2015 július 20 - Tanácsok utazóknak

Így indulj neki – utazás előtti teendők

Vigh Bori a backpacker.hu szerzője 8 évig dolgozott social manager-ként egy szoftver cégnél, mielőtt 2013-ban úgy döntött, hogy felhagy eddigi életével és utazgatni kezd. Azóta életvitelszerűen járja a világot és nagy szerencsénkre honlapján meg is osztja a gondolatait, tapasztalatait és érdekes mindennapjait. Fogadjátok Bori tanácsait, hogy miként érdemes elkezdeni az utazásra való felkészülést. Utazás elátti teendők, nem csak kezdőknek.

Matyi kérdezte, hogy hogyan készülök fel az utakra. Az első backpackelés egy véletlen folytán alakult. Kimentem Argentínába önkénteskedni. A terv az volt, hogy Chilében és Peruban is egy szervezettel leszek kint (amiket a neten találtam – magyar kapcsolat nélkül), viszont hamar tiszta lett számomra, hogy gyerekekkel foglalkozni csupán egy hónapig, inkább árt a kicsiknek, mint használ. Akkor már sok backpackerrel találkoztam, tekintve, hogy egy hostelben laktam Buenos Airesben. Ott derült ki számomra, hogy így is lehet utazni. Az első hónap leteltével, fogtam a hátizsákom, kimentem a buszpályaudvarra és elkezdtem az új életem.

Azóta már sok helyen megfordultam, és már sok a rutin, de még mindig jó ha van előttem egy lista a teendőkkel.

1. A döntés

A legfontosabb, hogy dönts el, hogy mikor és hova fogsz utazni. Nincs ‘de’, nincs ‘majd’. Mindig ezt hallom: én is úgy utaznék úgy mint Te, de … Nos, ha én képes vagyok rá, akkor Te is. Elég egy erős elhatározás meg egy kis kreativitás.

Ahhoz, hogy eldöntsd hova, itt egy tipp: http://www.backpacker.hu/valassz-uti-celt-7-lepesben/

Ez pedig abban segít, hogy a leghosszabb időre el tudj menni: http://www.backpacker.hu/hogyhogy-ennyi-szabadsagod-van/

2. A repjegy

Ha kinézted a repjegyet, ne várj vele sokat. Vedd meg és meglátod, hogy a többi majd alakul. Ekkor már lesz rajtad egy kemény nyomás, hogy annyi pénzt szedj össze amennyit csak tudsz. Ha egzotikus helyre mész, úgyis a repjegy lesz a legtöbb, amit ki kell köhögni.

3. Az információ

Nagyon – nagyon fontos, hogy kellőképpen képben legyél azzal, hogy mi vár rád majd az adott országban. A legrosszabbra készülj fel, mert a kultúr-sokkot így tudod a legjobban elkerülni. Szerezd meg valahonnan a Lonley planet, olvasgasd, szívd magadba, képzeld el, hogy már ott vagy. Lassan kialakul majd, melyik hely az, ahova biztos el akarsz majd jutni és melyik ami még bele is fér az idődbe. Előre szólok: tök mindegy mit tervezel meg itthon, úgy sem úgy fog alakulni, de nem baj, ha van egy-két támpont.

4. Útlevél és iratok

Az útleveledről csinálj egy másolatot. Az eredeti csak akkor legyen majd nálad, amikor utazol. Sétáláshoz és bulizáshoz ne vidd magaddal, csak a másolatot. Útlevél mellett én még a jogsimat szoktam vinni, amikor utazom. A teljes pénztárcámat kiürítem itthon.

5. Vízum

Ezen a linken megnézheted, hogy kell-e a vízum, és ha igen, akkor hogyan tudod beszerezni. Ha itthon kell beszerezni. Ahogy ebben a posztban is írtam, még a repjegy vétel előtt érdeklődj, hogy mennyi idő kell a vízum megszerzéséhez. Ne bukd a jegyed emiatt.

6. Oltások

Itt tudod megnézni, hogy kell-e oltás. Érdemes a háziorvossal is beszélni, hogy mit ajánl – mert az oltóközpont nagyjából mindent:).

7. Pénzügyek

Minimum két bankkártyán legyen pénzed, és a hozzá tartozó adatokat jegyezd fel valahova. Itt nem adok tippeket, de persze ésszerűen ne a telefonodba: “bankártya adatok” néven. Ha egzotikus helyre mész, nem biztos, hogy tudsz előre pénzt váltani. Dollárt mindenhol váltanak, azt érdemes előre venni. Amikor indulsz, a két kártyát, és készpénzt különböző helyeken tárold, de figyelj oda, hogy ne legyen benne a nagy csomagodban, ha azt becsekkolod, vagy a busz aljába teszed.

8. Elektronikák előkészítése

A zenelejátszódat töltsd teli zenével. A zene életmentő lehet, amikor kifogsz egy síró gyereket a repülőn. A fotókat mentsd le a telefonodról – ha elveszne…és végül, ellenőrizd, hogy elég memória(-kártyád) van-e a fényképezőgépedhez.

Ha kíváncsi vagy a többi tippre, akkor látogass el Bori oldalára.

IRÁNY VISSZA A FŐOLDALRA!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük