Selmecbánya – Meseország a szomszédban

„Ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya….Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben a háta szerényen odalapul a hegyhez.” – írja Mikszáth Kálmán a Tóth atyafiakban.

selmecbányA klasszikus magyar író (és volt selmecbányai diák) nagyon találóan írja le a ma Szlovákiához tartozó kisvárost. A számtalan kis dombon, szinte szétszórtan elhelyezkedő színes házikók, a köztük kanyargó macskaköves utcácskák egy operett színpadképét idézik. A meseszerű városka nagy múlttal rendelkezik, az egykori szabad királyi város Magyarország nemesfém bányászati központja volt, a XVIII. században itt alapították meg a világ első bányászati akadémiáját. Selmecbánya (szlovákul Banska Stiavnica) akkoriban a Magyar Királyság harmadik legnépesebb települése volt, ma már csak Szlovákia egyik kisvárosának számít, de szépsége és egyedülálló hangulata miatt érdemes felkeresni.

selmecbánya4Az 1993 óta UNESCO világörökségi védelmét élvező belvárosban szinte lépni nem tudunk úgy, hogy bele ne ütközzünk egy középkori, vagy kora újkori műemlékbe. A város legismertebb nevezetességei (a teljesség igénye nélkül) az Óvár, az Újvár, a XIII. századi plébániatemplom, a városháza felcserélt mutatójú toronyórája és a klopacska. A város egykori gazdagságát és hírnevét megalapozó aranybányák már jó pár éve kiürültek, de a Szabadtéri Bányászmúzeum sok érdekességet rejt, az egyik tárna pedig előzetes bejelentkezés után, vezetéssel látogatható. Selmecbánya meglátogatásakor azonban akkor is teljes az élmény, ha kihagyunk mindenféle múzeumot, csak nekivágunk sétálgatni a girbegurba utcákon…

Hirdetés(X)

Bizarr ételek, amiket kár lenne kihagyni

Ha igazán meg akarunk ismerni egy országót vagy régiót, mindenképp kóstoljuk meg a helyi ízeket! Ezek az ételkülönlegességek sokszor bizony nagyon bizarrak is lehetnek, de ne feledjük, hogy másoknak a mi hőn szeretett túró rudink is nehezen befogadható csemege. A Daily Telegraph cikke alapján bemutatunk pár egészen furcsa fogást a világ minden tájáról, hogy tudd, mit ne hagyj ki, ha épp arra jársz. Bon appétit!

 

Kígyóbor

Kígyó borDélkelet-Ázsia – Ha ezt megkóstolod, biztos, hogy többé nem fogsz panaszkodni, ha langyos lesz a chardonnay, amit kihoznak neked. Ez a népszerű ital fontos erősítőszer hírében áll Kínában és Vietnamban is. Elkészítése nagyon egyszerű: vagy rizsborban áztatják a kígyókat, vagy az állat testnedveit (vér, stb.) keverik el alkohollal.

Sült pókok

Fotó: Samjamphoto
Fotó: Samjamphoto

Kambodzsa – A kambodzsai sültpók-csemegének csak meg kell szokni az ízét. A tarantulákat kisütik, majd lime-mal és fekete borssal tálalják.

Sarkimadár-szív

SarkimadárIzland – Még maga Gordon Ramsay is megkóstolta egy műsorban. Igazi izlandi csemege, még ha sokak számára elképzelhetetlen is.

Escamoles

Fotó: Nicholas Lundgaard
Fotó: Nicholas Lundgaard

Mexikó – Tudjuk, hogy a kék agavéról elsősorban a tequila jut eszébe mindenkinek, hiszen annak az alapanyaga, de az ottaniak másra is használják. Pontosabban a betakarított növény gyökerén élő lárvákat tálalják fel ínyencségként. A mexikóiak állítólag „rovarkaviárnak” hívják ezt a szokatlan étket.

Kakastaréj

Fotó: Huskyherz
Fotó: Huskyherz

Európa – Lehet, hogy nem gondolnád, de a húsos kinövés a kakas fején Olaszországban az egyik legfontosabb alapanyag a cibero elnevezésű szószhoz. A taréjt a francia konyha történetében is megtaláljuk, ahol ők díszköretként tálalták. A magyarok pedig a mai napig fogyasztják a kakas ezen testrészét (is).

Surströmming

SurströmmingSvédország – Svédül ez nem más, mint a kis hering – lehetőleg savanyú lében erjesztve. Olyan erős az illata, amikor kinyitod a dobozt, hogy jobb, ha kint fogyasztod el a tartalmát a szabad ég alatt.

Rocky Mountain osztriga

Fotó: Jankgo
Fotó: Jankgo

USA – A neve ugyan elsőre nem hangzik túl egzotikusnak, egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy olajban sült bikaherét fogyasztasz. Ez állítólag a cowboyok kedvenc eledele volt, és a mai napig sok fesztiválon megtalálható.

Balut

Fotó: Shankar S.
Fotó: Shankar S.

Fülöp-szigetek – Unod a rántottát vagy a főtt? Akkor ezt mindenképpen ki kell próbálnod! Bár technikailag a Balut is főtt tojás, ebben az esetben azonban megtermékenyített tojásról beszélünk, amiben benne van az embrió is… A tojást forrón tálalják, majd a héja lebontása után fogyasztják. A Fülöp-szigeteken és Vietnamban mindennapos étel, melyet az utcai árusoktól is megvásárolhatunk, ha sikerült leküzdenünk az undorunkat.

Witchetty hernyó

Fotó: Samjamphoto
Fotó: Samjamphoto

Ausztrália – Eredetileg az ausztrál őslakosok kedvelt étele volt, hiszen fehérjében gazdag. Manapság már inkább csak a kalandvágyó turistáknak szokták felszolgálni.

Hirdetés(X)

Bükkszentkereszt gyógyító titkai

Mérhetetlen béke és gyógyító erő hatja át Bükkszentkereszt varázslatos környezetét. Kis hazánknak ez az idilli és misztikus darabja Miskolctól néhány kilométerre, a Bükk hegység takarásában fekszik.

A természet erejének tulajdonított testi és lelki gyógyulások híre megannyi kíváncsi látogatót vonz évente a környékre, nemcsak a világjárók, kirándulók, de az ezotéria és a természetgyógyászat területén tevékenykedők köreiből is.

A titok az értékes növényzetben, az erdők levegőjében és a hegység kőzeteiben rejlik

Fotó: Hans
Fotó: Hans

Bükkszentkereszt magaslati, tiszta levegője gyógyítóan hat a légzőszervi problémákra, míg a hegység fái – mint a gyulladáscsökkentő dió, a hajerősítő tölgy, vagy a hangulatjavító bükk – mind más és más kedvező hatással rendelkeznek.

Sokan a számtalan gyógynövény miatt keresik fel a környéket. Megtalálható itt a nyugtató citromfű, a galagonya, mely a vérnyomás és szív ápolója, a Földközi-tenger vidékéről származó gyulladáscsökkentő orvosi zsálya, vagy az allergia enyhítésére és a sebgyógyításra alkalmas lándzsás útifű – mindezek csak apró szeletét képezik annak a gyógynövény-repertoárnak, amit Bükkszentkereszt a látogatók elé tár.

A természet értékét bizonyítja a „bükki füvesember” néven is ismert Gyuri bácsi gyógynövényeivel, tudásával elért sikere, továbbá a minden júliusban megrendezett több száz fős Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok népszerűsége, ahol testközelből kapunk tanácsokat, tippeket testünk és szellemünk egészségének megőrzésére.

Nem csak a növényvilág, a kövek is gyógyítanak

Az átható természetfeletti érzés okát az ezoterikusok egy energia-háromszögben látják, melynek egyik csúcsát a legendás Boldogasszony köve alkotja. És hogy miért legendás? A kőnek nemcsak az ezotéria követői tulajdonítanak természetfeletti erőt.

Az erősen vallásos helyiek kétféle legendát is elmesélnek, ha a gyógyító kő kerül középpontba. Az egyik szerint búcsújárók a Bükkszentkereszt felé vezető kilométeres gyaloglások után ennél a kőnél pihentek meg, ahol a jelentős kimerültség ellenére is feltűnően hamar töltődtek fel energiával. Egy másik történet azt meséli, hogy a kő egykor Jézus pihenőjeként szolgált, amikor Mária halála után mély szomorúságában a világot járta.

Az új és visszatérő kirándulók megpihennek a köveken, megölelik a fákat, és magukba szívják a természet gyógyító, élettel teli erejét. A nagyfokú érdeklődésnek köszönhetően Bükkszentkereszt is felkészült a mindennapi látogatókra. Számos program és túrakönnyítő lehetőség áll a pihenni, kirándulni, gyógyulni vágyók rendelkezésére.

Hirdetés(X)

Rejtélyes kősorok – Carnac

Hosszú kősorok hordozzák a franciaországi Bretagne múltjának egy darabját. A tartományban, Carnac városától nem messze, Le Ménes, Kermario és Kerlescan területén emelkedik az i.e. 4000 körül kialakított építmény. A tudományos kutatások sok kérdésre választ adnak, ezeket azonban mindig megelőzik az évek során létrejött legendák és babonák.

Szentek és varázslók

Mint általában a monumentális, több ezer éves létesítményeknél, a carnaci kősorok esetében sem marad el az isteni erő jelenlétének feltételezése. Szent Kornél évszázadokkal ezelőtt becsületes, hitét hűen szolgáló pápaként került hatalomra. Története szerint üldöztetéséhez kapcsolódik a kövek kialakulása, miszerint menekülési lehetőség híján az őt üldöző pogány katonákat erejével kővé változtatta. Bárhogy is történt, Gallus császár küldöttei végül elfogták, és 253 szeptemberében igaz hitéért halt meg.

A helyi történetek között felbukkan egy változat, melyben az emberek kővé változtatását a híres Merlinnek, Artúr hű varázslójának tulajdonítják. Artúr, mint a kelták megmentője, keresztény király és hősies lovag él a történelemben, az egyszerre az ördögöt és istent is szolgáló Merlinnek azonban a létezése is kétséges.

Babonás időszak

Egy egészen a középkorig erősen élő babona szerint a hatalommal felruházott köveknek központi szerepe volt a termékenységben. Asszonyok és leányok próbálták különböző módszerekkel átvenni a különös mágikus erőt a kövektől, hogy aztán méltó utódot hozhassanak létre az utókornak.

Adatok és tények

Az előzőekből látható, hogy mire képes a fantázia önmagában, de mi történik, ha ezek szilárd tényekkel keverednek?

A Carnac szó azt jelenti: a holtak temetője. Nem csoda hát, ha a kövekben némelyek az őseik megtestesült szellemeit vélték felfedezni. Kissé más nézőpontból ugyan, de a feltárások, kutatások során talált eszközök, csontok arra engednek következtetni, hogy holtak területeként, temetkezési helyként való meghatározás nem alaptalan.

A korábban említett Kermario területén álló kövek sírkamrabejárathoz, nemzedékek sírhelyéhez vezetnek. A temetkezési helyszínekhez pedig, bármerre járunk, mindig szorosan hozzákapcsolódik a vallás, itt pedig a kutatók szerint is elképzelhető, hogy a kősorok egykori templomokhoz, szent helyekhez mutatnak utat.

Csillagászati vonatkozások

A többtonnás kövek elhelyezkedésének tanulmányozása újabb kérdéseket vet fel, és még misztikusabbá varázsolja a helyszínt. A kősorok elrendezései ugyanis kapcsolatban állnak az égitestek mozgásával, az építésükkor tehát komoly csillagászati tudásra volt szükség – több mint 6000 évvel ezelőtt. A csillagászati tudáson túl pedig – mivel hatalmas, többtonnás, és nagyszámú kövekről beszélünk – elengedhetetlen volt a nagyfokú szervezettség, megfelelő technikai eszközök, és több száz ember munkája.

Ma is rengeteg kíváncsi látogatót vonz a terület, melynek történelméről szélesebb képet ad az itt emelt múzeum.

Fotó: *ThierryLin*
Fotó: *ThierryLin*
Hirdetés(X)

A Plitvicei tavak

A Plitvicei tavak belépő ellenében látogatható tórendszer ugyan, a lélegzetelállító látvány viszont egészen biztosan kárpótol minket a kiadásért – s ráadásul pénzünkkel nagyrészt éppen ennek a különleges természeti környezetnek a fennmaradását segítjük.

Fotó: Raffaello Picture - Tomi Nieminen
Fotó: Raffaello Picture – Tomi Nieminen

A Plitvicei tavak vidékét igen hamar, már 1949-ben nemzeti parkká nyilvánították, s máig ez Horvátország egyik legjelentősebb nemzeti parkja – de mára már az UNESCO természetvédelmi világörökség listáján is szerepel a terület. A nemzeti park legfőbb látványossága maga a táj: egészen káprázatos az itt található kilencvenkét vízesés, valamint a lépcsőzetesen egymás alatt-felett található tizenhat nagyobb és kettő kisebb tó alkotta rendszer. A terület nagy része fa pallósoron közlekedve járható be – erre, s a speciális terepviszonyokra tekintettel nem érdemes babakocsival járni a parkot. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park területén a fürdés nem megengedett, s kutyát is csak pórázon szabad bevinni – hiszen a védett természeti területre a rendszeres fürdőzés, a kutyák esetleges kártétele nagy veszélyt jelentene.

Fotó: Bfoto.ru
Fotó: Bfoto.ru
Boldogasszony papucsa - Fotó: K.Pitk
Boldogasszony papucsa – Fotó: K.Pitk

A nemzeti park élővilága igen változatos; a kristálytiszta vízben szivárványos pisztrángok élnek, de a vizes élőhelyek kedvezőek a kétéltűek számára is. A farkos kétéltűek közül jellemzően a fekete-sárga mintás, foltos szalamandra és a szürke színű, ám élénk narancssárga hasú alpesi gőte keresztezheti utunk. A terület otthona azonban mocsári teknősöknek, lábatlan gyíkoknak, medvéknek, farkasoknak, vidráknak, borzoknak és vadmacskáknak is – a madarak közül pedig a Magyarországon egyébként fokozottan védett uráli bagollyal és szintén fokozottan védett uhuval is találkozhatunk – sok más, szintén érdekes madárfaj mellett. (A területen mintegy 130 madárfaj előfordulását dokumentálták, de nagyjából 300 lepkefajt is megfigyeltek már itt.) A növények kedvelői ugyancsak találhatnak néhány érdekes fajt: például kockás liliomot, egy különös, rovaremésztő növényfajt, a kereklevelű harmatfűt, teleki virágot, de több orchideafélét, közöttük boldogasszony papucsát és vitéz kosbort is.

Fotó: Juan Alberto Garcia Rivera (Flickr)
Fotó: Juan Alberto Garcia Rivera

A túrázók a park területén több ajánlott túraútvonal közül is választhatnak, érdeklődésüknek, idejüknek, esetleg edzettségüknek megfelelően. A Plitvicei tavak látogatói választhatnak az egy- illetve kettő napos belépő közül, a kétnapos belépő értelemszerűen némileg kedvezményes. Ugyancsak kedvezményesen juthatnak a park területére a 7-18 éves gyerekek és a csoporttal érkezők, 7 éves kor alatt pedig ingyenes a belépés. A belépőjegy ára egyébként évszakonként eltérő: a legdrágábban júliusban és augusztusban juthatunk be a parkba, míg a téli hónapok alatt (novembertől márciusig) a július-augusztusi ár töredékéért (kb. 30-40%-áért) látogathatjuk meg a területet. A fennmaradó néhány hónapban (április-június, szeptember, október) a július-augusztusi ár kb. 60%-át kérik a belépőért. A megváltott jegyekkel, azon felül, hogy bejuthatunk a parkba, igénybe vehetünk néhány egyéb szolgáltatást is, használhatjuk például az elektromos hajót és a kirándulóbuszt is.

Fotó: Markus Bernet
Fotó: Markus Bernet
Hirdetés(X)

A Hévízi-tó élővilága

A Hévízi-tó méltán híres gyógyhatású vizéről, amelyet minden évben több ezren keresnek fel kikapcsolódásként, vagy éppen a gyógyulásuk elősegítésének céljából. A tó azonban nem csupán a vendégektől, de az élővilág mindenféle képviselőjétől is hemzseg.

A hévízi ponty (lent) és más ponty alfajok (fent) átlagos felnőttkori méretének összevetése (Illusztráció: Diós Anita)
A hévízi ponty (lent) és más ponty alfajok (fent) átlagos felnőttkori méretének összevetése (Illusztráció: Diós Anita)

Az egyik legkülönösebb itt élő állat például a – sehol máshol a világon meg nem található – hévízi törpenövésű vadponty. Mielőtt legyintenénk egyet, s azt mondanánk, hogy pontyból Dunát (vagy Hévízi-tavat) lehetne rekeszteni, fontos megjegyeznem, ez a ponty alfaj számottevően különbözik a világ bármely más alfajától és fajtájától. Elsőként a küllemében: ez a vadponty igen kicsi növésű, testmérete egész életében nem haladja meg a 25 cm-t, míg más ponty alfajok/fajták elérhetik akár a 50-70 cm hosszúságot is. Ezen kívül húsának zsírsav-összetétele is más, mint a többi pontyé (arányaiban több telített zsírsavat tartalmaz a húsa, mint fajtársaié), valamint egészen különös környezeti feltételekhez alkalmazkodott, amilyen például a meleg víz, vagy a szinte kizárólag az iszapból történő táplálékfelvétel. A hévízi ponty egyébként súlyosan veszélyeztetett alfaj/változat, kifogása, még ha kutatási célból történik is, engedélyköteles.

Hévízi törpenövésű vadponty  Fotó: Várkonyi Levente, Specziár András, Horváth László, Urbányi Béla,  Müllerné Trenovszki Magdolna, Müller Tamás
Hévízi törpenövésű vadponty
Fotó: Várkonyi Levente, Specziár András, Horváth László, Urbányi Béla, Müllerné Trenovszki Magdolna, Müller Tamás

A tóban viszonylag nagy tömegben él egy másik érdekes halfaj, a szúnyogirtó fogasponty is, amely ugyan nem őshonos faj Magyarországon, de hasonlóképp viselkedik, mint a vörös szívogató márna, a halterápiás kezelések „doktorhala”. Pontosabban szólva, ez a hal is szívesen csipegeti le az emberek elhalt bőrszöveteit, mint napi betevő táplálékot.

Szintén különlegesség, hogy az apró, puhatestű állatok közül egyedül itt honos egy kicsi rákfaj, illetve kettő fonálféregfaj is.

A növények közül a leglátványosabbak minden bizonnyal a tündérrózsák, melyek közül a Hévíz városának címerén is szereplő indiai vörös tündérrózsa betelepített faj, a kis virágú fehér tündérrózsa viszont őshonos.

Indiai vörös tündérrózsa – A fotó szerzője: Kleo Marlo Sialongo
Indiai vörös tündérrózsa – A fotó szerzője: Kleo Marlo Sialongo

Igazán remélem, hogy a tóban nyüzsgő sokféle életforma nem elveszi, hanem ellenkezőleg, meghozza az olvasó kedvét a gyógyító vízben fürdéshez: hiszen az élet sokfélesége a tóban éppen annak jó állapotáról, természetes egyensúlyáról árulkodik.

Hirdetés(X)

Ibiza – Kultúra, biodiverzitás és buli a spanyol Ibizán

Ibiza nem a legismertebb Földközi-tengeri úti cél, pedig a Baleár-szigetek egy igazán izgalmas gyöngyszeme, mely nemcsak a bulizó fiatalokat várja!

Ibiza rendkívül kicsi, de „makrancos” különcségével és Janus arcával igen kedvelt a fiatalok körében. Északi részét olajfaligetek borítják sajátos hangulatú farmházakkal, mely szöges ellentéte a turisták üdülőtelepeinek, ahol a legendás éjszakai élet zajlik, mellyel Ibizát a köztudat azonosítja. Ebből adódóan Ibiza persze a világ egyik legtoleránsabb helye.

Ibiza tengerpartja

A legismertebb szórakozóhelyek a fővárosban, a szigettel azonos nevű Ibizában – katalánul Eivissa – és a nyugati San Antonio-ban vannak, ahol nem ritka „vendégek” a celebek sem.

San Antonio régen egyszerű kis halászfalu volt, ma Ibiza második legjelentősebb városa, remek infrastruktúrával, s relatíve olcsó vásárlási lehetőségekkel. A város híres kávézójának (Cafe del Mar) teraszáról este megcsodálható, ahogy a tűzvörösen izzó Nap alábukik, s elvész a tenger mögött.

Naplemente a Cafe del Mar-onA sziget legismertebb szórakozóhelye a Privilege, az Amnesia és az Es Paradis.

Ibizát azonban nemcsak a végeláthatatlan partik miatt érdemes felkeresni. A meghitt, nyugodt nyaralást kedvelők is találhatnak a „fehér szigeten” családbarát helyeket, eldugott, csendes kis öblöket, ahol fehérre meszelt házacskák és hófehér homok öleli át őket.

Ibiza teljes szigetét gazdag flórája és faunája miatt Európa egyik legszebb szigetének tartják, mely történelmi- és kulturális emlékei mellett 1999 óta az UNESCO Világörökségének része. Ibiza óvárosának szűk utcáin a középkori spanyol építészet, s annak arab hatásai köszönnek vissza, alsó- és felsővárosa a tengerről nézve a legszebb. A régi városfallal körülvett székesegyház a felső-, míg a kikötő az alsóvárosban található. Napközbeni vásárlásra, kávézásra San Antonio mellett a legideálisabb hely, de strandjai (Figueretas, Playa d’en Bossa) is csak néhány kilométerre vannak.

Eivissa a tengerről nézve Ha helyi bor- és fatálas specialitásokra vágyunk, San José vagy San Miguel falvaiban kóstolhatjuk meg azokat.

Hirdetés(X)

Hogyan csomagolj okosan

Szeretnénk néhány könnyen követhető tanáccsal megkönnyíteni az utazásodat, hiszen kevés olyan ember van, akinek ne okozna gondot az utazás előtti készülődés, pakolászás. Ráadásul, ha megfogadod ezeket az utasításokat, nem csak gyorsabban és egyszerűbben fogsz elpakolni, de garantáltan gyűrődésmentesen kerülnek elő a ruhák a bőrönd mélyéről.

Oszd el okosan a súlyt – A nehezebb darabokat tedd a bőrönd aljába. Ez magába foglalja a cipőket, táskákat, feltekerve a farmert és a blézert (ezt ruhatisztítós zsákban tároljuk). A könnyebb darabok értelemszerően felülre kerüljenek.

 

Fotó: Rob Faulkner
Fotó: Rob Faulkner

Használj zacskókat – A simítózáras zacskó egy nagyszerű találmány, nyugodtan használd a kozmetikumok tárolásához. Rakd ezt a bőrönd tetejére, hogy ezzel is megkönnyítsd és meggyorsítsd ellenőrzéskor a biztonságiak munkáját. A fehérneműket fehérneműtartó tasakba csomagold, így óvva az állapotukat, és legalább elrejtheted őket a kíváncsiskodó szemek elől a reptéren.

 

Fotó: Jesús Gorriti
Fotó: Jesús Gorriti

Tekerd össze a hétköznapi ruhákat – Ez a módszer maximalizálja a helyet, miközben minimalizálja a gyűrődést. Ez a technika leginkább az olyan könnyebb daraboknál alkalmazható, mint pamut ing, nadrág, nem pedig a vastagabb ruhák, például pulóverek esetében. Oszd fel a tárhelyed kisebb négyzetekre, és szortírozd a ruháidat. Tekerd össze az apróbb darabokat, pl. zoknikat, és töltsd ki velük a levegős részeket.

 

Fotó: Petit Elefant
Fotó: Petit Elefant

Hajtsd össze a pulóvereket és a kényes darabokat – A terjedelmesebb, illetve gyűrődő darabokat össze kell hajtani és egy kompressziós zsákba helyezni, így még több helyet spórolunk. A kényes darabokat meg lehet védeni a gyűrődéstől papírzsepi vagy ruhatisztítós zsák segítségével. A csinos szoknyákat, ruhákat stb. össze kell hajtani, majd érdemes papírzsebkendővel vagy papír kéztörlővel elválasztani őket egymástól.

 

Csomagok

Ne felejtsd el a szennyest – Vigyél magaddal szennyestartó zsákot vagy extra zacskót. Tegyél a csomagodba néhány illatosító párnát, hogy finom illatosak maradjanak a ruháid egy hosszabb utazás során is. Tartsd a szennyest a bőrönd hátsó részébe, hogy az utazás alatt a tiszta ruhák könnyen hozzáférhetőek maradjanak.

 

Csomagok

Ha törékeny holmival utazol – Bár jobb elkerülni a törékeny tárgyakat, ha utazni mész, de ha esetleg az ajándékok között van néhány veszélyeztetett tárgy, arra is van megoldás. Ezeket tedd inkább középre, a ruhák közé. Ily módon kevesebb az esély arra, hogy bajuk esik.

 

Fotó: Counselling
Csomagok

Ráadás: mindig tervezz előre

Nézz utána a hely éghajlatának és az időjárásnak, mielőtt elutaznál. Vajon esni fog az eső? Csomagolj esőkabátot vagy valamit, ami gyorsan szárad. Ha meleg lesz, inkább a rövidnadrágok és kisruhák legyenek többségben. Persze ne feledd a fürdőruhát, ha jó lesz az idő, vagy ha esetleg van medence. Az sem árt, ha megtervezed előre a napjaidat (legalább nagyjából). Ez segít eldönteni, hogy mennyi és milyen ruhát vigyél, így nem kerül be semmi felesleges, és lesz hely a könyveknek is. Ne feledd, mindenhol lehet vásárolni valami olcsó pólót vagy sortot. Meg fogod bánni, ha a csomag túl nagy, ha viszont túl kicsi, esetleg kompenzálni akarod majd. Törekedj az arany középútra, és ne feledd, hogy valószínűleg minden városban van mosoda, így nem kell a fél szekrényt elcsomagolni.

Hirdetés(X)

Papagájok kavalkádja Peruban

Állatkereskedésekben járva elcsodálkozom néha a tarka, harsány hangú papagájokon, s ha van ilyen, külön megakad a szemem a sárga-kék arapapagájokon. Ezek az intelligens és impozáns madarak azonban valódi élőhelyükön tündökölnek csak igazán!

Papagájok a folyóparton
Fotó: Brian Ralphs

Peru egyik legszebben megőrzött síkvidéki esőerdejében, a Tambopata folyó mentén található Tambopata természetvédelmi rezervátumban rendszeresen szerveznek olyan hajóutakat, melyek célja éppen az itt élő tucatnyi papagájfaj, s egyéb állatok (több mint 600 madárfaj, illetve megközelítőleg 200 emlősfaj) egyedeinek megfigyelése. A hajóutak kifejezetten ideálisak vadlesésre, hiszen a folyópartra az állatok nem csupán az éltető víz, de az ásványi anyagban gazdag talaj nyújtotta sóutánpótlás érdekében is rendszeresen ellátogatnak. Gyakran megesik, hogy a meredek partfalakon színes papagájok egész hada csimpaszkodik, s ha valamitől megrémülnek, színes felhőként kezdenek kavarogni a hajók utasainak legnagyobb gyönyörűségére. A páratlan látványt akkor tudjuk leginkább magunk elé képzelni, ha láttunk már ilyen madarakat testközelből: a sárga-kék arapapagájok testhossza például meghaladhatja a 80 centimétert.

Bár legnagyobb eséllyel a kisebb termetű papagájok és az érdekes, zöldes szőrszínű agutik figyelhetőek meg egy-egy hajótúra során, a rezervátumban tevékenykedő szakemberek pontosan kidolgozott statisztikákkal rendelkeznek az egyes állatok felbukkanásának valószínűségéről. Így például az utazók 78%-a látott sárga-kék arapapagájt útja során, de a másik két nagytestű arafaj (sárgaszárnyú ara és zöldszárnyú ara) „megpillanthatósága” is csupán egy-két százalékkal tér el ettől az adattól. Ugyancsak nagy rá az esély, hogy az utasok kajmánokat, vízidisznókat, pókmajmokat, mókusmajmokat, pekarikat lássanak – de csak az igazán szerencséseknek adatik meg, hogy a folyó partján jaguárokat, pumákat, lajhárokat, tapírokat figyelhessenek meg. Előbbiek közül a jaguárral találkoztak legtöbben; a vendégek 23%-a látott útja során ilyen állatot a part mentén.

A szerencsések jaguárt is láthatnak - Fotó: U.S. Fish and Wildlife Service
A szerencsések jaguárt is láthatnak – Fotó: U.S. Fish and Wildlife Service

Bár egy ilyen madárforgatagban talán fel sem figyelünk rájuk, de mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a terület nem csupán gerinces, de gerinctelen fajokban is hihetetlenül gazdag. A legnépszerűbbek talán a színpompás trópusi lepkék, melyekből több mint 1000 faj található az adott területen – ami, talán mondanom sem kell, bámulatos fajgazdagságot jelent. Ugyancsak érdekes lehet, hogy él itt egy apró pók is, melyet csupán néhány éve fedeztek fel, s ennek a póknak az érdekessége, hogy csak rá jellemző formájú, toronyszerű kis hálókat sző a fák törzsére.

Hirdetés(X)

A Gyadai tanösvény

A Gyadai tanösvény az a fajta kirándulóhely, amelyet leginkább gyerekkel érkező családoknak, iskolás csoportoknak, illetve fotósoknak ajánlunk.

Csüngőlepke a tanösvényen
Csüngőlepke a Gyadai réten (a szerző felvétele)

A gyerekekkel érkezőknek is ideális „terjedelmű”, 5 km hosszú (kb. három óra alatt bejárható) tanösvény kiindulópontja Katalinpusztán (Szendehelyen) már önmagában is érdekes látványosság. Az itt található, belépődíj ellenében látogatható kirándulóközpont és hozzá tartozó játszótér, tágas kilátótorony és mini vadaspark kellemes szórakozást nyújt a gyerekeknek, az idősebb korcsoport pedig a környék élővilágáról, geológiai értékeiről informálódhat a kirándulóközpont tetszetősen kivitelezett kiállításait tanulmányozva. Mellesleg – praktikus okokból – meg kell jegyezni, igen nagy könnyebbséget jelenthet a kirándulóközpont azoknak is, akik nem szeretik, ha a természet lágy ölén hívja őket a természet: az épületben ugyanis kulturált mellékhelyiségek találhatók. Ha nem szeretnénk belépődíjat fizetni, az óvodásoknak szóló rövid „élményösvényt”, mely egy szép kis tó mögött vezet minket körbe, ingyen megnézhetjük. A tanösvény látogatása szintén ingyenes, és bár a busszal érkezőknek gyalogolniuk kell egy keveset, amíg elérkeznek a tanösvény kezdő pontjához (amely egyben a túra vége is, hiszen körtúráról van szó), az autók számára tágas parkoló áll rendelkezésre.

A tanösvény ősszel
A tanösvény ősszel (a szerző felvétele)

A tizenhárom állomásból álló tanösvény meglehetősen változatos tájakon fut végig; keresztülvisz minket kezdetben egy erdőn, majd egy kis patak felett haladhatunk át, s tovább sétálva lassacskán egy rét keresztezi majd utunk – de a különleges változatosság itt sem ér véget, ugyanis innen egy ártéri erdőbe toppanunk, ahol az ártéri tanösvények jellegzetes fapallósorán közlekedhetünk. Nem sokkal ez után akár a magunkkal hozott szendvicset is elfogyaszthatjuk egy, a kirándulók számára kialakított, fedett és „fedetlen” paddal is felszerelt piknikezőhelyen. Innen tovább haladva le kell térnünk egy viszonylag szűk, és nem viszonylag, hanem kifejezetten sáros kis ösvényre, ahol földbe állított facölöpökön sétálva, ugrálva, vagy ügyetlenebb emberek esetében innen lepotyogva juthatunk el egy érdekes kis billenőhídig, ami a felnőtteket talán kevéssé, a gyerekeket ellenben annál inkább szórakoztatja.

billenőhíd
Billenőhíd a tanösvényen (a szerző felvétele)

A billenőhídon és a saras kis ösvényen túl egészen pompás látványban lehet részünk: egy tágas, általában üdezöld rétet csodálhatunk meg – ez pedig a Gyadai-rét, amelyről a tanösvény a nevét is kapta. A réten átsétálva újból egy erdőbe jutunk; az útnak ez az erdei szakasza talán a „legfárasztóbb”, mert egy picit meredekebb, mint az eddig tapasztalt terepviszonyok. A kicsit fárasztóbb útért viszont kárpótolhat minket a hamarosan útba ejtendő, látványos függőhíd, amely egy árok felett húzódik. Innen már végig erdőben haladva közelíthetjük meg kirándulásunk kezdő-és végpontját, ahol érdemes még egy kicsit megpihenni indulás előtt – például a helyes ki tó partján elhelyezett padok egyikén.

A tanösvény érdkessége: Magyarország legnagyobb függőhídja (szerző felvétele)
A tanösvény érdekessége: Magyarország legnagyobb függőhídja (a szerző felvétele)

A fotósoknak leginkább azért ajánljuk a tanösvényt, mert egyrészt igen változatos és gazdag a különféle látnivalókban, másfelől viszont a Gyadai-rét elbűvölő fotótéma lehet – nem csupán önmaga szépsége, de az itt élő lepkék és növények sokfélesége miatt is. Külön említést érdemel a növények egyik igen látványos képviselője, az őszi kikericset, amely páratlanul nagy számban képviselteti magát a réten – ősszel néha valósággal lila színűvé válik tőlük a rét néhány szakasza.

 

Hirdetés(X)