Biztonságos Izraelbe utazni?

Gyorsan mesélek, mikor még friss az élmény! 2018 első útja Izraelbe vezetett, ahova a barátommal utaztam, és néhány nap alatt annyit tapasztaltunk és annyi élményben volt részünk, hogy az hihetetlen – már sok kérdést is kaptam ezzel az úttal kapcsolatban, elsősorban biztonság-érzettel kapcsolatosakat, úgyhogy most első körben erről szeretnék írni.

Már több olyan, általam megjárt helyről írtam külön posztot, ahol extra sok féltés merült fel az ismerőseim részéről, így például Dél-Afrikáról és különféle arab országokban tett látogatásaimról, és ha ezeket már olvastad, akkor szerintem nem lesz meglepő ennek a bejegyzésnek a sommázata sem, de azért úgy gondolom, van értelme erről többször is beszélni, és konkrét országok vonatkozásában kicsit újragondolni.

Szóval általánosságban a véleményem az, hogy mindenek előtt tájékozódj, légy naprakész a világ dolgaival kapcsolatban. Ne intézd el a dolgot annyival, hogy egy adott országba “para” utazni, mert sokszor volt negatívan reprezentálva bizonyos portálokon mondjuk. Annyi kérdés felmerülhet – valóban egy egész országot érint bizonyos feszültség? A probléma vagy konfliktus jellege nemzetközi, belpolitikai, vagy éppenséggel totálisan random? Baromira nem mindegy, hogy egy ország például konkrétan háborúban áll, vagy az adott helyen egy alkalmi jellegű terror támadás történt mondjuk. Néha úgy látom, sokan hajlamosak egy nyugati városban történt támadást esetleges, szerencsétlen fordulatnak tekinteni, sajnálni mondjuk a Párizsban vagy Londonban történteket, de továbbra sem félni ezektől a városoktól, míg például, mikor egy közel-keleti országban történik ilyesmi, amiről a legtöbben eleve kevesebbet tudnak, sokkal általánosabb következtetéseket levonni – egész országok turizmusa épült le az elmúlt években olyan mértékben, ami (több esetben) szerintem indokolatlan és leginkább a tudatlanság, és az ezt megragadó félelemkeltés, és lejárató kampányok számlájára írható. Szóval baromi fontos szerintem a mélyebb tájékozódás, a felmerülő problémák megértése, és persze a források megválogatása. Annyi hírportálnak fűződhet érdeke ahhoz, hogy bizonyos népet, kultúrát egy bizonyos módon mutasson be.

Ha maradunk ennél a konkrét országnál, Izraelnél, akkor mikor felmerült benned, hogy valamiért “para” lehet oda utazni (és azért gondolom, hogy felmerült, mert tényleg sokan írtak ezzel kapcsolatban), akkor először gondold át, hogy ez a fajta aggodalmad mire épül – félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy az efféle aggodalmaknak egyáltalán, soha ne lenne helye. Az én módszerem annak eldöntésére, hogy az adott, konkrét ország vagy város esetében alaptalan félelemről vagy éppen indokolt tartásról van szó és tényleg nem kéne az adott időpontban az adott helyre utaznom, a racionalizáció. Mit tudok az adott országról? Mit tudok Izrael nemzetközi politikájáról, például az Amerikához vagy a térségbeli arab államokhoz fűződő viszonyáról, a vallási megosztottságáról és ennek jelentőségéről, mit tudok az izraeli-palesztin konfliktusról, satöbbi.

A racionalizáláshoz tartozik számomra az is, hogy emlékeztessem magam, hogy még a politikától, egyéb érdekeltségektől leginkább független források is arról fognak írni, ami hírértékű – és mindig a sok embert érintő események lesznek sok másik ember számára relevánsak, ez pedig sajnos többnyire a negatívumokat jelenti, például egy felkelés, egy összecsapás, egy támadás, egy baleset, satöbbi, de ez nem azt jelenti, hogy egy olyan helyen, ahol volt ilyenre példa, ott mindig a galiba meg a “para” menne. Arról senki nem fog írni, hogy adott random városban az év 364 napján (vagy akár az elmúlt 3 vagy 23 évben minden nap) zajlott a kis hétköznapi élet, játszottak a gyerekek az utcán, pletykálkodott három idős néni a piacon, egy csapat tini elment a moziba és előtte megettek egy kebabot vagy mittudomén, pedig az élet 99.99%-át az ilyen apróságok teszik ki, de ez nem “fontos”, vagy releváns mások számára. De mondom, más persze a helyzet akkor is, mikor egy hely tényleg mondjuk hónapok vagy évek óta konkrét háborúban áll. A fenti sorokat inkább csak azért írom, mert azért arra is láttam nem egy példát, hogy esetleges szerencsétlen fordulatokat hajlamosak vagyunk olyan módon generalizálni, mintha az adott helyen nonstop őskáosz és borzalom uralkodna.

Nos ezek ilyen általánosabb kis gondolatok voltak, és persze csak a személyes véleményem, amivel nem szeretnék senkit megbántani, senkire tukmálni olyasmit, amivel nem ért egyet, vagy hasonlók. Az adott személy komfort érzetének határai, és hogy egyáltalán, milyen jellegű utazásra vágyunk, ezek mind-mind egyéni faktorok nyilván. Az én kis személyes úti élményem végül úgy zárult, hogy csodálatosan érdekes és tartalmas napokat töltöttünk Izraelben, ahol végig biztonságban éreztük magunkat (Tel Aviv amúgy az egyik legnyugisabb hangulatú, laza, multikulti tengerparti metropolisz volt, ahol valaha jártam), és egy vezetett túra keretében Palesztinába is ellátogattunk, ami szintén nagyon érdekes élmény volt. Nem szeretnék semmilyen szinten minősítgetni, senkinek a “pártját fogni”, egyszerűen csak tényleg érdekes volt személyesen és több oldalról is betekintést nyerni ilyen nagy történelmi, vallási és kulturális jelentőséggel bíró helyek életébe.

Szóval a végszó ennek a posztnak az esetében is (ahogy a korábbi, ilyen jellegű írásaim esetében is, és egyszer majd szívesen összefoglalnám az Indiában egyedül utazós kalandomat is, bár az is hasonló felütésű lesz, ennyit megsúgok), hogy tájékozódj, beszélj olyanokkal, akik jártak már az adott helyen, vagy esetleg ha tudsz kontaktot szerezni helyi emberekhez, az is szuper… és ne általánosíts, ne ítélkezz, ne címkézz, továbbá a saját érzéseid mélyebb megértéséhez, esetlegesen kívülről gerjesztett és alaptalan félelmek feldolgozásához is nagyon jó módszer lehet a racionalizáció, az utánajárás, a kutatómunka, és persze ezek által már eleve egy csomót tanulsz a világról (és magadról), mikor még ki sem léptél az ajtón.

A következő bejegyzésben kicsit praktikusabb infókkal jövök majd és konkrét tennivalókkal, látnivalókkal, javaslatokkal:) Addig is érdekelne – te voltál már Izraelben, vagy tervezel utazni a közeljövőben? Mi tetszett legjobban, hogy érezted magad, vagy ha még nem voltál, mire vagy leginkább kíváncsi?

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé.