Ha igazán az elején szeretném kezdeni, akkor egészen a XVI-XVII századig repítenék mindenkit vissza az időben. Ebben az időben a cukrot még csak fűszerként kezelték mely fűszer, illetve az ezzel tartósított gyümölcs, még a nagyon tehetős, főúri házaknál is kuriózumnak számított. Miért is érdekes ez? Azért mert a nagyon drága cukor helyett a tartósítást borban, […]
Szerző archív bejegyzése:Világutazó Magazin
EFOTT 2015 – Ismét irány Velence!
A jelenleg is zajló 2015-ös EFOTT ismételten egy régi-új helyszínen nyitotta meg kapuit, hiszen július 14. és 19. között újra Velence ad otthont kedvenc utazó fesztiválunknak. Az idén az Óbudai Egyetem égisze alatt megrendezésre kerülő fesztivál immár 40. alkalommal csal majd mosolyt orcánkra, így a szervezők minden eddiginél nagyobb bulit ígérnek, csak győzzük kivárni! A […]
Magyarok Új-Zélandon
Vándorboy 2009 elején járt a világ túloldalán, ahol többek között magyarokkal is volt alkalma találkozni, mert ugye mi mindenhol ott vagyunk, majd “papírra” vetette az élményeit. Beszámolójában kitér az 56-os disszidánsokra és mesél azokról a fiatalokról is, akik kalandvágyból vágtak neki az ismeretlennek. 2009 februárjában jártam Új-Zélandon, ahol kiderült, hogy a vendéglátóm legjobb barátnője magyar, […]
Egy nap a városban: A legjobb dolgok Rómában
Ázsiai leves rizstésztával
Ázsiai leves rizstésztával – hozzávalók: 1 csirkemell 1 póréhagyma 2 gerezd fokhagyma kb. 5 cm gyömbér 2 sárgarépa 1 kis zeller vagy angol zeller 1 kis kínai kel 25 dkg shitake gomba 1-2 chilipaprika 15 dkg rizstészta húsleveskocka bors só kínai ötfűszer keverék (vagy örölve a következő egyedi fűszerek: bors, szegfűszeg, fahéj, csillagánizs és édeskömény) […]
Mit vigyünk magunkkal egy tengerentúli hátizsákos útra?
Vándorboy gyakran visz csoportokat a világ különböző tájaira. Sokszor olyan helyekre is, ahova más utazásszervező be sem tenné a lábát. Az előkészületek során mindig szembesül a fenti, releváns kérdéssel. Ami neki evidens, egy kevesebbet utazó embernek nem biztos, hogy az. Álljon itt hát pár jó tanács. Természetesen minél kevesebbet vigyél. Az alapszabály: Maradj 15 kg […]
Egy nap a városban: A legjobb helyek Londonban
Közlekedj okosan Ausztráliában!
Kata és Tamás egy éve élnek Down Under. Pontosabban Ausztrália keleti partján, Brisbane-ben. Kiköltözésükről és izgalmas életükről blogjukon is olvashattok. Ausztráliában a bal oldalon (a rossz oldalon :)) közlekednek az emberek minden szempontból. Az egy dolog, hogy kocsival, busszal és bicóval a bal oldalon kell menni, de a vonatok is fordítva közlekednek, sőt, ami a […]
Qom – Irán vallási központja
Vándorboy igazi világutazó, aki 22 éve jár-kel a Föld legérdekesebb, leglélegzetelállítóbb részein. Általában stoppal utazik és CouchSurfinggel száll meg, de attól sem riad vissza, hogy igazi világvándorként egyedül, a csillagos ég alatt töltse el az éjszakát. Írásai mindig nagyon érdekesek, és életvitelének, valamint filozófiájának köszönhetően igen különleges szemszögből világítanak rá a világ dolgaira és az […]
Erbíl – Kurdisztán rohamosan fejlődő fővárosa
Vándorboy igazi világutazó, aki 22 éve jár-kel a Föld legérdekesebb, leglélegzetelállítóbb részein. Általában stoppal utazik és CouchSurfinggel száll meg, de attól sem riad vissza, hogy igazi világvándorként egyedül, a csillagos ég alatt töltse el az éjszakát. Írásai mindig nagyon érdekesek, és életvitelének, valamint filozófiájának köszönhetően igen különleges szemszögből világítanak rá a világ dolgaira és az […]