Vándorboy 2009 elején járt a világ túloldalán, ahol többek között magyarokkal is volt alkalma találkozni, mert ugye mi mindenhol ott vagyunk, majd "papírra" vetette az élményeit. Beszámolójában kitér az 56-os disszidánsokra és mesél azokról a fiatalokról is, akik kalandvágyból vágtak neki az ismeretlennek. 2009 februárjában jártam Új-Zélandon, ahol kiderült, hogy a vendéglátóm legjobb barátnője magyar, így hát találkoztunk vele másnap. Kémikus, de hobbiként a konyakmeggyet népszerűsit, no persze főleg azért, hogy könnyen behozhassa a kedvenceit. Ki gondolná, hogy a konyakmeggy is magar? Pedig de. Feltalálója, Gerbeaud Emil, Svájcból emigrált Magyarországra 1884-ben, és ott honosította meg ezt az édes csodát. Hoppá! A lényeg, hogy másnap lesz a magyar klub összejövetele. Lám-lám, ami nem jött össze Ausztráliában, azt itt a sors összehozza nekem. Mindig vágytam találkozni hamisítatlan disszidensekkel, hogy visszarepítsenek az időben a történeteikkel. Bevezetésként pingpongozok a frissen kiköltözött erőkkel, és közben beszélgetek velük. Ők,  a fiatal bevándorlók, maroknyian vannak csak. A dán klubban van az esemény. Kb. 30-40 ember gyúlt össze, jórészt a 40-50-es években kikerült idős emberek, hogy meghallgassák Dr. Ábel András előadását a teremtésről és a Big Bang-ről. András 56-os repülőmérnök, aki a kivégzése elől menekült külföldre. Ma a Sydney egyetemen tanít, találkozott Teller Edével és Fidel Castróval is, az anyagfáradás terén folytatott kutatásai pedig a Nobel-díj bizottságának érdeklődési körébe is bekerült. Kalandos életét papírra vetette és könyvekként jelentette meg, így tudhatunk többek között az atomtitkokról, az U2-ről, a CIA-ról és még sok egyéb érdekességről. Szépen beszél magyarul, de már pár szó inkább angolul esik a nyelvére ki neki is, így ötven év után (nekem már pár hónap után is). Szóval mi szél fújta őket erre? Volt, aki azért jött, mert a férje ment, van, aki elolvasta a kommunista kiáltványt és ráeszmélt, hogy azt nem akarja. Volt, akinek elege lett, és éhbérért nem akarta építeni a szocializmust. Volt, akinek volt egy találmánya, Venezuelába ment volna megvalósítani a tervet, de nem engedték ki. Hát ment később, 1956-ban. Volt, aki munkástanács vezető volt, neki mennie kellett. Legtöbben egy szál ruhában ugrottak fel egy nyugatra tartó teherautóra a forradalom utolsó napjaiban, aztán Bécsben várták a sorsukat. Volt, aki a táborban egy napi ismerettség után megházasodott, aztán életük végéig kitartottak egymás mellett. Elképesztő életutak, itt egy teremben. A menekülttáborokban vártak, majd ahova engedélyt kaptak, oda utaztatták őket bérelt repülőkkel. Ausztrália vagy Amerika? Csak a véletlenen múlt, hogy ki hol kezdhetett új életet. Volt, aki rögtön talált munkát, és pár hét után már motorja is volt. Volt aki évekig krumplin élt, hogy vehessen egy házat ahova a gyerekük születik. A legtöbben semleges érzéssel vannak Magyarország felé. Nincs nosztalgia, nincs harag. Persze itt mindenki jobban tudja, hogy mit kell otthon tenniük a politikusainknak, és nekünk, osztják a tanácsokat. A fiatalok többnyire kalandvágyból jöttek Új-Zélandra, és mivel szakmunkás hiány van erre, aki szakmával bír könnyen boldogul. A diplomások letelepedését megkönnyítettek hivatalosan, de ha a felszín alá nézünk, kiderül, hogy a fele sem igaz. Lestoppoltam egy holland fül-orr-gégész nőt, aki ide telepedett le, de a szakmai szervezetek nem akarják az idegen munkaerőt befogadni, és így nem is kapnak azonos fizetést. Naná, mindenki félti a pozícióját. Pedig biztos vagyok benne, hogy az itteni oktatási rendszer színvonala az európai alatt van. No, mindegy, az ötlet jó, hogy a kiművelt munkaerőt elcsábítsák a szegényebb országoktól. Újfajta gyarmatosítás... Sok magyar csak bevásárolni jött el, hoszen van itt minden jó, mi szem-szájnak ingere: hurka, kolbász, káposzta, paprika, tokaji és egri bor, zsír, sonka. Az előadás után vacsora magyar nótával. Nos, igen, ez az "országimázs". Cigányzene nótával. Brr.. Kötelességemnek éreztem, hogy megmutassam mi is a magyar népzene, és szerencsére az egyik fiatal lány tagja az itteni hattagú táncegyüttesnek, és ő értékelte erőfeszítéseimet. De az idősebbeknek maradt a jó ebedhez szól a nóta… Akinek maradt rokona az rendszeresen (1-3 évente) hazalátogat, és hozzák ide a szlovák leves port. A többiek már nem. "Itt élek, ez a hazám…" 15 évig volt magyar rádióadás, havi 45 perc, de már öregek, és nincs aki csinálja helyettük. Persze lenne, de mást csinálnának, mint amit ők elképzelnek, így inkább semmi ne legyen, s lehessen sírni, hisz magyarok vagyunk. Nos, én évekig csináltam rendszeresen rádióműsort Magyarországon, és úgy érzem inkább az akarat hiánya, illetve az új erők retardáltatása miatt szűnt meg a műsor. Szomorú. Amikor helyiekkel beszélgetnek, nem kerül szoba a történelem, a múlt, állítólag a kiwiket (új-zélandiak) nem érdekli a történelem. Végülis, amijük nincs, az miért foglalkoztatná őket? Volt kezemben a hetente Melbourne-ben megjelenő újság, a Magyar szó (ott még igen jelentős  számú magyarság él). Kiállítás Magyarországról 10 éve volt utoljára, de magyar napokat az akkori siker ellenére sem terveznek. Pedig jó alkalom lenne az itt élő ezer magyarnak feleleveníteni elszáradó kapcsolatukat a kultúrájukkal. De persze így 50 év távlatából már egyre kevesebb erre az igény. Pedig én annyi mindent tennék... de igény nincs rá... Lassan elpakolunk, összesöprünk, és hátrahagyjuk kiürült, pár órája még magyarokkal teli dán házat."