Karácsony Sydney-ben. Ezek a szavak akár antonímák is lehetnének, annyira ellentétesek egymással. Ugyanis magyarként nekünk a karácsonyhoz hozzátartozik a nagyonhideg, a forraltbor, a töki pompos a Vörösmarty téren, a kesztyű-sapka-sál kombó és a brutálnehéz ételek. Na most ehhez képest Sydney-ben a karácsony mindennek szinte a másik véglete: gatyarohasztó hőség, jéghideg limonádé, rengeteg gyümölcs vagy maximum saláta, strandon döglés aranyvasárnap, természetesen fürdőgatyában. Szóval akad némi kontraszt. Habár nagyon jól hangzik a melegben strandolás, de karácsonykor számunkra kisség kiábrándító, sőt, lehangoló. Tavaly éltük meg az első karácsonyt Sydney-ben, és összvissz egyszer volt csak karácsonyi hangulatunk: amikor a Woolworth (helyi Auchan) hűtőpultjai között sétáltunk, kirázott kissé a hideg és szólt a Jingle bells. Ennyi. Ez azért nem túl autentikus. :) De félreértés ne essék, ezt nem panaszképpen mondjuk, inkább csak érdekesség gyanánt.


Kissé lenyugodtak a kedélyek a tegnapi túszdráma óta, azonban a városon természetesen még mindig érezhető a döbbenet. A városban az emberek sokkal kevésbé mosolygósak, mint úgy általában, szinte mindenki erről az eseményről beszél, érthető módon. Nagyon sok kérdést felvetett ez a helyzet, és azt gondolom, hogy mint úgy általában a tragédiák, ez is elindít változásokat, folyamatokat sok téren.

 

Ami már egyértelműen látható, hogy az igazságszolgáltatásban nagy átalakításokra lesz szükség. Ugyanis a tény, hogy az iráni elkövető menekült státusszal érkezett Ausztráliába, az elmúlt években többször vád alá helyezték először az ex-felesége meggyilkolásával, majd több mint 40 rendbeli erőszakos cselekedetért, és még így is szabadlábon maradt, bizony azt mutatja, hogy valahol valami nagyon nem stimmel a rendszerben.

 

A másik probléma, hogy bár az elkövető bizonyíthatóan kapcsolatban volt terrorista közeli szervezetekkel, mégsem került fel az „ausztrál CIA” (ASIO) „figyelő listájára” (watchlist). Pedig az ASIO még szeptemberben az akkori híres ISIS lefejezések után több sikeres akciót hajtott végre Sydney-ben, amikor is nagy valószínűség szerint sikerült megelőzniük néhány tervezett lefejezést Ausztráliában. Szóval itt is van min javítani a rendszeren.

 

Minden szomorúság ellenére azért vannak nagyon szép „hozományai” ennek a tragikus eseménynek. Például az ausztrálok nagy többsége egyértelműen kinyilvánította, hogy nem tesz egyenlőségjelet egy elvetemült muszlim őrült és a muszlim vallás közé. Az egyik szép példája ennek a kiállásnak az volt, amikor elindították a twitteren az „illridewithyou” hashtaget, ami azt a célt szolgálja, hogy azokhoz a muszlimokhoz, akik félnek a városban közlekedni egy esetleges ellenségeskedés miatt, szívesen csatlakoznak nem muszlim vallású ausztrálok, hogy biztonságban érezhessék magukat.

 

A másik egyértelmű pozitív gesztus pedig az, hogy a városban nagyon sokan spontán módon elkezdtek virágokat vinni az esemény közelébe. Reggel 9-kor még csak pár tucat virág volt a helyszínen, délutánra már több száz, és a virágok továbbra is folyamatosan érkeztek. És látszódott, hogy nem csak divatból, hanem tényleg együttérzésből vitték a virágokat.


Amikor 2013-ban elindultunk hátizsákkal Ázsiába fél évre, azt gondoltuk, hogy ennyi utazás meg világlátás biztosan hosszú időre elég lesz. Nem így lett, Ausztrália keresztülhúzta a számításainkat. Az ázsiai utazásunk végén csupán 3 hetet töltöttünk el Sydney-ben, de ez elég volt ahhoz, hogy rögtön azon kezdjünk gondolkozni, hogyan tudnánk ide visszajönni. Hamar meg is találtuk a módját, a tanulói vízum mellett döntöttünk. Egy MBA végzettség már korábban is a tervek között szerepelt Zolinak, úgyhogy összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és a Sydney-i Holmes Institute-ot választottuk a képzésre. Tavaly október közepén érkeztünk meg Sydney-be, így immár több, mint egy éve vagyunk itt.  Úgyhogy itt az idő egy kis visszatekintésre, mi is történt velünk ezalatt az egy év alatt, és hogyan látjuk most Ausztráliát, azon belül is Sydney-t. Ezen felül igyekszünk pár tippet is megosztani az itteni élettel kapcsolatban azoknak, akik szintén egy hasonló kalandot terveznek Ausztráliába. (Figyelem, ez egy igencsak hosszú, és SZUBJEKTÍV bejegyzés lesz, mi szóltunk… :))

 


Melbourne Cup, minden évben november első keddjén, immár 154 éve folyamatosan. Ez a világ legnagyobb összdíjazású handicap típusú lóversenye. Handicap, azaz a különböző lovakra különböző nagyságú súlyokat raknak azok korábbi eredményei alapján, 51 és 58.5 kiló között. Gyakorlatilag a verseny idejére leáll Ausztrália, mindenki a TV előtt ül, vagy egy étteremben, szórakozóhelyen, a fogadóirodákban, esetleg egy lóversenypályán követi az eseményeket. 


Már elég régen írtunk, köszönhető ez a zsúfolt hétköznapoknak, a rengeteg körülöttünk zajló történésnek, a változó munkáknak és a sok iskolai teendőnek. Viszont készül már egy komolyabb bejegyzés, amivel visszatekintünk az elmúlt egy évünkre itt, Ausztráliában.

 

Addig is amíg elkészül ez a poszt, íme Andi egy vendégbejegyzése az egyik legismertebb hazai blogban, a Határátkelőben.

 

Olvassátok szeretettel! :)


A Sydney Harbour rendelkezik a világ legmélyebb természetes kikötőjével, így az óriási óceánjárók is kényelmesen be tudnak hajózni a város kellős közepébe, a Central Business District-be. Ezek a hajók általában hajnalban érnek be a városba, így fantasztikus élmény lehet az utasoknak, ahogy este még a nyílt tengeren alszanak el, és reggel már a világ egyik legszebb kikötőjében ébrednek.


A blogírás egyik legnehezebb része a címadás, hiszen a rengeteg információ között manapság csak arra kattintunk, ami figyelemfelkeltő, hatásvadász, valami szenzációt ígér. Szerencsére az ausztrál kontinens sokszor segít abban, hogy ne kelljen órák hosszat ötletelni egy ütős címen. Vegyük például a mostani bejegyzésünket: A Világ Legfehérebb Homokú Tengerpartja. Komolyan. (így, csupa nagy kezdőbetűvel, hogy még hatásosabb legyen!). Ugyanis ez a tengerpart ténylegesen itt van Ausztráliában, Sydney-től 200 km-re délre, és az a neve, hogy Hyams Beach. Utána lehet nézni, benne van a Guinness rekordok könyvében, pont. Nincs vita.


Vivid Sydney. Szemkápráztató fények, zseniális épület fényfestések, kiváló zenei események, alternatív kiállítások, harsány összművészeti fesztivál. Mindezt a világ egyik legszebb városában, Sydney-ben, immár ötödik éve.

 

Idén nagyjából 1 millió ember látogatta meg a 3 hetes rendezvényt, amelyet Sydney üzleti negyedében és kikötőjében tartottak, több helyszínen, aminek keretében egyébként minden nap este 6 órától le is zárták a belváros egy részét az autóforgalom elől. El kell ismerni, az ausztrálok nagyon tudnak rendezvényeket szervezni…