

LaoszSzemben kígyózó kamionsorok állnak. Ők a mai átkelési szeánszról lemaradnak, mert mindjárt bezár a határ. Bezár! Ez a klasszikus példája a nem szolgáltató jellegű hatalomnak.  Hogy ki kiért van az állam és az egyén (köz) viszonyában? Az megint kérdésessé (azaz itt válasszá) válik. A teherautós átkelési-, átvizsgálási-, ügykezelési-, és karantén díjak viszont precízen ki vannak függesztve. A kötelezettségeink.  De a hatalomé?! Cserébe napokig várakozhatnak a határon a szerencsétlenek. Fizetnek, és cserébe nem kapnak szolgáltatást. Ennyi. Tetszettek volna forradalmat csinálni. De persze az messzire vezetne, hogy az sem old meg sok mindent, csak lecserélik a szennyest, és az új is hamar elpiszkolódik, mert hasonló minták, alapértelmezés és viszony alapján működnek, akkor mit ér, és mitől lenne más az eredmény?