Románia elsőként alapított bölényrezervátuma Hunyad megyében, Hátszeg közvetlen közelében található. Ha gépkocsival a DN66-os úton közlekedünk, akár Piski (Simeria), akár Hátszeg (Haţeg) felől, a városka határában található rezervátumhoz vezető aszfaltozott utat könnyen megtaláljuk, csak az erre utaló táblát kell figyelnünk. 2014 őszén a rezervátum sajnos azért került a figyelem központjába, mert az állatok között felütötteread

Százhatvanadik vendégem a perui Aruel (27), aki Portlandben, az Egyesült Államokban él. Zöldkártyája van, amit pár éve kapott meg, állampolgársága továbbra is csak perui. Előtte illegálisan élt az Államokban. Konkrétan nem is értem, hogy érvényes vizum nélkül hogy lehet iskolába járni? 30 vendégtől van referenciája, és kb. 10 alkalommal volt ő a vendég, 2009 óta tagja a Couchsurfingnek. Két éjszakára mondtam neki igent. 

Kora este érkezett, én még a félmaratont hevertem ki, ezért meggondoltam, hogy hova és mikor megyek fájós térdekkel. Ültünk a kanapémon, és kisvártatva megjegyeztem, hogy nagyon fura az akcentusa, érzem, hogy az anyanyelve angol, mégis hallok valami akcentust, amire még az se mondanám, hogy spanyol. Elmesélte, hogy ő nem amerikai, 11 éves volt, amikor Peruból Portlandbe költözött a szüleivel. Erre még jobban meglepődtem, mert ha valaki ilyen kiskamasz korában vált országot, rendszerint tökéletesen elsajátítja új hazája nyelvét és akcentusát. És fura, hogy ő nem. Erre kissé zavartan reagált, hogy 15 évesen történt egy autóbalesete, aminek következtében agysérülése lett. Ettől újra kellett tanulnia beszélni és járni. Ez a folyamat egy évig tartott, de nem múlt el nyomtalanul. Azaz, amit én akcentusnak hallottam a beszédében, az gyakorlatilag beszédhiba. A járása pedig féloldalasan hordja magát, olyan mint egy akut porckorongsérves beteg isiásszal.

A beszélgetésünk alatt elújságolta, hogy a nyáron Svájcban megismerkedett egy dél-amerikai lánnyal, akibe beleszeretett, és két héttel később feleségül kérte, de a lány azt mondta, hogy várjanak még. Miatta itt akar maradni Európában. Portlandben ingatlanügynökként dolgozik. A közeli terve pedig az, hogy Bécsben vagy Budapesten nyit egy nonprofit kávézót, amiben prostituáltak fognak dolgozni. Vagyis olyan kurvák, amik már nem űzik az ipart, és szeretnének karriert váltani. Kérdeztem, hogy mitől lenne ez nonprofit? A kávézó nyereségét jótékony célokra fogja költeni? Azt mondja, dehogyis. Attól nonprofit, hogy exprostikkal fog dolgozni. Mert vannak dolgozó lányok, akik szeretnének már valami mást csinálni, de nem tudnak, mert az önéletrajzukba nem tudják beleirni, hogy prostitució, ő viszont adna nekik lehetőséget. 

Bámultam rá, és próbáltam elképzelni, hogyha Budapesten nyílik ez a kávézó (Bécsben is magyar lányok dolgoznak az utcán, tehát egyszerűbb itt maradni), akkor hogy fog baristákat hozzá castingolni? Hogy találja meg a volt kurvákat, vagy az átmeneti állapotban iparkodó lányokat? Mondjuk végiggrasszálja a Körutat, hogy hé, itt a névjegyem, ha állást akarsz váltani? Ezeket a gondolataimat nem osztottam meg vele, csak magamban eltünődtem. 

Neki annyit mondtam, hogy nem látom a sikerét abban, hogyan éri el ezeket a lányokat. Az volt a válasza, hogy neki is fogalma sincsen. Több értelmét látnám, ha mondjuk fogyatékosokkal dolgoztatna a kávézójában, erre szerintem még állami támogatást is felvehetne, de minimum kapna rá adókedvezményt. 


Nemrég az Index írt egy cikket egy speciális társkereső szolgáltatásról, ami célzottan sugár daddyknek és sugar babyknek szól, magyarul olyan párokat hoznak össze, ahol az egyik fél folyamatos anyagi juttatásban részesíti a másikat, azért, hogy az vele legyen. 

Nincs is ezzel semmi gond, ha a felek a maguk helyén kezelik a dolgokat. Ha egy férfi kapcsolatot kezd egy nővel, és azt folyamatosan támogatja anyagilag, akkor gyakorlatilag van egy saját kurvája. A legaranyosabb a dologban az, hogy ezek a férfiak egyébként váltig hangoztatják, hogy ők sosem voltak még prostival, miközben évek óta finanszíroznak egyet. Takarító is lehet valaki úgy, hogy sok ügyfele van és sok házhoz jár dolgozni, vagy elszegődik egy házhoz, ahova minden nap megy dolgozni. Mindkét esetben takarítőnő marad, csak az ügyfelek száma egy vagy sok.

A férfiak persze tökéletesen megnyugtatják magukat azzal, hogy nekik sok pénzük van, amit szivesen megosztanak a "barátnőjükkel". Azaz inkább költenek a barátnőjükre, nem hiszem, hogy bármelyük is teljes pénzügyi hozzáférést és szabad kezet adna az eltartottuk kezébe. Azt is megmagyarázzák maguknak, hogy ők szeretik egymást, és ez nem a pénzről szól. Áhh nem is! Rendben, akkor próbálják ki, hogy nem adnak egy fillért se néhány hónapig a barátnőjüknek, aztán nézzék meg, tombol-e még a szerelem utána is? Esetleg ha hard core verzióban akarják tesztelgetni a csajukat, akkor tegyék is ki abból a lakásból, amit ők finanszíroznak, és nézzék meg, hogy megáll-e a saját lábán életük párja? Azaz továbbra is olvad-e a cukor, ha a barátnőnek vissza kellett költöznie a szüleihez, vagy meghúznia magát egy haverja kanapéján?

Van aki csak ideiglenesen űzi az ipart, és a férfi támogatásából finanszírozza az egyetemi oktatását, diákhitelét, de egyetem után dolgozni szeretne. Büszkesége meg nincsen, hogy a suli mellett kávézóba, kocsmába menjen dolgozni, mint a többi "rendes" lány. Én 20 évesen étteremben/kocsmában voltam felszolgáló, és nagyon jól kerestem. Nem tudtam volna a fizetésemből Louis Vutton táskát venni, de amire szükségem volt, azt megvettem magamnak. És büszke voltam arra, hogy eltartom magamat. Azt gondolom, hogy ez elsősorban nevelés kérdése: az én szüleim arra tanítottak, hogy tanuljunk és legyünk kreatívak, és csináljuk meg magunkat, nem pedig arra, hogy fogjak egy gazdag férjet. Ha neked van épp egy tizenéves lányod, a te felelősséged, hogy milyen példát mutatsz neki és milyen irányba indítod el az életét.

A legtöbb sugar baby célja, hogy hosszabb távon férjhez menjen valamelyik tehetős férfihoz, mivel tudják magukról, hogy nem sokáig lesznek fiatalok, és 30 után már nehezebb egy kitartót találni. Nem tudom, hogy azért, mert tudják magukról, hogy önmaguktól semmit sem képesek felmutatni, és ez később is így lesz, vagy azért, mert a személyiségük olyan, hogy mindig a könnyebb megoldást választják. De ez nem is csak a korról szól. Ha papír van a kezükbe, akkor megnyugszanak. A házasság legalizálja a prostitúciót. Hozzáteszem, ha a sugar daddyk elvettek feleségül egy sugar babyt, az attól még továbbra is kurva marad, ha nem megy el dolgozni. Persze ilyenkor gyorsan szülnek 1-2 gyereket, hogy lehessen a kölykökre mutogatni, miattuk nem dolgoznak. Ez különösen aranyos, amikor a gyerek már iskolás, kiskamasz, de még anya mindig "nem tudott" elmenni dolgozni. És mindig mindig van kifogás, hogy miért nem. Itt van egy angol lány, aki nem is akar dolgozni. Érdemes megnézni a cikk alján a videót is, amin beszél az életéről és a sugar babységről. 

Ha a férfi tényleg gazdag, nem azért kell elmenni dolgozni, mert kell a pénz kenyérre, hanem, hogy legyen miért felkelni. Ne butuljon el teljesen az agyad. Használd, és érezd azt, hogy szüksége van a munkádra valakinek, és a társadalomnak. Van néhány példa a szupergazdagoknál, hogy alapítványt hoznak létre, ahol a feleség fog dolgozni teljes munkaidőben, ilyen szimpatikus eset a Bill és Melinda Gates Foundation is, ahol ugye már a házaspár dolgozik teljes munkaidőben. Vagy Marc Zuckerbergéknél, Priscilla kezeli a közös alapítványukat, amíg Mark Facebookozik. Az összes igazán sikeres férfi mellett egy dolgozó nő áll.