Hatalmas építkezésekkel találkozom, toronyházak nőnek ki a földből, úgy tűnik itt mindenki megtalálta a helyét. Boldog népek lakják. Erbíl – Pedig a világ legrégebben folyamatosan lakott települése a maga közel 7000 évével. Ennek csak egyetlen látható nyoma a vár, amelyből 3 éve kitelepítették a lakókat felújítás címszó alatt, de persze azóta sem történt semmi. Szellem vár – bizarr érzés tölt el, mert ugye turistákról nem beszélhetünk, lakosok pedig a kitelepítés miatt már nincsenek. Itt a várban legalábbis, az alant elterülő városba viszont mára 3 millió ember fészkelte be magát. Itt omladozó falak, kint nyüzsgő piac látványa fogad, és időnként betüremkedik a müezzin imára hívó éneke. Ez keveredik a múlt idő ízével, a csenddel kevert hanyatlással (patinának nem mondanám). Habár, volt egy épület, amit a csehek helyre pofoztak. Állítólag van napi 16 turista, erre tartanak két irodát is. Mondom gazdag ország. Bár térképjük nincs. Látva a városképet, ezt kissé furcsállom. A turisztikai miniszter azonban (mondom gazdag ország – ilyenekre futja nekik) optimistán nyilatkozik a dinamikusan fejlődő turizmusról. Pedig a város elég nagy és kusza, hogy térkép nélkül eltaláljon valaki valahová. Persze aki gazdag az tud taxival menni, de aki gazdag, az biza nem fog idejönni. Még ha a miniszter a dinamikusan fejlődő turizmusról beszél is, mert ugye a gazdag turista az olvassa az én kritikámat, így nem is jön ide... Pedig… Van itt a várban pár katona, pár Unesco béren elősködő semmittevő alkalmazott, akik persze semmit nem tudnak. Például, hogy hány ember dolgozik a 200 méteres körzetben, helyreállítási munkálatok címén. Nem tudja, ő itt új. Akár a számítógépek, meg a kocsik, amit használnak. Valahol el kell kezdeni a felújítást. Hát biza, így a világot járva (látva) elmegy az adakozó kedvem a segélyszervezetek felé, habár színes, jó minőségű brossurák buzdítanak az adakozásra. Arra van pénz. Sebaj, rögtön a bankkártyám után nyúlnék, hogy megszánjam őket. Igaz, ATM sincs a városban. Persze ez így bizarr is lenne, amikor fogalmam sincs, hogy merre alszom éjszaka. Viszont áram igen, az van. Legalább ez. Hohó, mondtam hogy jól megy az ittenieknek. És minden nagyon drága, hiszen külföldről jön minden, és itt bizony mindenki kereskedő. Europát meghazudtoló árak vannak, vagyis inkább annak is a 2-3 szorosan. Végre még egy ország, ahol szegénynek érezhetem magam. Ráadásul még tömegközlekedés sincs, mindenki taxival közlekedik, amit 3 dollár alatt nem lehet megúszni. Itt a jólét. Ezt teszi az olaj. Ebből építkeznek, így aki nem kereskedő, az építőmunkás. Majd megveszi a lakást, kocsit, csipszet, és a külföldi ipari lobbi is elteszi a pénzt (főleg Törökország). Nekik is profitálniuk kell, mivel a térség legfontosabb szövetségese, bár ezt picit árnyalja a kurd kérdés. De mivel az EU-hoz is dörgölőznek, így már a kurdok nyithattak iskolákat, beszélhetnek kurddul, viszont még a parlamentben nem beszélhetnek az anyanyelvükön. ellenben lett kurd tanszék az egyetemen, bár nemzetiségként még nem ismerték el őket. Csak nem tudok a határokon belül maradni, ahogy az a 2 millió menekült sem, akik Saddam Hussein miatt menekültek Iránba, Törökországba vagy Európába. Pedig nagy szükség lenne rájuk, hogy ne csak a segélyezők kenyerét fogyasszák, hanem jöjjenek vissza Irakba, szavazzanak az új Irakra, építkezzenek, hiszen csak a populáció bővülésével lehet a profitokat feltornázni. Több ember, többet fogyaszt, épít és gyarapodik, így pedig a mágnásoknak több kerül a számlájára. Kérdés persze, hogy amikor már nem kell több ház, munka nélkül lesznek, nincs több fa, vagy levegő, akkor mi lesz? A fakanál már most is fa színű műanyagból készül, az asztalláb is fémből van, a kandelláber pedig szintén műanyag. Bár ez csak a felszín. Na de vissza a várba. Van ingyenes textilmúzeum, ahol szép sorban fekszenek a szőnyegek kiterítve, érdemi információ kiírása nélkül. Viszont azt megtudjuk, hogy Saddam represszív (elnyomó) rezsimje miatt felhagytak a szőnyegek készítésével. Ez az én olvasatomban úgy szól, hogy a jólét elszólította őket a szövőszéktől. Itt is látható 3-4 unatkozó, de legalább újságot olvasó alkalmazott, no meg egy ajándékbolt is. A polcon Coelho könyv, kötelező szőtt kiegészítők, rézpoharak, kések, és láss csodát, pár új nyomású bakelit lemez a londoni filharmonikusokkal. Egyébként új gramofont is lehet kapni a bazárnegyedben. Reneszánsz év volt, vagy mi a csoda. Viszont az ágy méretű színes nemezszőnyeg elismerésemre pályázhat, tudom mi munka fekszik benne. A vár után, a BAZÁR az esemény. Kicsit indiai a hangulat, szól a zene, de már csak zenegépből, mert zenészek már csak CD-ről ismerhetők. Majdnem turkálok 1 dollárért egy farmert – eközben elgondolkodom arról, hogy ebből hogyan termeli ki a profitját a kereskedő, miközben egy zsemle átszámítva 20 Forint, 1 tojás pedig 110. Persze nem kell tojást enni mellé. Bazár címszó alatt ne Ali Baba korabeli archaikus mesebeli piacot képzeljönk el, mert az elektromos kütyük, tűzhelyek, tévék, mosógépek, valamint ékszer- és ruhaboltok a dominánsak. Pedig, csak zöldséget és kenyeret szeretnék venni. Az nincs. Nekem hihetetlen érzékem van arra, hogy azt keressek egy országban ami nincs. Csak pár példa: Tbilisziben, ahol minden 20 méteren belül van egy használt ruhabolt, képtelen voltam pólót találni. Törökországban pillanatragasztót kerestem, itt kenyeret. Jerevánban hálózsákot, Bakuban olcsó boltot. Nem volt egyszerű. Egyébként egy érdekes paradoxonra jöttem rá: azokban az országokban, ahol van sok és olcsó zöldség és gyümölcs, ott nincs főző alkalmatosság, vagy gáz, de ahol van infrastruktúra, ott nincs olcsó hozzávaló. A másik dolog amire rájöttem a Kaukázusban, hogy vannak emberek akiket semmivel sem lehet boldoggá tenni, még ha Jézus megfeszül is értük, akkor sem. Míg másokat könnyű úgy is, hogy nem csinálsz semmit. A boldogság belülről fakad, meg a sorsunk kovácsa is. Persze nem árt egy kis felsőbb segítség, de az már annyiszor elmaradt. Ez az aspektus is izgi, amikor folyamatosan a várakozás állapotában van valaki. Emelkedett állapot. Az a lényeg, hogy készen legyél. Bármikor eljöhet, úgy mint a halál. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy észrevennék, hogy Jézus jön velük szemben, vagy éppen stoppol az út szélén. Persze ez egy muszlimtól nem is lenne elvárható, és lám ők megállnak felvenni a stoppost.
Hatalmas építkezésekkel találkozom, toronyházak nőnek ki a földből, úgy tűnik itt mindenki megtalálta a helyét. Boldog népek lakják. Erbíl – Pedig a világ legrégebben folyamatosan lakott települése a maga közel 7000 évével. Ennek csak egyetlen látható nyoma a vár, amelyből 3 éve kitelepítették a lakókat felújítás címszó alatt, de persze azóta sem történt semmi. Szellem vár – bizarr érzés tölt el, mert ugye turistákról nem beszélhetünk, lakosok pedig a kitelepítés miatt már nincsenek. Itt a várban legalábbis, az alant elterülő városba viszont mára 3 millió ember fészkelte be magát. Itt omladozó falak, kint nyüzsgő piac látványa fogad, és időnként betüremkedik a müezzin imára hívó éneke. Ez keveredik a múlt idő ízével, a csenddel kevert hanyatlással (patinának nem mondanám). Habár, volt egy épület, amit a csehek helyre pofoztak. Állítólag van napi 16 turista, erre tartanak két irodát is. Mondom gazdag ország. Bár térképjük nincs. Látva a városképet, ezt kissé furcsállom. A turisztikai miniszter azonban (mondom gazdag ország – ilyenekre futja nekik) optimistán nyilatkozik a dinamikusan fejlődő turizmusról. Pedig a város elég nagy és kusza, hogy térkép nélkül eltaláljon valaki valahová. Persze aki gazdag az tud taxival menni, de aki gazdag, az biza nem fog idejönni. Még ha a miniszter a dinamikusan fejlődő turizmusról beszél is, mert ugye a gazdag turista az olvassa az én kritikámat, így nem is jön ide... Pedig… Van itt a várban pár katona, pár Unesco béren elősködő semmittevő alkalmazott, akik persze semmit nem tudnak. Például, hogy hány ember dolgozik a 200 méteres körzetben, helyreállítási munkálatok címén. Nem tudja, ő itt új. Akár a számítógépek, meg a kocsik, amit használnak. Valahol el kell kezdeni a felújítást. Hát biza, így a világot járva (látva) elmegy az adakozó kedvem a segélyszervezetek felé, habár színes, jó minőségű brossurák buzdítanak az adakozásra. Arra van pénz. Sebaj, rögtön a bankkártyám után nyúlnék, hogy megszánjam őket. Igaz, ATM sincs a városban. Persze ez így bizarr is lenne, amikor fogalmam sincs, hogy merre alszom éjszaka. Viszont áram igen, az van. Legalább ez. Hohó, mondtam hogy jól megy az ittenieknek. És minden nagyon drága, hiszen külföldről jön minden, és itt bizony mindenki kereskedő. Europát meghazudtoló árak vannak, vagyis inkább annak is a 2-3 szorosan. Végre még egy ország, ahol szegénynek érezhetem magam. Ráadásul még tömegközlekedés sincs, mindenki taxival közlekedik, amit 3 dollár alatt nem lehet megúszni. Itt a jólét. Ezt teszi az olaj. Ebből építkeznek, így aki nem kereskedő, az építőmunkás. Majd megveszi a lakást, kocsit, csipszet, és a külföldi ipari lobbi is elteszi a pénzt (főleg Törökország). Nekik is profitálniuk kell, mivel a térség legfontosabb szövetségese, bár ezt picit árnyalja a kurd kérdés. De mivel az EU-hoz is dörgölőznek, így már a kurdok nyithattak iskolákat, beszélhetnek kurddul, viszont még a parlamentben nem beszélhetnek az anyanyelvükön. ellenben lett kurd tanszék az egyetemen, bár nemzetiségként még nem ismerték el őket. Csak nem tudok a határokon belül maradni, ahogy az a 2 millió menekült sem, akik Saddam Hussein miatt menekültek Iránba, Törökországba vagy Európába. Pedig nagy szükség lenne rájuk, hogy ne csak a segélyezők kenyerét fogyasszák, hanem jöjjenek vissza Irakba, szavazzanak az új Irakra, építkezzenek, hiszen csak a populáció bővülésével lehet a profitokat feltornázni. Több ember, többet fogyaszt, épít és gyarapodik, így pedig a mágnásoknak több kerül a számlájára. Kérdés persze, hogy amikor már nem kell több ház, munka nélkül lesznek, nincs több fa, vagy levegő, akkor mi lesz? A fakanál már most is fa színű műanyagból készül, az asztalláb is fémből van, a kandelláber pedig szintén műanyag. Bár ez csak a felszín. Na de vissza a várba. Van ingyenes textilmúzeum, ahol szép sorban fekszenek a szőnyegek kiterítve, érdemi információ kiírása nélkül. Viszont azt megtudjuk, hogy Saddam represszív (elnyomó) rezsimje miatt felhagytak a szőnyegek készítésével. Ez az én olvasatomban úgy szól, hogy a jólét elszólította őket a szövőszéktől. Itt is látható 3-4 unatkozó, de legalább újságot olvasó alkalmazott, no meg egy ajándékbolt is. A polcon Coelho könyv, kötelező szőtt kiegészítők, rézpoharak, kések, és láss csodát, pár új nyomású bakelit lemez a londoni filharmonikusokkal. Egyébként új gramofont is lehet kapni a bazárnegyedben. Reneszánsz év volt, vagy mi a csoda. Viszont az ágy méretű színes nemezszőnyeg elismerésemre pályázhat, tudom mi munka fekszik benne. A vár után, a BAZÁR az esemény. Kicsit indiai a hangulat, szól a zene, de már csak zenegépből, mert zenészek már csak CD-ről ismerhetők. Majdnem turkálok 1 dollárért egy farmert – eközben elgondolkodom arról, hogy ebből hogyan termeli ki a profitját a kereskedő, miközben egy zsemle átszámítva 20 Forint, 1 tojás pedig 110. Persze nem kell tojást enni mellé. Bazár címszó alatt ne Ali Baba korabeli archaikus mesebeli piacot képzeljönk el, mert az elektromos kütyük, tűzhelyek, tévék, mosógépek, valamint ékszer- és ruhaboltok a dominánsak. Pedig, csak zöldséget és kenyeret szeretnék venni. Az nincs. Nekem hihetetlen érzékem van arra, hogy azt keressek egy országban ami nincs. Csak pár példa: Tbilisziben, ahol minden 20 méteren belül van egy használt ruhabolt, képtelen voltam pólót találni. Törökországban pillanatragasztót kerestem, itt kenyeret. Jerevánban hálózsákot, Bakuban olcsó boltot. Nem volt egyszerű. Egyébként egy érdekes paradoxonra jöttem rá: azokban az országokban, ahol van sok és olcsó zöldség és gyümölcs, ott nincs főző alkalmatosság, vagy gáz, de ahol van infrastruktúra, ott nincs olcsó hozzávaló. A másik dolog amire rájöttem a Kaukázusban, hogy vannak emberek akiket semmivel sem lehet boldoggá tenni, még ha Jézus megfeszül is értük, akkor sem. Míg másokat könnyű úgy is, hogy nem csinálsz semmit. A boldogság belülről fakad, meg a sorsunk kovácsa is. Persze nem árt egy kis felsőbb segítség, de az már annyiszor elmaradt. Ez az aspektus is izgi, amikor folyamatosan a várakozás állapotában van valaki. Emelkedett állapot. Az a lényeg, hogy készen legyél. Bármikor eljöhet, úgy mint a halál. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy észrevennék, hogy Jézus jön velük szemben, vagy éppen stoppol az út szélén. Persze ez egy muszlimtól nem is lenne elvárható, és lám ők megállnak felvenni a stoppost.