Voilá! Hosszú szünet után végre újra sikerült leülnünk, és megírnunk egy blogbejegyzést. Az apropó pedig az, hogy nemrég ünnepeltük a Sydney-be való megérkezésünk harmadik évét, így igazán dukált már egy kis összefoglaló erről az időszakról.
Hogy kicsit felpezsdítsük ezt a bejegyzést, kitaláltuk, hogy a gondolatainkat egy képzelt riport keretében osztjuk meg Veletek. Úgyhogy át is adjuk a szót a Riport Ernőnek és a válaszolóknak, Andinak és Zolinak (azaz magunknak…).
A szégyenlősségről írtam már korábban, legutóbbi vendégem azonban minden szint felett kimaxolta ezt a fogalmat, legalábbis abban a mértékben, ahogyan én még sohasem találkoztam vele.
Aleksandra, a százötvennyolcadik (26) litván vendégemet Vilniusból két éjszakát hosztoltam, 2014-ben csatlakozott a CS-hez és 13 vendégtől van referenciája, ő maga néhány alkalommal szörfölt. Első nap kora este érkezett, beszédes, jó hangulatban voltam, gyakorlatilag én beszéltem egész este, ő figyelt, egy-két szóval reagált. Betartottam a dialógus alapvető kritériumait, miszerint 40 másodpercig beszélj egy huzamban maximum, majd tarts szünetet, hogy a másik is reagálhasson a mondandódra. Nos, mivel ő ezekben a szünetekben is csendben maradt, visszakérdezésre nem reagált, így folytattam, majd átváltottam történetmesélős-monológ üzemmódba. Főleg az egészséges életmódról, sportról, életmódváltozásról beszélgettünk. Na meg arról, hogy milyen kétnyelvűként felnőni, és ő inkább orosz, mint litván, hiszen a szülei is oroszok. Viszonylag korán lefeküdtünk aludni. Ágybabújáskor suhant át az agyamon, hogy opsz, egész este én beszéltem, ezt holnap orvosolni kell!
Másnap délután a Smartfit terem előtt találkoztunk a Király utcában. Előző este rábeszéltem, hogy jöjjön el velem TRX órára. Nem nagyon kellett győzködni, mondta, hogy sosem próbálta még, így legyen. Némi tapogatózó kérdés után kiderült, hogy a vendégem nem sportol és konkrétan nem sportolt semmit soha, leszámítva a gimnáziumi kötelező testnevelő órákról. Alex jelentősen túlsúlyos is volt, olyan 30 kg extra volt rajta.
Felértünk a lányöltözőbe, körülnézett, majd feltette első kérdését (és egyetlen kérdését, amit a két nap alatt feltett nekem) -Itt fogunk öltözni? mondom - Igen, ez a lányöltöző. Alex fogta a táskáját, és bement a WC-be, és ott öltözött át. Én a többi lánnyal a közös helységben a szekrények előtt.
Az órát a maga szintjén teljesítette, de én folyamatosan segítettem neki. A TRX-ben az a jó, hogy az is végig tudja csinálni, aki sosem sportolt, vagy aki elit atléta, vagy aki akár gerincbeteg. Csak a kötelek beesési szögét kell állítani, és minden gyakorlat könnyen végezhető. Például a guggolások, ha valaki túlsúlyos és nem sportol, helyes technikával max 5-10-et tud megcsinálni, viszont úgy, hogy tartja a hurkokat, és a terhelés nagy része a köteleken, azaz a karján van, sokkal könnyebb mélyre lemenni, és főleg a helyes, egyenes gerinctartást megtartani.
A talajgyakorlatoknál ő és én is a matracon maradtunk, nem hurkoltuk be a bokánkat a TRX-be, mivel nekem még nincs olyan erős a törzsizmom, hogy megtartsa a teljes testemet vízszintesen, ugyanakkor félek is megterhelni a gerincem lumbális szakaszát. Alex pedig az életfunkciói ellátására alkalmas izomzattal rendelkezik.
A TRX órákban még azt szeretem, hogy a Smartfitben két különböző edző tartja az órákat, mindegyik másik stílusban, és az órák felépítését is minden héten változtatják. Mindenkinek szívből javaslom ezt a sportot, aki állóképességet és egységes tónusos izmokat szeretne az egész testére. Emellett rendszeresen futok, ezért kell egy hetente egyszer végzett keresztedzés, ami más izmokat kapcsol be a testemben. A TRX ráadásul az egyik legjobb törzsizom erősítő program, amellett, hogy kiemelten koncentrál a lábizmokra, a váll, hát és karizmokra is. Augusztus óta járok hetente egyszer, amit sokszor kihagyok, és bikram jógázni megyek helyette az elmúlt egy hónapban, de már nagyon szépen látszódik az eredménye a karomon és a hátamon is, ami egész biztos nem a futás alakított ki.
Szüleim 50 éves házassági évfordulóját ünnepeljük holnap. (Ohh, akit nem érdekel a családi sztori, és csak a recept miatt kattintott, az tekerjen le most 7 bekezdést, és ugorjon a félkövérrel szedett mondathoz: "Íme a recept.") Hihetetlen, hogy együtt tudtak maradni idáig, és nem csak együtt laknak, hanem a szó igazi értelmében együtt élnek. A szüleim igazi szeretetben, szerelemben görgetik a napokat, éveket, évtizedeket egymással. Ha problémájuk adódott a kapcsolatukban, akkor addig dolgoztak rajta, amíg meg nem oldották, mert mindketten azért tepertek, hogy legyen béke és harmónia közöttük. Ha lehet mondani az évek, évtizedek múlásával egyre szorosabb és jobb lett a házasságuk. Befejezik egymás mondatát, de igazából pontosan tudják mindenről, hogy mit gondol a másik. Ha apám nincs otthon, és hazajön este, anyám ránéz és felcsillan a szeme. Pont az a fény van a tekintetében ilyenkor, amit friss párok szoktak produkálni. Fogják egymás kezét az utcán (pontosabban anyám belekarol apám karjába), és rutinja van a csóknak közöttük. Szeretem amikor megfogják egymás kezét, mert ismerős és megszokott, és picit más a mozdulat, mint mikor apánk a mi kezünket fogta, fogja meg. Édesanyám 74 éves, édesapám 82 lett ma.
Anyám egy kis Heves megyei faluban, Besenyőtelken született és nőtt fel. Csecsemőgondozó lett belőle, és a szakiskolái elvégzése után elkerült egy árvaházba dolgozni, ahol nullától két éves korukig voltak a gyerekek. 22 éves korában közel került egy benn lakó kisfiúhoz, és elhatározta, hogy örökbe fogadja, mert ő már egészen biztosan vénlány marad. Otthon megbeszélte a szüleivel, és az apja azt mondta neki, hogy várjon még néhány évet az örökbefogadással, mert utána sokkal nehezebb lesz férjet találni magának, ha egyedülálló szülőként kell ezt a feladatot abszorválnia. Ha pár év múlva még mindig egyedül lesz, akkor hajrá, ők támogatni fogják mindenben. Édesanyám aztán passzolta az örökbefogadást. Érdekes belegondolni, hogyha megteszi, akkor most lenne még egy bátyám. És mi lehet most azzal a kisfiúval, aki azóta már 54 éves?
Egy évvel később egy vasárnapi napon, 1965. szeptember 18-án egy teherautósofőr rokonuk beugrott anyámékhoz és magával hozta a kollegáját. Gyors látogatás volt, éppen szállítottak valamit a teherautóval, és gondolták megállnak Besenyőtelken. A rokon bemutatta fiatal kollegáját anyámnak, a 31 éves Lajost Egerből. Anyám nem készült vendégekre, pongyolában volt, smink nélkül, de a tekintete lesiklott a srác ujjára, hogy csekkolja van-e rajta jegygyűrű. Nem volt. Egymással közvetlenül csak pár mondatot tudtak váltani, mert az egész család körülöttük volt. Lajosnak is megtetszett annyira anyám, hogy 5 perc udvarias összcsaládi barátkozás után megkérdezze tőle direktben, eljöhet-e jövő héten vasárnap is, de már egyedül. Nem szarozott. Anyám igent mondott. Ez a férfi lett az, aki elvette őt feleségül 1966. október 9-én.
Később kiderült, hogy a találkozás nem volt véletlen. Apám 31 évesen eljutott oda, hogy nősülnie kell. Egerben nem talált magának megfelelő lányt, és megkérdezte a kollégáját, hogy ismer-e szingli (a 60-es években még nem így hívták), katolikus leányzót. A kollégának meg eszembe jutott anyám. Írt levelet a nagymamámnak, aki az unokatestvére volt, és lelevelezték (nem volt telefon), hogy akkor majd "váratlanul" beugranak hozzájuk. Hogy miért? Mert nagymamám nagyon jól tudta, hogy anyám nem menne bele a vakrandiba, mert szívből utálta az ilyesmit. Ezért az egész család úgy csinált, mintha ez egy véletlen találkozó lenne. Mindenki tudott róla, hogy háztűznéző lesz azon a bizonyos vasárnapon, csak egyedül anyám nem. Nagymamám később mesélte, hogy az bosszantotta a legjobban, hogy nem mondhatta előtte anyámnak, hogy öltözz fel rendesen kislányom, menj el fodrászhoz, csinosítsd ki magad, mert ugye.. anyám se hülye :-)
A szüleim kb. fél éve készülnek a holnapi eseményre, és nagyon cukik. Sajnos a mise nem jött össze, amit a pap nekik mondott volna, de foglaltak Törökbálinton egy étteremben egy óriási asztalt, mert nem csak mi ünnepeljük őket, hanem az egész rokonság jön, nagynénik, unokatestvérek stb. Anyám kiadta nekünk, a gyerekeinek a feladatot, hogy mindenki süssön egy tortát, nem vehetjük meg a cukrászdában, és nem szabad más ajándékot hoznunk. Én persze nem bírtam ki...
A diéta legnagyobb ellensége a kenyér, mivel rettentően magas, 52g a szénhidráttartalma, azaz egy-két szelet fehérkenyér is már szétcsapja a nap CH deficitedet. A pékségekben számtalan alternatív verzió van, amivel főleg az a bajom, hogy nem tudom mit tesznek bele. Az utóbbi napokban megnéztem néhány tucat youtube videókat paleo-keto kenyerek készítéséről, és azok alapján saját receptet alkottam. Fontos volt, hogy ne kelljen vele szarakodni, gyorsan elkészüljön és alacsony legyen a szénhidráttartalma. A kenyér természetesen gluténmentes.
Most először sütöttem meg, és meglepően elképesztően finom lett. Ami a lényeg: kb. 10 perc alatt készül el a tésztája, és a sütés 30 perc! Éééés... 3.5g a szénhidráttartalma, ami fele annyi (100 grammnak), mint a boltban kapható legalacsony CH tartalmú kenyereké (Probody szénhidráttartalma 6g 100g kenyérben), amibe nem tudod mit tesznek bele. Igaz kevesebb, mint fele annyiba kerül a boltban, mint az én kenyerem. Íme a recept a 300 grammos kenyérnek: 6 bio tojást külön választva a fehérje és sárgája. A tojásfehérjét robotgéppel felvered, amg kemény nem lesz a habja, majd egyenként hozzáforgatod fakanállal a tojássárgáját, és az alábbi cuccokat nagyon óvatosan, hogy ne essen össze a hab. Azaz ne ess neki ismét robotgéppel. 4 csipet só 75g kókuszliszt 40g protein por (én tiramisu izesítésűt használtam, aminek az íze nagyon enyhén érződik a kenyérben) 5g sütőpor (én 7gr-ot tettem bele, emiatt sajnos picit éreztem a sütőpor ízt is a kenyérben)
Mióta az Eötvös utcába költöztem, küzdök az ételmolyokkal. Folyamatosan takarítunk, kéthetente nagytakarítás, és kéthavonta át vannak mosva a szekrények kívül-belül Domestosos vízzel. Az ételmolycsapdák 3 helyen vannak kitéve a konyhában, amit havonta cserélnem kell, annyira tele lesz. Undorító. Most, hogy jön a hideg, már jóval kevesebben vannak, de nyár elején visszatérnek. Amikor beköltöztem két éve, rá egy hónapra kb. 30 ezer forint értékű bio élelmiszert kellett kidobnom, mert mindenbe belementek. Belepetézik a lisztbe, kávéba, teába, cukorba, müzlibe, kakaó porba, protein porba. Mindenbe, ami poros állagú! De belemegy a tésztába és a csokoládéba is.
Utánaolvastam több helyen mit kell csinálni, valamint saját haditechnikát fejlesztettem ki ellenük. Sikerült, teljesen eltüntek egy ideje. Persze nem tudom, hogy azért mert győztem végre két év után, vagy hirtelen jött a hideg. Íme néhány pontban mit tegyél meg te is, ha hasonló problémával küzdesz:
Dobj ki mindent, ami ételmolyos. De vidd le azonnal a kukába, ne maradjon napokig a szemetesedben a fertőzött élelmiszer. Most át a szekrényeket, nehezen elérhető sarkakat ecetes vizzel. Szellőztess rendszeresen a konyhában. A molyok ezt nem szeretik. Ha látod őket repülni, kapd el, annyival is kevesebb. Vegyél ételmolycsapdákat, mindenhol kapható szinte. Ha veszel lisztet, magvakat a piacon, boltban, akkor dobd be a fagyasztóba 72 órára, majd vedd ki. A fagyasztást nem élik túl a peték sem. Sajnos főleg a piacon kapható termékekben benne van, de hoztam már haza a Mammut bio boltjában vásárolt natúr mandulával is ételmoly kukacokat. Ment is a káromkodás, amikor a 7000 Ft/kg árú bio mandulát ki kellett vágni a kukába. (Csak 20 dkg-ot vettem, de akkor is fájt.) Szitáld át a liszteket, porokat, minden egyes új adagnál, amit a szitába töltesz, tisztísd át a szitát előtte. Töltsd át az eredeti csomagolásából jól zárható üveg és/vagy műanyagedényekbe. Ellenőrizd a kupakot, hogy jó szorosan csavartad-e rá.
Két estét hosztoltam a cseh vendégeimet, akiktől megtudtam, hogy ezen a hétvégén Kulturális Örökség Napjai Fesztivál van Budapesten, a programok ingyenesek. Kiválasztották a Parlament Könyvtára programot, amihez én is csatlakoztam, mert még sosem voltam ott. A Parlamentben is utoljára 2002-ben voltam, addig volt érvényes az állandó belépőm, amíg még fotóriporterként dolgoztam.
A könyvtár rendkívül bájos, a hangulata magával ragad, ahogy belépsz a helyiségbe. Az ott dolgozók lelkesek, és valahogy az az érzésem támadt, hogy a legjobb könyvtárosok dolgozhatnak itt. Segítőkészek, mosolygósak, és nagyon kedvesek mindannyian, akikkel csak beszéltem. Végighallgattuk a Könyvtárat bemutató előadást angolul, amiben nekem az tetszett a legjobban, hogy a könyvtároshölgy nagyon izgult, és elkaptam pár összenézést a kollégáival, amiből a támogató, drukkoló nonverbális üzenetet lehetett kiolvasni.
Az angol és magyar nyelvű idegenvezetés minden órában váltotta egymást, amíg ott voltam. A vendégeim hamar elmentek, de én ott maradtam. Nyilván nekik, az elsősorban magyar nyelvű könyvek nézegetése nem volt sokáig érdekes. Leragadtam az Országgyűlési Naplók olvasásában, az olvasói különteremben. 1965-től megtalálható és szabadon levehető, olvasgatható. A nyelvezete régies, gazdag, rendkívül szórakoztató és érdekes, teljesen más, mint ahogy mi beszélünk ma. Ezen kívül ami feltünt, hogy a politikusok még államférfiak voltak szinte egytől egyig, valahogy minden egyes felszólalásban a hazaszeretetet, tenniakarást, Magyarország jobbá, fejlettebbé, hasznosabbá tételén munkálkodtak, és főleg azon, hogy az itt élő embereknek tényleg jobb legyen a sorsuk. Elszomorodok, ha belegondolok, hogy manapság a fent felsorolt dolgok, mennyire motiválhatják a képviselőinket. Semennyire.
A könyvtárban pl. Széchenyi István összes könyvei megtalálhatóak és kikérhetőek még. 800 ezer könyvük van összesen, és ebből kb a tizede szabadon elérhető a könyvtár polcain.
Érdeklődtem az 1848-as naplók után, de az 1850 előtti könyvek mind védetté nyilvánították, külön elzárt részben tárolják. Előzetes igénylésre azonban azokat a könyveket is meg lehet nézni, csak két könyvtáros kell hozzá, és az egyik folyamatosan feletted áll, miközben olvasgatod őket.
Az első beszélgetés alatt derült ki egy fiatal könyvtárosfiúval, hogy nem nézhetem meg most azonnal az 1848-as könyveket. Kisétáltam a különteremből kissé csalódottan, és egy másik ott dolgozó idősebb hölgy utánam sietett, és nagyon segítőkészen a tudomásomra hozta, hogy természetesen azokat is megnézhetem, csak előtte lévő napon el kell kérnem telefonon vagy emailben, és használhatom a tudományos vagy akár magánjellegű kutatásaimhoz.
A ketogén diéta szigorú életmódot követel. Hosszú a terméklista amikre nem lehet csak ránézni sem, de legalább ugyanannyi variáció van az elfogyasztható ételekre is.
Minden reggel (8.30-09.00 körül) ébredés után 15 perccel letolok egy meleg pohár vizet másfél evőkanál almaecettel, aminek borzasztó íze van, de remek anyagcseregyorsító, energizáló és még ezen kívül rengeteg áldásos előnye van. Ilyenkor koncentrálok egy pontra, és megpróbálom teljesen kikapcsolni a nyelvem ízlelőbimbóit. Most már egy ideje teljesen hozzászoktam, ezért semmilyen belső hisztit nem okoz a megivása. Íme egy remek videó, ha tudsz egy picit angolul, akkor nézd meg. Az almaecetet bármelyik bioboltban beszerezheted, kb 800 Ft az ára.
Az ecetes lötyi után beveszem a vitaminjaimat, majd elkészítem a reggelimet, és miközben lassan elfogyasztom, kinyitom a laptopomat. 1 dl édesítetlen mandulatejet, 1.5 dl ásványvizet és egy adag fehérjét (impact whey protein vagy impact whey isolate) összeturmixolok, majd elkornyolgatom lassan. Ebből van nekem jelenleg ötféle isteni finom ízű (fehércsoki, eper krém, tiramisu, citromos sajttorta, fahéjjas tekercs), hogy ne ugyanazt kelljen inni minden reggel. Éveken keresztül a Scitec Nutrition üzletekben vettem a kétféle fehérjét, de rátaláltam egy brit márkára, a Myproteinre, baráti ajánlásra, ami amellett, hogy sokkal olcsóbb, hatványozottabban nagyobb a kínálatuk ízekben, és ami a lényeg, elképesztően ízletesek a SN magyar termékkel szemben. Ezzel a napi édességvágyamat is kielégítem.
A kávét igyekszem minimum másfél-két órával az ébredés után meginni 10.00 óra felé. Ébredés után a kortizol szintünk magas, és az is marad a következő 2 órában. A kortizol a szervezetünk belső óráját kontrollálja, és segít a figyelem, éberség fenntartásában. Az első kávénkat akkor a legoptimálisabb meginni, ha kortizolszintünk elérte a reggeli csúcspontját.
Ha ébredés után azonnal rágyógyulsz a kávéfőződre, akkor magas hormonszint mellett fogsz kávézni, és rövid időn belül koffein-tolerancia alakul ki nálad. Ami azt jelenti, hogy még egy plusz kávéra lesz szükséged, ugyanazon hatás eléréséhez. Azaz a reggeli kávéd sokkal kevésbé lesz hatásos, mint a délelőtti kávéd. Tehát a megoldás az, hogy ébredés után még legalább másfél óráig ne kávézz. Idd meg az első kávédat a munkahelyeden, ha eddig otthon tetted, de nincsen 2 órád az ébredés és az elindulás között.
Kávéfüggő vagyok, latte macchiato-junkie. Hosszú évekig naponta egyszer-kétszer beugortam valamelyik kávézóláncba és rendeltem egyet, vagy elvitelre, vagy helyben fogyasztásra, ha épp találkozóm volt, vagy dolgozni akartam. De ez már múlt idő! Mostanában rászoktam a jeges presszókávéra kókusztejjel, és leszoktam a tejről. A gond az volt, hogy mindez 430 Ft-650 Ft között kerül poharanként, attól függ, hogy melyik gyorskávézóba mentem be érte. Még tavasszal az egyik barátom figyelmeztetésére kiszámoltam, hogy ez mennyibe is kerül évente, és fejreálltam az összegtől.
A couchsurfereim nálam szokak hagyni ruhadarabokat. Van aki vásárolt valamit útközben, és még se kell nekik, megmutatják nekem, és ha nem is jó rám, akkor is elfogadom, mert jó lesz másnak, és van aki csak véletlenül szórja el a dolgait nálam.
Kaptam így egy New York-i brandelt kiskabátot, ezt néha fel szoktam venni, sportmelltartót, amit rendszeresen is használok, itthoni pamutnadragot, ez a legkényelmesebb, legszeretettebb cuccom télen. Legutóbb az ausztrál surferem nekem adott egy vadonatúj 42-es méretű slim szabású farmert, mert próba nélkül vette meg és kicsi lett rá, rám viszont brutál nagy volt, így Madelynnek adtam két nappal később, rá tökéletes volt. Ezen kívül nagyon sok trikó, és fehérnemű maradt itt, ami természetesen ment a szemetesbe.
Nagyon sok éve nem veszek rendszeresen drága, minőségi ruhákat, kivéve a farmereimet a Levi's-ban, a GAP-ben és a RETRO-ban veszem, ami drága mind. A futócuccaim többsége a Nike boltból valók, arányaiban messze a futóruháimra költök a legtöbbet. Az utcai ruhák közül elszórva egy-két darab középkategóriás divatmárka néha bejátszik, viszont a mindennapi ruhatáram főleg a H&M, Promode, Springfield és a Zara adja. Igen fast fashion, de olcsó, és tetszenek a dolgaik. Ezen kívül a ruhatáram 70 %-a, amit még főleg huszonévesen vettem, minőségi drága darabok üzleti megbeszélésekre, de nem hordtam őket az elmúlt 10 évben legalább, mert kihíztam, de sajnáltam leselejtezni. Most viszont már jók rám :-) A polóim többsége mind city pólók, amit utazásaim során vásárolok, ezek közül épp ma selejteztem le a 2014-es Belgiumot, Positanot és Barcelonát (szétmentek), egy 2007-es párizsit (sosem hordtam, mert rövid).
A textilek, amit leselejtezünk, mára katasztrófális méreteket öltött, köszönhetően a fast fashion iparágnak. Az amerikaiak 85 %-a a megunt, elhordott ruhadarabokat szimplán kidobják a szemetesbe, szerintem nálunk is hasonló az arány. Mindezen anyagok tele vannak vegyszerekkel, műanyaggal, szintetikus anyagokkal, még a pamut is szinezve van, kevés közülük a 100 % selyem, ami nyom nélkül lebomlik. Mindenki számára nyilvánvaló mekkora környezeti károkat okoznak ezen anyagok eltemetése, elégetése. Amerikaiak évente 35 kg ruhát dobnak ki fejenként. Én kb 5 kg-ot.
Százötvenötödik vendégem az amerikai Madelyn (22) Auburnból, Alabamaból, az Egyesült Államokból. Két referenciája volt összesen, de nagyon önző indokból mondtam neki azonnal igent: professzionális portré és esküvőfotós. Nekem pedig új profi fotókra volt szükségem. Egyébként mindkét oldalon voltak refijei, mert ő maga is már kétszer hosztolt, így sok tartanivalóm nem volt attól, hogy rossz vendég lesz.
Madelyn egy igazi self made business woman, legalábbis eléggé biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeres nő lesz belőle. Hét kisebb testvére van, és a gyerekkorára úgy emlékszik vissza, hogy borzasztó volt. Imádja a családját, és a testvéreit, de eléggé megterhelt volt egy 10 fős családban felnőni. A tizenéveit amíg a barátnői azzal töltötték, hogy buliztak és élték a normális tinédzserek életét, ő napi szinten a kisebb testvéreire vigyázott és a házimunkában segédkezett.
15 évesen kezdett el fotózni, csak úgy mint én. Ő viszont nem járt semmilyen fotográfus képzésre, hanem magától tanult. Elkezdte a barátnőit fotózni, majd egyre többen kérték meg portréképekre, és egy idő után elkezdett pénzt kérni érte. 18 éves korától már esküvőket is fotózott. Első alkalommal még aszisztenskedett egy fotós mellett egy esküvőn, majd az első megbízást még szinte ingyen, baráti szivességből vállalta el, de a másodikat már pénzért. Fele annyit kért, mint bármelyik profi fotós, és később annyi munkája lett, hogy a hivatalos árat is elkérhette. Ebből a pénzből beruházott egy profi Canon EOS 1D-s alapgépbe és optikákba, de a felszerelésének a költsége a következő 2-3 munka árából vissza is jött.
Alabama kisvárosai konzervatív keresztény republikánus települések, ahol a fiatalok a korahuszonéveik elején szűzen mennek férjhez, és az esküvő tradíciója rettentően fontos a családoknak. Elképesztő mennyiségű pénzt is költenek el rá. Egy átlagos 100 fős esküvő költségvetése 50-70 ezer dollár minimum, de a középosztály ennél jóval többet költ el. Az átlagdíj is többszöröse a magyarországi esküvőknek. Madelynnek két csomagja van, amiért 2 vagy 4000 dollárt szokott kapni díjazásul, aszerint, hogy hány órát kell fotóznia. A kisebb csomagért 4 órát dolgozik, a nagyobb csomagért a dupláját. A portréfotózásért már lényegesen kevesebbet kér. Itt vannak a portréfotói, amik nagy részét imádok.
Madelyn tavasszal alapdiplomát szerzett egy főiskola pénzügyi képzésén, és ősztől Portlandban fog dolgozni a PWC-nél, ami a világ egyik legnagyobb adótanácsadó cége. Ők pedig a kezdők közül is csak a legjobbakat veszik fel. Szeretné ott is beindítani az esküvői fotózási business-ét, hiszen keresetkiegészítésként többet jövedelmezne, mint az éves fizetése, de szerinte nem lesz annyi munkája, mint otthon volt. Egyrészt otthon kialakított az évek alatt egy erős kapcsolati hálót, és már egymásnak ajánlották őt a házasulandó párok. Másrészt Portlandben szerinte kevesebb esküvő van, mint a szülővárosában. A vendégem nagyon várja a majdani portlandi életét, egészen más környezet, mint a déli Alabama volt. Szeretne a déli akcentusától is megszabadulni, ami egyébként érthetően erősen érezhető. Portlandban saját lakást fog bérelni egyedül és couchsurfereket akar fogadni. Lakótársakra a családi nagy zaj után nem vágyik.