Egzotikus utazás Dél Amerikába, avagy kölcsönözz bizalmat Kolumbiának!

Kolumbia Dél-Amerika északnyugati részén található, kb. 47 milliós ország. Amikor Kolumbiára gondolunk veszély, szegénység, bűnözés és nem utolsó sorban Pablo Escobar neve ugrik be. Ki ne ismerné a híres drogbáró, kokainkirály nevét és ki ne látta volna a Keresztapa című filmet ami számos előitéletet égetett be a tudatalattinkba Kolumbiával kapcsolatban.

De valóban ez lenne Kolumbia? Neem, korántsem… Bár kétségtelen, hogy bizonyos dolgokban jobb óvatosnak lenni, vannak veszélyes környékek és pl. a taxi kiválasztására is érdemes odafigyelni.

Például érdemes telefonon rendelni, ismert taxivállalattól. De egy átlagos turista, fényes nappal már nem kell tartson utcai rablástól vagy gerillatámadástól, az utcák békések és hemzsegnek a turistáktól. Kolumbia igazi kis turisztikai gyöngyszemmé formálódott az utóbbi években. Az idelátogató megcsodálhatja a koloniális városok szépségét, a hegyvidékek, a dzsungeltúrák izgalmait és megmerítkezhet a színek, ízek, tánc és színpompás épületek által közvetített latinságból.

Bogotát az 1995 -ös évek táján, a közvéleménykutatások szerint, a legélhetetlenebb fővárosként tartották számon, mára azonban teljesen más képet festenek róla. Bogotá egy modern, pörgő város, tele szórakozóhelyekkel. Itt és még sok városban megtalálhatjuk a Zona rosa-t (Rózsaszín zóna), ahol az utcákban egymást érik a discók és clubbok. A szórakozóhelyek általában hajnali 2-ig tartanak nyitva.

A szmogos és veszélyes város mára tele van bicigliutakkal és buszsávokkal. A bicigliutak kialakítása olyan sikeres lett, hogy Kolumbia igazi biciglinagyhatalom lett. Bogotában minden hétvégén megtartják a Ciclovia nevű rendezvényt. ilyenkor a forgalmas sugárutakat lezárják és a forgalmat átadják a bicigliseknek. Az elmúlt 15 évben tizedére esett vissza a bűnözés.

Bogota elsőszámú nevezetessége az Aranymúzeum. Három szinttel rendelkezik. A látogató a szinteken végighaladva szisztematikusan ismerkedik meg az egykori kultúrákkal. Nem véletlenül kapta elnevezését.

A  több órás nézelődés után a látogatók az ún. sötét szobába érkeznek, ahol misztikus zene kíséretében megtekinthetik a Guatavita-lagúna mélyén talált aranytárgyakat és egy öklömnyi nagyságú smaragdot.

 

San Augustin,  mintegy 30 000 lakosú város. Közelében talalható a San Agustín Régészeti Park. E terület rendkívül ismert prekolumbiánus régészeti lelőhelyeiről. Hatalmas turistaáradat érkezik ide külföldről és belföldről egyaránt. Mára ezek a lelőhelyek a világörökség részét képezik.

 

Kanyarodjunk egy kicsit vissza Pablo Escobarhoz és a drogbárók világához. Na persze nem azért, hogy bárki kedvét elvegyük, de érdekességképpen meg kell említenünk  a Del Rosario szigetcsoportot, ahol a 80-as években a Medellin és Cali kartellek legmagasabb szintű vezetői töltötték hétvégéiket.

A panoráma még mindég csodálatos de a helyi saját nightclubbal is rendelkező ingatlankomplexum fölött lassan az enyészet kezdi átvenni az uralmat.

Még sokáig sorolhatnánk a helyi látványosságokat de nézzük egy utazás gyakorlati oldalát is.

Magyar állampolgároknak nem kell vízum Kolumbiába, ha turistaként érkeznek és nem maradnak 90 napnál tovább. Aki ide látogat, a világnak egy ilyen távoli pontjára, ne elégedjen meg csupán a tengerparton való sütkérezéssel, azt máshol is megteheti. A rengeteg látnivaló megtekintésére szánjunk minimum 2-2/5 hetet. A távolságok nagyok Kolumbián belül, így, ha mindent látni akarunk, érdemesebb párszor repülőre szállni az országon belül is.

Ez egy különleges utazás, kár volna kihagynod az anyagiak miatt. Egy kolumbiai út megtervezése előtt érdemes megfontolni egy személyi kölcsön lehetőségét, ami rendkívül praktikus éppen az ilyen esetekben: nem szükséges hozzá ingatlanfedezet, szabadon felhasználhatod, nagyon gyors az elbírálás és a folyósítás.

A személyi kölcsönök forint alapúak, a legtöbbször fix kamatozással, ami azért is jó mert így fix törlesztő részlettel számolhatunk és nem érhet kellemetlen meglepetés. Kapaszkodj meg… !!! Nem szükséges hozzá csak havi nettó 75 ezer forintos jövedelem,  (van amelyik banknak ez a minimum elvárása).

Csak egyszer élünk, látogass el most a folyton pörgő, izgalmas Kolumbiába!

Costa Rica: A zöld turisták törzshelye

Az utazás jótékony hatásai nem vonhatók kétségbe, ha a személyes fejlődésről, a saját lelki és testi megújulásunkról van szó. De vajon mit szól ehhez az élővilág? 2015-ben az ökoturizmus már képes magabiztosan megállni a helyét a világban, és jelen lenni a turizmus egy fontos és szerves részeként.

A fenntartható turizmusban részt vevő országok száma egyre növekszik, pozitívumot hordozva nem csak a kirándulók, de a természet számára is. E fogalom kialakulásának köszönhető az is, hogy Costa Rica ma már úgy is ismert, mint az egyik elsődleges öko-nyaralóhely.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Az ökoturizmus jött, látott, győzött

„No Artificial Ingredients”, azaz „mesterséges hozzávalók nélkül”: jóformán Costa Rica szlogenjévé vált ez az egyszerű kifejezés. Azonban nem volt ez mindig így. A kezdet néhány évtizeddel ezelőttre tehető, amikor nemcsak a nemzeti parkok, de az ország infrastruktúrája is jelentős fejlődésen ment keresztül. Ez utóbbi mégis apró lépésnek számított az igazi áttörés, az ökoturizmus, a természet védelmének komoly meglátásba helyezése és mindennapi szokássá tétele mellett. Ennek következményeként a természet károsítása nélkül is kiemelkedően fejlődő turizmus a Costa Rica területén uralkodó szegénységnek is gátat szabott.

Fotó: Pixabay

Costa Rica több mint negyedét borítják védett övezetek. Olyan hatalmas lehetőséget és bevételt hozott ez az országnak, hogy az évi többmilliós látogatottság, ha ilyen tempóban halad, idővel a lakosság számával is vetekedhet.

A terület biológiai sokféleségének és a társadalom természet felé tett lépéseinek jóvoltából létezhet ma Costa Rica területén egy olyan központi fogalom, amely természetbarát módon szolgálja a turizmus ismeretterjesztő és hasznos ágazatait.

A fenntartható turizmus nem alakul ki magától, tenni kell érte, ezért az ország saját alapelveket is létrehozott. Olyan mindennapi tevékenységekkel támogatja a fenntartható turizmust, mint a vízvédelem, a hulladékok, műanyagok folyamatos újrahasznosítása. A világítás egy újfajta képet kap a napelemek használata révén. Továbbá Costa Rica az oktatásban is lépéseket tesz, hogy minél inkább tudatosuljon a tanulókban a környezetvédelem fontossága.

Fotó: Pixabay

Az ökoturizmus szükségessége

  • Évente több százezer állat pusztul el csak azért, mert a hulladékokat élelemnek vélik.
  • A természeti erőforrások drasztikusan csökkennek.
  • A természetes tájképek folyamatosan amortizálódnak.
  • Némely közkedvelt szuvenír előállítása csak az élővilág károsításával valósulhat meg.
  • A túlzott elektronikai függőség vagy a közlekedési eszközök gyakori használata mind-mind károsítja az élővilágot. Az élővilágot, amelybe te is beletartozol.

Ha ez így folytatódik, a következő generációk talán már csak képeken láthatják azt, amit a mai emberek még élőben tekinthetnek meg.

Mindenki számít

Azzal, hogy a környezetvédelmet középpontba helyező területre utazik az ember, még nem lesz rögtön ökoturista. De már egyetlen utazó is nagyon sokat segíthet, ha legalább törekszik a tudatos természetvédelemre. Ilyenkor nem csak a természetnek, de a világjárónak is pozitívum, ráadásul jelentős stresszmentesítő tényező, ha nem cipeli magával az erdők mélyére is a laptopot, vagy nem nézi ötpercenként a legújabb híreket a telefonon. Ezt betartva kevésbé oszlik meg a figyelem, és még inkább átérezhető Costa Rica ajándéka, az őserdők természetes lakóinak zajai, vagy a mindent betöltő életteli színek.

Fotó: Pixabay

A tudás hatalom

Ha elutazol felfedezni egy másik országot, tedd az teljességgel: az ökoturizmusnak egyik része az ismeretekkel való felfegyverkezés adott ország kultúrájából, valamint vásárlásnál a helyi termékek előnyben részesítése. És ki tudna ellenállni a frissen szedett gyümölcsnek, vagy a zamatos Costa ricai kávénak? Az újabb és újabb ismeretek mindenhol ránk várnak.

Foto: Everjean

A legtöbben Costa Rica fővárosában, San Joséban néznek szét, de egy-két rövidebb séta után már érdemes beljebb is merészkedni a „sűrűjébe”.

Mihez lenne kedved? Fedezd fel az erdőket lóháton vagy kerékpáron! Igazán izgalmas kaland végigcsúszni a mondeverdei Selvatura Park drótkötélpályáján, magasan a lombkoronák felett, vagy csak egyszerűen végigsétálni egy függőhídon, talpad alatt szakadékkal.

Fotó: Pixabay

Nem kisebb élmény a vízesések melletti meredek sziklafalak, vagy a füstölgő vulkánok megmászása, mondjuk az Arenal Vulkán Nemzeti Parkban.

Fotó: Pixabay

Hívd elő a benned élő gyermeket, és irány a Rincon de la Vieja Nemzeti Park: itt közel 400 méteres csúszdán suhanhatsz végig a dzsungelben. Ugyanitt rejtélyes barlangtúrák indulnak. Édes majmokat láthatsz a Manuel Antonio Nemzeti Parkban, de pillangók, papagájok, kolibrik, sőt kígyók is nagy számban előfordulnak. A teknősök, trópusi halak búvárkodás közben tekinthetőek meg, népszerű a Tortuguero és a Catalina-sziget.

Fotó: Pixabay

Mi érdekelne jobban? Vadvízi evezés a háborgó folyókon, vagy romantikus csónakázás a nyugodtabb vizeken? Attól, hogy ökoturizmus, még nem kell lemondani a világ egyik legkellemesebb elfoglaltságáról, a strandolásról. A Playa Jaco és a Santa Teresa strandok népszerűek, itt akár szörfözhetsz is.

Fotó: Pixabay

Estefelé nincs is annál megnyugtatóbb, mint a dzsungel közepén emelkedő szállásod ablakából nézni, ahogy a nap lassan eltűnik az erdők lombjai mögött. Nagyjából ez lehet az a pillanat, amikor teljesen átérzed az ország „Pura Vida” érzését. A kifejezés azt jelenti: tiszta élet, avagy átvitt értelemben: „minden rendben”.

Fotó: Pixabay

Az európai emberek legtöbbje mindent azonnal akar. Costa Rica azonnal kínálja a nyugalmat, felfrissülést, romantikát és kalandokat. Távol a mindennapos rohanástól, egy az itthonitól merőben eltérő környezetben. Itt tényleg minden a természet és az ember összhangjáról szól, így 100%-ig élvezheted, milyen az, ha természet kiszolgál és visszaadja mindazt, amit tőled kap.

Fotó: Pixabay

IRÁNY VISSZA A FŐOLDALRA!

Amiért otthagytam a jól fizető munkám és egy szigetre költöztem fagyit árulni – Noelle Hancock

„Négy évvel ezelőtt hátrahagytam mindent, hogy egy olyan helyen folytassam az életem, ahol akkor még senkit nem ismertem” – írja Noelle Hancock. Az alábbi beszámoló eredetileg angol nyelven íródott és április óta rengeteg helyen, többek között a Daily Mail és a Cosmopolitan hasábjain is megjelent. 

Itt egy csirke a fürdőszobámban… Reggel 8 óra 30 perc van, leülök a WC-re. Körbenézek, és meglátom ezt az állatot. Mióta a karibi térségbe költöztem, rendre találkozom skorpiókkal, tarantulákkal és leírhatatlan gyíkokkal, de a csirke még engem is meglepett.

„Hogy kerültél ide?” – tettem fel a kérdést a szárnyasnak, amely értetlenül bambult rám. De még inkább: én hogy kerültem ide? Egy apró, rusztikus szigetre, ahol mindössze négyezren laknak?

Noelle HancockMagányos voltam egy többmilliós városban

Négy éve kezdődött minden. Manhattanben éltem, 31 éves koromra már évi 95 ezer dollárt (átszámítva kb. 25 millió forintot) kerestem újságíróként. Szép életem volt, nyüzsgő környéken laktam, nem panaszkodhattam. New York azonban egy nagyon pörgős város, ahol drága a megélhetés és hatalmas a verseny, valamint a konkurenciaharc. Az időd nagy részében dolgoznod kell, hogy megengedhesd magadnak a New York-i életszínvonalat.

Előfordult, hogy a rengeteg munka és zakatolás miatt hónapokig nem láttam a barátaimat. Nehezebb volt velük összehozni egy találkozót, mint bekerülni a főiskolára.

Paradox módon magányosnak éreztem magamat több millió ember között. Folyton valamilyen képernyőt lestem: laptop, mobiltelefon, iPad, televízió. Stresszes voltam és haszontalannak éreztem magam.

Ha folyamatosan úgy érzed, nyaralnod kellene, talán igazából egy új életre van szükséged

„Vakációra van szükségem.” Ez a mantra visszhangzott folyamatosan a fejemben. Nem tudtam a pillanatnak élni. Arra gondoltam, pihenésre van szükségem, és ezzel együtt valamiféle új élet képzete kezdett kialakulni bennem.

Egy nap befejeztem a könyvírást a laptopomon, és azon kezdtem el agyalni, mihez kezdjek magammal. Több állásajánlatom is volt, de egyik sem izgatott. A laptopom háttérképe egy trópusi táj volt, évek óta arról álmodtam, hogy egyszer majd ott lehetek. És miért ne lehetnék? Kötelezettségek és párkapcsolat híján bármit megtehetek.

Kiírtam a Facebookra, hogy valaki segítsen, mert a karibi térségbe akarok költözni. Az egyik barátom húga a St. Johnt, a Virgin-szigetek legapróbb területét javasolta úti célul. Kinéztem az ablakon, elnéztem a rohanó embereket… Azonnal beadtam az útlevélkérelmemet, gyorsított eljárásban.

Noelle HancockFelmondtam az albérletemet, eladtam a cuccaimat és vettem egy csak oda szóló repülőjegyet. Egyerűen változásra volt szükségem.

Hat héttel a fenti eset után landoltam a St. John szigeten. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek, senkit sem ismertem. Konzervatív családból származom, így a szüleim, akik felső-középosztálybeliek voltak, alaposan meglepődtek, amikor elmondtam nekik, hogy munkát vállaltam egy fagyizóban.

„De… hiszen a Yale-en végeztél! És még csak 31 éves vagy!” – mondták a telefonban.

Alkonyatkor mindenki együtt nézi a naplementét

Cruz Bay, a sziget legnagyobb települése mindössze néhány kanyargós utcából, pár bárból és étteremből áll. Nincsenek hatalmas, lámpás útkereszteződések, üzletláncok, korlátozott a Wi-Fi, a cipő viselése pedig erősen opcionális. Senkit nem érdekel, milyen autód van, rengetegen stoppolnak. Nincsenek címek. Ciszternákban gyűjtjük az esővizet, ezzel fürdünk. Alkonyatkor mindenki együtt nézi a naplementét, rengeteg a közös program.

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen csaposként dolgozom, egyszerűen azért, mert mindig is ki akartam próbálni. Itt ez egyáltalán nem szokatlan: valaki hat hónapig szakácsként dolgozik a szigeten, majd elmegy Thaiföldre búvároktatónak. Más itt az életfelfogás.

Noelle HancockPersze néha rossz látni, hogy a régi barátaim milyen hatalmas sikereket érnek el karrierjükben. Én pedig egy rozoga apartmanban élek. Igaz, van egy szigetem, tengerre néző ablakokkal.

De hogy került ide a csirke? Valószínűleg egy közeli farmról repült az erkélyemre, onnan pedig már egyszerű dolga volt, mert az ajtót mindig nyitva hagyom, hogy járjon a levegő.

Kihessegettem, és kinéztem az ablakon, pont úgy, mint négy évvel ezelőtt New Yorkban. Mennyire más… mennyivel jobb!

Árulnak egy pólót a szigeten, amelyen J.R.R. Tolkien idézete olvasható:

Not all those who wander are lost.

„Van, ki vándor, s hazaér.”

IRÁNY VISSZA A FŐOLDALRA!

Mexikói gasztronómiai kalandozások

Mexikó nemcsak strandjaival, vagy maja örökségével, hanem bizony híres gasztronómiai sokszínűségével is elvarázsolja az utazókat.

A taco és a guacamole, amelyek meghozták a nemzetközi hírnevet az országnak, csak kettő a sok különlegességből, amit a helyi utcai árusoknál, a piacokon, vagy a jobbnál-jobb éttermekben felfedezhetünk. Az ízek, aromák és textúrák, az őshonos alapanyagok és a szószok olyan egyedi kulináris élményeket kínálnak, amelyet sehol máshol nem tapasztalhatunk. Minden régiónak megvan a saját hagyományos konyhája, de azt mondják, hogy amíg a Yucatan és Oaxaca környékének ízeit nem kóstoltad, mit sem tudsz Mexikóról!

Oaxaca gasztronómiája elég fura dolgokat is felsorakoztat, mint például a szöcskét sóval, fokhagymával és más fűszerekkel. Az ízek a Yucatanon kevésbé szélsőségesek, de így is meglepetés minden étel. Az első csoda akkor kezdődik, amikor megízleled a cochinita pibilt, azaz a naranccsal, lila hagymával és izgalmas szósszal egybefőtt, földalatti sütőben készített finomságot.

A kortárs séfek egyébként folyamatosan gazdagítják a mexikói gasztronómiai tradíciókat, a nagyobb turistaparadicsomokban üzemelő kitűnő éttermek valódi kozmopolita fúziós konyhával büszkélkedhetnek. Így természetesen magában Mexikóvárosban is a legkülönfélébb kínálatból csemegézhetünk; a történelmi központban (Centro Histórico) és frekventált városrészekben (Polanco, la Roma, la Condesa et Tlalpan ) található éttermeket érdemes végiglátogatnod, ha teheted.

Amiket mindenképp kóstolj meg: Chilaquiles reggelire, tacos al pastor zamatos sertéshússal, guacamole ropogós tortilla chips-szel, mole poblano csípős chilivel, szaftos enchiladas.

4451793305_d1231cf2f3_z

Csoda Argentína és Brazília között – Az Iguazu vízesés

Biztos van geológiai magyarázat arra, hogyan alakult ki Földünknek ez a csodája, de ha ott állunk az Ördögkatlan szélén, és a szavunk eláll a látványtól, akkor valószínűleg a tudományos megközelítés helyett, mi is inkább hiszünk az indián mondának, miszerint Mboi isten földöntúli ereje emelte a sziklákat, melyről a 270 zúgó és vízesés lezúdul.

A monda szerint Mboi-t felbosszantotta, hogy az általa kiszemelt indián lány inkább földi szerelmét preferálta, a kenuval menekülő szerelmespár az Iguacu folyón próbált menekülni, de nem számoltak azzal, hogy egy igazán ügyes és hatalmas isten elől nem lehet elmenekülni. Mboi mérgében óriási sziklákat emelt, a vízesés leküzdésére a párnak nem volt esélye.

Az Iguacu vízesés Argentína és Brazília határán fekszik, 80%-a az argentín oldalon.  Megközelíteni Buenos Airesből és Rióból is nagyon könnyű, remek low cost légitársaságok repülnek a két helyi reptérre, lehetővé téve akár azt is, hogy a két nagyvárosból egy napos túrát tegyünk. Természetesen ahhoz, hogy ne kelljen kutyafuttában végigrohannunk a nemzeti parkon, célszerűbb két-három napot rászánni a kirándulásra, szálláshelyek minden színvonalon, minden pénztárcának megfelelően vannak.

Célszerűbb a brazil oldalt választani mind a szálláshelyeket, mind a vízesés látogatását illetően. Amikor mi megérkeztünk a repülőtérre, a taxisok természetesen egyből letámadtak minket, kiderült, hogy nemcsak a szállodáig visznek el, hanem az egész ott tartózkodásunk  idejére sofőrszolgáltatást nyújtanak a turistáknak. Nagyon jó döntés volt élni ezzel a lehetőséggel, bár helyi buszokkal is lehet közlekedni, de taxisunknak hála, nem voltunk menetrendhez kötve, fél órán belül mindenhol ott volt, ahol szerettük volna.

A park egyébként rendkívül jól szervezett, a parkon belül közlekedő kisvasúttal juthatunk el a remekül kiépített turistaösvényekhez. Ahol mindenki kezdi a túrát, a fő attrakció, az Ördög Torka, a Garganta del Diablo. A kisvonatról leszállva körülbelül fél óra sétával érünk a vízesés széléhez, amelyre a lélegzetelállító kifejezés is kevés. Fantasztikus, hogy a vízesés széléig ki lehet sétálni, lenézni a 80 méter magasból hatalmas robajjal ömlő víztömegre, felejthetetlen.

9454428620_c2668dd7cf_b

Nagyon nehéz otthagyni az Ördög Torkát, de ne aggódjunk, rengeteg csodában lesz még részünk, amikor végigsétálunk az alsó és a felső ösvényen. Az egészben a legszebb, hogy mindegyik vízesés gyönyörű, mindig azt gondoljuk, hogy nem lehet a látványt fokozni, de egy perc múlva újra ott állunk egy új mellett, alatt vagy felett, és nem tudunk megszólalni.

Egy teljes napot érdemes rászánni a sétára, a parkon belül remek éttermekben lehet kipihenni a séta fáradalmait.

Mi adtunk magunknak még egy napot, és visszamentünk másnap is, a második napon a kalandra helyezve a hangsúlyt. Félóránként indulnak a park bejáratától kalandtúrák, melynek része egy nyitott buszos dzsungel szafari, ahol a helyi növény és állatvilágot fedezhetjük fel, és amelynek a végállomása a kikötő. Kikötő a vízesés alatt? Igen, innen indulnak azok a 20 személyes gumicsónakok, amelyek felvisznek minket a vízesésekig, mindegyikhez annyira közel, amennyire csak lehetséges. Hogy ez mit jelent? Zuhanyozást, mégpedig kiadós zuhanyozást. Félelmetes, de kihagyhatatlan élmény.

7160786227_d65c417f8a_b

Akinek ez a rövid leírás nem hozta meg a kedvét, annak egy idézettel zárnám. Theodora Roosevelt mondta, amikor meglátta a vízesést. „Szegény Niagara!!!”

Amazonas, ahol a Föld valóban életre kel!

Az Amazonas medencéje vagy Amazónia Dél-Amerika északi részének hatalmas trópusi esőerdeje, a világ legtöbb állatfajnak otthonául szolgáló dzsungel, a Föld leghosszabb és legnagyobb kiterjedésű folyójának, a 6296 km hosszú Amazonasnak a vízgyűjtő területe.

Az újvilági majmok közé tartozó kapucinus értelmi képességei megegyeznek egy 6 éves gyermek képességeivel
Az újvilági majmok közé tartozó kapucinus értelmi képességei megegyeznek egy 6 éves gyermek képességeivel

A Föld legbővizűbb kanyargó folyójának erdőségén, az Amazonas-medencén 8 ország osztozik: Brazília, Peru, Venezuela, Ecuador, Kolumbia, Francia Guyana, Guyana és Suriname, jóllehet, 2/3-a Brazíliához tartozik. A felszíni édesvizek 20%-a ezen területen található, melyet a perui Andok csúcsai közt eredő Amazonas ezer nagy és 14 ezer kicsi mellékfolyójából összegyűjtve szállít az Atlanti-óceánba.

Amazonas folyó
Amazonas folyó

A délen eredő folyók világos színűek, míg az északi mocsaras részről eredők, pl. Rio Negro sötétek. A sárgás-piros színű folyók a talajerózió nyomait viselik.

Az Amazonas Peruban
Az Amazonas Peruban

A trópusi- és szubtrópusi Amazonasban minden nap átélik az esőt, de nagykabátra nincs szükség, hisz az idő mindig meleg és párás.

A világ leghosszabb folyója Venezuelában
A világ leghosszabb folyója Venezuelában

A becslések szerint Amazóniában 1 km2-en 75000 fafajta és 150000 magasabb növény él, melyből sok 60 m-nél is magasabb. A dzsungelében láthatunk orchideákat, pálmaféléket, kaktuszokat, fügefajokat vagy kaucsukot is, miközben madarak, békák, majmok ugrálnak ágaik közt. Az esőerdőben levő fajok száma megbecsülhetetlen, máig kb. 1,5 milliót azonosítottak, de ennek sokszorosa a realitás. Legalább 750000 rovarfaj, 40000 gerinces, 360000 mikrólétforma és 378 hüllőfaj él itt a 2500 halfajon és 1600 madárfajon túl.

Tukán Amazónia esőerdejében
Tukán Amazónia esőerdejében

A folyókban angyalhalak, elektromos angolnák, folyami delfinek és rajokban vadászó hírhedt piranha-k élnek.

Piranha és félelmetes fogazata
Piranha és félelmetes fogazata

A fák sűrű ágai közt papagájok és tukánok osztoznak a lombokon majmokkal, lajhárokkal, denevérekkel és kolibrikkel. A szárazföldet hatalmas fekete kajmánok, vízidisznók, tatuk, tapírok és jaguárok birtokolják.

Kritikusan veszélyeztetett (fehérhasú) pókmajom Ecuadorban
Kritikusan veszélyeztetett (fehérhasú) pókmajom Ecuadorban

Az Amazonasról készült műholdfelvételek nagy kiterjedésű erdőirtást mutatnak, mely Amazónia területének 47%-át érinti. A dzsungel eltűnésének fő oka az ipar, a fakitermelés és a mezőgazdasági célú erdőirtás.

A halszálka utak a műholdfelvételen az erdőirtás jelei Amazóniában
A halszálka utak a műholdfelvételen az erdőirtás jelei Amazóniában

A gazdálkodók sokszor a hivatalokat megkerülve alakítanak ki farmokat, melynek következtében nemcsak az élővilágot veszélyeztetik, de a csupasz területeken felgyorsult talajerózió komoly károkat, földcsuszamlásokat és árvizeket okoz.

A Top 10 legszebb város szerte a világban

Mi tesz egy várost igazán vonzóvá és széppé? A válasz épp olyan szubjektív, mint azt a „Legszebb városok” listáinak sokszínűsége mutatja. Most egy olyan csokrot láthatsz, ami turisták véleményeire és magazinok felméréseire alapoz – U City Guides, Travel&Leasure, Forbes – miközben a világ különböző tájairól szemezget.

Kyoto, Japán

Fotó: Yiannis TheologosMichellis
Fotó: Yiannis TheologosMichellis

Rögtön el is kalandozunk a messzi keletre egészen Japánig. Kyoto városa a legfontosabb világörökségi és turisztikai régió az országban. Több szentéllyel és templommal rendelkezik mint bármelyik más japán város, és pont ez az amiben varázsa rejlik. A feltűnő templomok, és elképesztő paloták környezete virágokkal és dús növényzettel díszített, miközben a kultúra és hagyomány különös ismérveit adják át minden ide utazónak.

Sydney

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Egy az előzőtől merőben eltérő város következik: Sydney távoli világa kissé paradicsomszerű,  és az első nevezetesség ami eszedbe jut  biztosan az Operaház. Tény, hogy ez teszi fel az i-re a pontot, de nem egyedüli dísze a városnak. Szükség van még a csodálatos kikötőre, valamit a hatalmas modern épületekre. A Nemzeti Parkok, a zöld terek tartják meg a tökéletes egyensúlyt, aminek révén Sydney is a legszebbek között foglal helyet.

Fokváros

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Dél-Afrika rejtekén található ez a kis gyöngyszem. Cape Town egy igazi kis ékszer a kontinensen. És mi is lehetne szebb ékköve egy városnak mint a csodálatosan kék tenger,  színes csónakokkal, fehér vitorlásokkal tűzdelve.  Hatalmas természetvédelmi parkjain, érintetlen strandjain és zöld hegyein túl is tartogat szépségeket. Mind Európa mind Ázsia kultúrája hatott az afrikai helyszínre, mely keveredés igen pozitívan varázsolta sokszínűvé Fokváros élénk kultúráját.

Isztambul

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A térképen tovább kalandozva felbukkan a csodálatos török kultúrával átitatott Isztambul. A merőben más kultúra, a fenséges épületek teszik titokzatosan vonzóvá, főleg az európai kultúrában élők számára. Pedig ez a város is félig európai. Földrajzilag egy keskeny szoros választja el Európát és Ázsiát, mely egyúttal a várost is kettéosztja. A bizánci építészet lenyűgöző elemeit sorakoztatja város. A Hagia Sophia lenyűgöző épülete ma múzeum, a Topkapi palota pedig a világ legrégebbi palotája saját jellegében. Még több színáradatot zúdít rád a Grandbazar hatalmas fedett piaca egzotikus portékáival.

Prága

Fotó:pixabay

Megérkezünk Európa belsejébe is. Prága nevét gyakran csatolják össze a „városok királynője” elnevezéssel. Egy királynőnek pedig mindig gyönyörűnek és tökéletesnek kell lennie. Prágát az egész világ hatalmas tornyairól ismeri, melyek gondosan megőrzött több mint ezer éves történelmi emlékek is egyben. Sétálj egyet a Moldva folyónál, át a Károly hídon, vagy az óváros kastélyokkal, templomokkal megtöltött kis utcáin, és hagyd hogy elragadjon a város bájos hangulata.

Amszterdam

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Még mindig Európa, de már teljesen más értékek képezik a város vonzó mivoltát. Kissé Velencét juttatják eszünkbe az Amszterdamot behálózó romantikus csatornák, mégis, valami egészen más. Az egyik legszebb város sorban sorakozó épületei tökéletes építészeti egységet alkotnak. A pihentető parkok, az apró hidak és a macskaköves utcák úgy fedezhetőek fel, hogy közben nem teszi kellemetlenné az utat a tömegek nyüzsgő jövés-menése.

Brugge

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Egy apró romantikus, csendes város, elbújva Belgium belsejében. Többen csak átutazóban keresik fel, s talán ez a tömegmentes környezet is közrejátszik a város visszafogott szépségében. A barokk műemlékek felkutatása, a keskeny utcák romantikus sétái, és a bájos csatornák varázslatos hangulatot kölcsönöznek a városnak. A Belgium városaira olyannyira jellemző főtér, a saját stílusával, itt is megtalálható. Az itt meghúzódó éttermek, kávézók teraszai kiváló helyszínt adnak a pihenéshez, vagy egy finom kávé, tea kortyolásához, egy ízletes belga gofri mellett. A város közepén található harangtorony lehet a látogatáscsúcspontja. Szó szerint. A toronyból belátni Brugge szinte egész területét.

Barcelona

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A város nevének láttán, már biztosan eszedbe jutott a Sagrada Familia, a Güellpark, és a rengeteg színes, élénk, futurisztikus forma. Bizony Barcelonát egyetlen páratlan művész képzelőereje, Gaudi tette elragadóvá. Az épületekből és a hangulatból áradó impulzusok mind a város sajátjai, és az utazás végén úgy érezheted, tündérmesében jártál. Ráadásul ha ez nem lenne elég, még a Földközi-tenger is csak egy karnyújtásnyira van.

Vancouver

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Kicsit elhagyjuk Európát és átkalandozunk a távoli Amerika kontinensére. Vancouver a Burrard félszigeten fekszik, tengerparti kikötőváros. Fő attrakciója a több mint 1000 hektáros Stanley park, több százezer növény otthona. Elég elképzelni, hogy ennyi élőlény milyen varázslatos helyet hozhat létre. A város hatalmas felhőkarcolói, modern és fényűző épületei mellé szükség is van a természet darabjaira. És tényleg. Bárhová nézel hegyeket vagy vizeket látsz. Így nem nehéz bekerülni a legszebbek közé.

Rio de Janeiro

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A brazil város kiemelkedő ékköve az Megváltó Krisztus szobra. Óvón tekint a városra, és mintha tényleg olyan kedves lenne szívének, hogy a világ egyik legszebb külsejét adta neki. A zöld trópusi lombok a kék óceán színével keverednek, míg a Riói karnevál idején még több szín tölti meg élettel a várost. A hegyvidékek kifogástalan hátteret adnak a strandoknak, indulj hát, napozz  a partokon, vagy éld át a tüzes város vad ritmusát egy-egy esti szórakozóhelyen, hogy lásd, milyen csodálatos helyre csöppentél.

Vendégem startup ötlete: budapesti exprostituáltaknak barista karrier

pelarge.gifSzázhatvanadik vendégem a perui Aruel (27), aki Portlandben, az Egyesült Államokban él. Zöldkártyája van, amit pár éve kapott meg, állampolgársága továbbra is csak perui. Előtte illegálisan élt az Államokban. Konkrétan nem is értem, hogy érvényes vizum nélkül hogy lehet iskolába járni? 30 vendégtől van referenciája, és kb. 10 alkalommal volt ő a vendég, 2009 óta tagja a Couchsurfingnek. Két éjszakára mondtam neki igent. 

Kora este érkezett, én még a félmaratont hevertem ki, ezért meggondoltam, hogy hova és mikor megyek fájós térdekkel. Ültünk a kanapémon, és kisvártatva megjegyeztem, hogy nagyon fura az akcentusa, érzem, hogy az anyanyelve angol, mégis hallok valami akcentust, amire még az se mondanám, hogy spanyol. Elmesélte, hogy ő nem amerikai, 11 éves volt, amikor Peruból Portlandbe költözött a szüleivel. Erre még jobban meglepődtem, mert ha valaki ilyen kiskamasz korában vált országot, rendszerint tökéletesen elsajátítja új hazája nyelvét és akcentusát. És fura, hogy ő nem. Erre kissé zavartan reagált, hogy 15 évesen történt egy autóbalesete, aminek következtében agysérülése lett. Ettől újra kellett tanulnia beszélni és járni. Ez a folyamat egy évig tartott, de nem múlt el nyomtalanul. Azaz, amit én akcentusnak hallottam a beszédében, az gyakorlatilag beszédhiba. A járása pedig féloldalasan hordja magát, olyan mint egy akut porckorongsérves beteg isiásszal.

A beszélgetésünk alatt elújságolta, hogy a nyáron Svájcban megismerkedett egy dél-amerikai lánnyal, akibe beleszeretett, és két héttel később feleségül kérte, de a lány azt mondta, hogy várjanak még. Miatta itt akar maradni Európában. Portlandben ingatlanügynökként dolgozik. A közeli terve pedig az, hogy Bécsben vagy Budapesten nyit egy nonprofit kávézót, amiben prostituáltak fognak dolgozni. Vagyis olyan kurvák, amik már nem űzik az ipart, és szeretnének karriert váltani. Kérdeztem, hogy mitől lenne ez nonprofit? A kávézó nyereségét jótékony célokra fogja költeni? Azt mondja, dehogyis. Attól nonprofit, hogy exprostikkal fog dolgozni. Mert vannak dolgozó lányok, akik szeretnének már valami mást csinálni, de nem tudnak, mert az önéletrajzukba nem tudják beleirni, hogy prostitució, ő viszont adna nekik lehetőséget. 

Bámultam rá, és próbáltam elképzelni, hogyha Budapesten nyílik ez a kávézó (Bécsben is magyar lányok dolgoznak az utcán, tehát egyszerűbb itt maradni), akkor hogy fog baristákat hozzá castingolni? Hogy találja meg a volt kurvákat, vagy az átmeneti állapotban iparkodó lányokat? Mondjuk végiggrasszálja a Körutat, hogy hé, itt a névjegyem, ha állást akarsz váltani? Ezeket a gondolataimat nem osztottam meg vele, csak magamban eltünődtem. 

Neki annyit mondtam, hogy nem látom a sikerét abban, hogyan éri el ezeket a lányokat. Az volt a válasza, hogy neki is fogalma sincsen. Több értelmét látnám, ha mondjuk fogyatékosokkal dolgoztatna a kávézójában, erre szerintem még állami támogatást is felvehetne, de minimum kapna rá adókedvezményt. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

TOP 5 lélegzetelállító karnevál és fesztivál

Nemzetek évről évre  megszakítják a szürke mindennapokat, hogy hol a hagyományt, hol a szórakozást szolgálva, de életüket valami sokkal izgalmasabb, sokkal színesebb esemény tölthesse ki. Még ha csak egy rövid időre is. 

Riói Karnevál, Brazília

A világ legnagyobb és legismertebb fesztiválja kétség kívül az egyik leglátványosabb is. Minden alkalommal több millió a résztvevők száma. Az extravagáns jelmezek mellett a tánc, azon belül is a szamba kapja a főszerepet. Igazi táncversenynek lehetnek tanúi az ide utazók, miközben ritmusos zene és pompás színek emelik a már egyébként is vérpezsdítő hangulatot.

Riói-Karnevál

Fotó: PortoBay Events
Fotó: PortoBay Events
Fotó: PortoBay Events
Fotó: PortoBay Events

Mardi Gras, New Orleans

Nem sokkal az újévi ünneplés után New Orleans francia negyedét színes bábuk és jelmezek lepik el. Az őrült eseményt fenomenális látvány, ellenállhatatlan ütemek és végtelen szórakozás kíséri. A Mardi Gras az Egyesült Államokban a legrégebbi ismert karnevál. Azonban készülj fel! A gátlások és a tabuk egyszerűen köddé válnak a felvonulás alatt.

Fotó:Pixabay
Fotó:Pixabay
Fotó:Pixabay
Fotó:Pixabay
Fotó:Pixabay
Fotó:Pixabay

Égi lámpások fesztiválja, Tajvan

Tajvan ad otthont a különleges hangulatú Égi lámpások fesztiváljának. Az eseményen a részvevők kívánságaikat írják a világító lámpásokra, majd útjukra engedik őket. A hagyomány egykor a város biztonságát hirdette, mára pedig már népszerű fesztivállá vált. A kisebb lámpákon kívül főlámpák is vannak, ezek többnyire hatalmas mesebeli, vagy ezoterikus alakokat ábrázolnak és több méter magasak. Lélegzetelállító ahogyan az ezernyi lámpás együtt világítja meg Tajvan februári égboltját.

Fotó: Jirka Matousek-
Fotó: Jirka Matousek-
Fotó: Jirka Matousek
Fotó: Jirka Matousek

Velencei Karnevál

Évente rendezi a világ egyik legszebb karneválját az olasz Velencében. Negyven nappal húsvét előtt a részvevők jelmezek és művészien kivitelezett színes maszkok mögé bújnak. Az esemény egyik csúcspontja is az álarcokhoz kötődik, amikor komoly zsűri ítéli oda egy-egy szerencsés tervezőnek a „legszebb maszk” címet.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Nemzetközi hőlégballon fesztivál, Új-Mexikó

Ezer hőlégballon lepi el az eget októberben Új-Mexikóban egy különös fesztivál alkalmából. A világ legnagyobb hőlégballon-fesztiválja 9 napon keresztül tart. A legtöbb ballon változatos színvilággal festi be az eget, de előfordulnak különös alakzatokat, állatformákat, kitalált alakokat megformáló ballonok is. A részvevők száma évről évre növekszik. A fesztivál kezdete a múltszázadra vezethető vissza egy rádióállomás születésnapi ünnepeként, akkor még alig 20 db ballonnal.

Fotó: Flickr
Fotó: Flickr
Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Fotó: Flickr
Fotó: Flickr

 

Eltűnt civilizációk és ámulatba ejtő időutazások – Egzotikus utak

Ha egzotikus tájakra vágyunk, mindenképp mélyen a zsebünkbe kell nyúli. Ha nincs minimum fél millió forintunk – vagy inkább a többszöröse – el se kezdjük tervezgetni Dél-Amerika, Afrika vagy a Távol-Kelet meghódítását.

A csábító Latin-Amerika

A világ legjelentősebb inka öröksége, Machu Picchu
A világ legjelentősebb inka öröksége, Machu Picchu

Az egzotikus úti célok egyik legnépszerűbbike a dél-amerikai kontinens. Peruban Machu Picchu idézi fel az eltűnt inka civilizációk nyomait, a titokzatos Nazca-vonalak sivatagba rajzolt 100 méteres geometriai alakzatait pedig még a tudósok sem tudták megfejteni.

Az argentin Buenos Aires „Amerika Párizsát” rejti, a Plaza de Mayo-t, a Casa Rosada-t, melynek balkonja az Evita c. filmben látható vagy a Parlamentet, ami a washingtoni Capitolium mása. A brazil főváros, Rio de Janeiro leghíresebb látványossága a Corcovado-hegyen álló Megváltó Krisztus szobor és a Copacabana strand.

A kubai Havanna, ahol megállt az idő
A kubai Havanna, ahol megállt az idő

A kubai Havanna a szivar és a rumkészítés fellegvára, Latin-Amerika Párizsa, ahol egyszerre van jelen a Koloniális kor mesés épületeivel az ’50-es évek amerikai maffiájának kézjegye, a régmúlt gazdagság, a retro és a szocializmus.

A vadregényes Dél-Afrika

Hasonlóan egzotikus desztináció Dél-Afrika. Fokváros Tábla-hegyéről remek panoráma nyílik a Robben szigetre, Nelson Mandela rabhelyére, de kötelező program a Jóreménység Fokának felkeresése is, ahol az Atlanti- és Indiai óceán találkozik.

Afrikai elefántok a Krüger Nemzeti Parkban
Afrikai elefántok a Krüger Nemzeti Parkban

Dél-Afrika legnagyobb és legértékesebb vadasparkja a Krüger Nemzeti Park, mely 30000 zebra, 8000 elefánt, 1500 oroszlán, 900 leopárd és 300 gepárd otthona. A nemzeti parkban további 147 emlősfaj, köztük víziló, bivaly, pávián, ill. 114 hüllőfaj, 33 kétéltű, s 500-féle madárfaj él.

Nőstény oroszlán a Krüger Nemzeti Parkban
Nőstény oroszlán a Krüger Nemzeti Parkban

A mesés Távol-Kelet

A Távol-Keleten Vietnam és Kambodzsa az utóbbi évek „slágere”. A több Világörökséget birtokló Vietnam legnagyobb városa Saigon, oly nevezetességekkel, mint a Notre Dame, a Thien Hau Pagoda vagy a kínai negyed. Az ország éléskamrája a Mekong–delta – az itt termesztett rizs, gyümölcs és méz egész Vietnamba eljut.

A vietnami Thien Hau Pagoda
A vietnami Thien Hau Pagoda

Phnom Penh Kambodzsa fővárosa, remekei közt találjuk a Királyi Palotát, az Ezüst Pagodát és a piacot.

Magaslati jak tartás a Himalájában, Nepálban
Magaslati jak tartás a Himalájában, Nepálban

Nepál a Himalája és a kolostorok országa. Ősi fővárosa Bhaktapur a Pashupatinath, a hinduk legfőbb szentélyének otthona, hol a Himalájában lakó Sívát tisztelik. A tibeti stílusú Rumtek kolostor pedig a Kelet-Himalája legnagyobb kolostora.

Az európai szem számára kicsit szokatlan formát öltő Rumtek kolostor
Az európai szem számára kicsit szokatlan formát öltő Rumtek kolostor