Kissé lenyugodtak a kedélyek a tegnapi túszdráma óta, azonban a városon természetesen még mindig érezhető a döbbenet. A városban az emberek sokkal kevésbé mosolygósak, mint úgy általában, szinte mindenki erről az eseményről beszél, érthető módon. Nagyon sok kérdést felvetett ez a helyzet, és azt gondolom, hogy mint úgy általában a tragédiák, ez is elindít változásokat, folyamatokat sok téren.
Ami már egyértelműen látható, hogy az igazságszolgáltatásban nagy átalakításokra lesz szükség. Ugyanis a tény, hogy az iráni elkövető menekült státusszal érkezett Ausztráliába, az elmúlt években többször vád alá helyezték először az ex-felesége meggyilkolásával, majd több mint 40 rendbeli erőszakos cselekedetért, és még így is szabadlábon maradt, bizony azt mutatja, hogy valahol valami nagyon nem stimmel a rendszerben.
A másik probléma, hogy bár az elkövető bizonyíthatóan kapcsolatban volt terrorista közeli szervezetekkel, mégsem került fel az „ausztrál CIA” (ASIO) „figyelő listájára” (watchlist). Pedig az ASIO még szeptemberben az akkori híres ISIS lefejezések után több sikeres akciót hajtott végre Sydney-ben, amikor is nagy valószínűség szerint sikerült megelőzniük néhány tervezett lefejezést Ausztráliában. Szóval itt is van min javítani a rendszeren.
Minden szomorúság ellenére azért vannak nagyon szép „hozományai” ennek a tragikus eseménynek. Például az ausztrálok nagy többsége egyértelműen kinyilvánította, hogy nem tesz egyenlőségjelet egy elvetemült muszlim őrült és a muszlim vallás közé. Az egyik szép példája ennek a kiállásnak az volt, amikor elindították a twitteren az „illridewithyou” hashtaget, ami azt a célt szolgálja, hogy azokhoz a muszlimokhoz, akik félnek a városban közlekedni egy esetleges ellenségeskedés miatt, szívesen csatlakoznak nem muszlim vallású ausztrálok, hogy biztonságban érezhessék magukat.
A másik egyértelmű pozitív gesztus pedig az, hogy a városban nagyon sokan spontán módon elkezdtek virágokat vinni az esemény közelébe. Reggel 9-kor még csak pár tucat virág volt a helyszínen, délutánra már több száz, és a virágok továbbra is folyamatosan érkeztek. És látszódott, hogy nem csak divatból, hanem tényleg együttérzésből vitték a virágokat.