A kígyók, a mesés sziget és a legdélebbi pont (Nagy Ausztrál körút, 2. hét, 04.07-04.13)

Második hetünk úgy indult, hogy Melbourne-ben autót szereltünk. Jól kezdődik, ugye? Na jó, igazából nem az autót, hanem a akkumulátor rendszert, ahogy azt a múltkori bejegyzésben említettük, hamar kiderült, hogy a mobil napelemünk nem tud elég energiát biztosítani ahhoz, hogy a mobil hűtönk egész nap működhessen. Így kénytelenek voltunk beszerelni egy berendezést, ami menet közben feltölti a pótaksinkat a főaksiról. Ezt a szerelést egy melbourne-i barátunk kertjében ejtettük meg, viszont köszönhetően az ismét remek és kiszámíthatatlan melbourne-i időjárásnak, az eredetileg pár órának gondolt szerelés gyakorlatilag 2 napba tellett. Habár szombaton reggel még 30 fokra és napsütésre ébredtünk, délután megérkezett egy kőkemény jégvihar. Remek volt. És ez Melbourne-ben sima ügy, egy nap alatt lazán lemegy a 4 évszak, akár többször is. Azt mondják a Melbourne-iek, hogy ha nem tetszik az időjárásunk, akkor gyere vissza 5 perc múlva. No worries, mate. Ja, egyébként meg ez a város a világ legélhetőbb városa már évek óta. Hmmm… Hááát, az időjárás talán nem szerepelt a vizsgált feltételek között…

dsc_0760.JPG

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

USA nemzeti parkok, végtelen sivatagok és az 51-es körzet

Rejtett csodák útközben: Horseshoe Bend és Antilope Canyon Ha már eljöttünk ennyire keletre, úgy döntöttünk megnézünk két másik látványosságot is, amit ajánlottak; ezek pedig Horseshoe Bend és az Antilope Canyon. A képek alapján nagyon megtetszett mindkét hely, így megindultunk Page felé. Ettől a várostól vannak pár mérföldre, s itt akartunk megszállni. Szerencsétlenségünkre valamilyen konferencia volt, […]

A Nagy Ausztrál Körút – Első hét (03.31-04.06)

2017. március 31-én nagy kapkodások közepette végre elindultunk a Nagy Körútra. Ez itt az első hetünk tapasztalatainak összefoglalója. Az indulás előtti utolsó napok elég hektikusra sikerültek, Nekem (Zoli) bejött még a képbe egy jó kis foggyökér kezelés, a lakást már ugye feladtuk, úgyhogy már a barátainknál tudtunk csak aludni, a megmaradt cuccunk nagy része a raktárban figyelt, minden egyéb pedig Pufiban, a lakóbuszunkban. És bizony még jóval több dolog volt Pufiban, mint mi azt eredetileg gondoltuk, úgyhogy az alvásra szánt helyünk még tökéletesen alkalmatlan volt bármiféle vízszintes elhelyezkedésre. Érthető okok miatt ezen nagyon gyorsan változtatnunk kellett.

dscn1233.JPG

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Egy magyar orvoscsoport önkéntesen és térítésmentesen gyógyít rászorulókat. Hallottál már róluk?

Reggel 05.45-kor volt a találkozó az Oktogonon, ahol Dr. Szalai László, a Hajnalfény Egyesület vezetője felvett egy bőrgyógyász társaságában. Abaújszántóra, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városba (valójában egy falu) utaztunk Tokaj-Hegyaljára, ahol az orvoscsoport szűrővizsgálatokat végzett a helyi lakosságon.

Az orvoscsoport 12 éve dolgozik együtt, az első 11 évben a Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt működtek, ami az ellátmányt és a finanszírozást biztosította a számukra. Magyarországi mélyszegénységben élő falvak lakosságának szűrése az egyik kiemelt célpontjuk, valamint külföldi és magyar katasztrófasújtotta területek megsegítése. Az orvoscsoport egy évvel ezelőtt egy saját egyesületet hozott létre Hajnalfény néven, hogy gyorsabban reagálhassanak és függetleníthessék magukat. Korábban gyakran előfordult, hogy a világ különböző pontjait ért katasztrófákra nem tudtak időben reagálni, mert amíg a kérvényezett repülőjegy engedélyeztetése tartott, addig más orvoscsoport elutazott oda, és úgymond lekésték a lehetőséget. Részben emiatt is találták ki, hogy saját Egyesületet alapítanak saját finanszírozási rendszerben, hogy kiküszöbölhessék a fenti nagy szervezeten belüli lomhán lassú logisztikai problémákat. A másik ok pedig a függetlenség volt. 

Az orvoscsoport tiszteletdíjat nem vett és nem vesz fel a munkájukért, de az adományok és a saját maguk által befizetett tagdíjak mostanában fogytak el, amit a benzinköltségre, és a szűréshez szükséges alapanyagok megvásárlására fordítottak. Jelenleg részt vesznek önkormányzatok által összefogott szűrővizsgálati programban, ahol maguk a települések pályáznak és az orvosi szűrőprogramot majd a Hajnalfény látja el. Ezen lehetőségek a jövőben már biztosíthatnak a költségek finanszírozásán felül tiszteletdíjak kifizetését is. Természetesen ‘nem erre utaznak’, hogy pénzért dolgozzanak, bár nem mintha ördögtől való dolog lenne pénzt kérni az orvosi munkáért.  

20170407_122735.jpg

Ha csak a saját szakmámat nézem, örömmel ingyen is segítek más rendezvények szervezésében, de már nem tenném havi rendszerességgel éveken keresztül. Ők még is megteszik, mert nekik hivatásuk van, nekem meg csak szakmám. Az esetenkénti fizetett munka viszont nagyobb kedvet csinál az év többi részében elvégzett önkéntes és térítésmentes munkához.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Kalandos utazás a Togean-szigetekre

Fehér homokot és vakítóan kék színeket képzelek magam elé. Érzem, ahogy a meleg szél fújja a hajamat és a kendőt is a vállamon. Jól esik. Becsukom a szemem és a szél erejével küzdök, hogy nehogy felkapja a textildarabot, amely erőteljesen kapaszkodik a kezembe, hogy ne fújja el. Azt fantáziálom, hogy repülök, szállok én is a tenger felett, mint azok az apró madarak, akik kisebb csapatokban összeverődve olykor leszállnak a vízre megpihenni, majd kisvártatva tovább szállnak. Hirtelen megpillantom a delfineket. Nézem, ahogy pihennek a vízben, majd játszanak egy kicsit. Megdobban a szívem, amikor a közelükbe érve elhaladok mellettük és melegséget érzek legbelül. Ismét csodálatos helyen vagyok. Észre sem veszem, hogy a képzeletem maga a valóság, annyira belemélyedek a környezetembe.

sarong1.jpg

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Amikor a Sziget csendbe borul…

Olyan mintha egy távoli resortban lennék. Csak a madarak hangját hallom, a szellő zúgását. Nincsenek autó vagy motorhangok. Nincsenek kiabáló emberek. Nincsenek taxisok, akik a turistákra vadásznak.
Nincsen semmi.
Csak a Csend.

nyepi_kislany.jpgKép innen: bit.ly/2o0nCJ3

Nyepi van. A balinéz hinduk legnagyobb ünnepe, a Saka naptár szerinti újév első napja. Időutazunk, hiszen itt még csak 1939-et írunk.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Keleti kényelem: tejben, vajban, virágszirmokban fürdés

Az elmúlt hetek nagy részében nomád életet éltem. Sokszor nem volt csak sós vizem fürdeni, és a bőröm is eléggé bekoszolódott. Hiába zuhanyoztam le, vagy öntöttem magamra a hideg vizet hordóból, úgy éreztem nem vagyok elég tiszta. Eldöntöttem hát, hogy elmegyek egy testradírozó masszázsra, hiszen úgyis kellenek a saját tapasztalatok a Bali útikönyvbe, amelyet épp nektek írok. A majd két órás kezelés 3600 Ft-ba került Ubudban. És hogy melyik szalonban történt mindez? Hamarosan kiderül az új útikönyvemből! 🙂

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Minden, amit tudni akartál a házőrzésről

Mit jelent a házőrzés?
Rövidebb-hosszabb periódusokban vigyázhatsz valakinek a házára bárhol a világon, a hozzá tartozó állatokra, de olykor lehet, hogy még állatok sincsenek. Cserébe nem kell szállásért, vagy egyéb dolgokért fizetned. Hogy ez munka-e vagy utazás, vagy csak egyszerűen időtöltés máshol? Mindenki döntse el maga! 

Házőrzés és házőrzés között is óriási különbségek vannak. Lakhatsz egy birtokon Spanyolországban és belekóstolhatsz a vidéki életbe, vagy ugyanezt teheted Angliában egy kastélyban, ha szerencséd van.

2c5b6430.jpg

Fotó: Schweitzer Szabolcs (Riker | Vision)

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!