2016 szeptember 23 - egészség

Így pusztítsd ki az ételmolyokat a konyhádból

Mióta az Eötvös utcába költöztem, küzdök az ételmolyokkal. Folyamatosan takarítunk, kéthetente nagytakarítás, és kéthavonta át vannak mosva a szekrények kívül-belül Domestosos vízzel. Az ételmolycsapdák 3 helyen vannak kitéve a konyhában, amit havonta cserélnem kell, annyira tele lesz. Undorító. Most, hogy jön a hideg, már jóval kevesebben vannak, de nyár elején visszatérnek. Amikor beköltöztem két éve, rá egy hónapra kb. 30 ezer forint értékű bio élelmiszert kellett kidobnom, mert mindenbe belementek. Belepetézik a lisztbe, kávéba, teába, cukorba, müzlibe, kakaó porba, protein porba. Mindenbe, ami poros állagú! De belemegy a tésztába és a csokoládéba is. 

Utánaolvastam több helyen mit kell csinálni, valamint saját haditechnikát fejlesztettem ki ellenük. Sikerült, teljesen eltüntek egy ideje. Persze nem tudom, hogy azért mert győztem végre két év után, vagy hirtelen jött a hideg. Íme néhány pontban mit tegyél meg te is, ha hasonló problémával küzdesz:

Dobj ki mindent, ami ételmolyos. De vidd le azonnal a kukába, ne maradjon napokig a szemetesedben a fertőzött élelmiszer.  Most át a szekrényeket, nehezen elérhető sarkakat ecetes vizzel. Szellőztess rendszeresen a konyhában. A molyok ezt nem szeretik.  Ha látod őket repülni, kapd el, annyival is kevesebb.  Vegyél ételmolycsapdákat, mindenhol kapható szinte.  Ha veszel lisztet, magvakat a piacon, boltban, akkor dobd be a fagyasztóba 72 órára, majd vedd ki.  A fagyasztást nem élik túl a peték sem. Sajnos főleg a piacon kapható termékekben benne van, de hoztam már haza a Mammut bio boltjában vásárolt natúr mandulával is ételmoly kukacokat. Ment is a káromkodás, amikor a 7000 Ft/kg árú bio mandulát ki kellett vágni a kukába. (Csak 20 dkg-ot vettem, de akkor is fájt.) Szitáld át a liszteket, porokat, minden egyes új adagnál, amit a szitába töltesz, tisztísd át a szitát előtte. Töltsd át az eredeti csomagolásából jól zárható üveg és/vagy műanyagedényekbe. Ellenőrizd a kupakot, hogy jó szorosan csavartad-e rá.