Kategória: surferek

Százhatvanegyedik vendégem az amerikai Marilyn (46) volt Orange városából, Californiából. Referenciája szerint egy vendéget hosztolt, de ő maga azt mesélte, hogy kb. 20-30 CS vendég volt eddig nála. Azt nem tudom azok miért nem írtak róla referenciát. Magán zeneórákat ad diákoknak, valamint terveiben van, hogy a jövőben magán beszéldterápia órákat adjon agyvérzést kapott betegeknek. Valamint angol kiejtést is tanít külföldieknek. A beszédterápia órákat 6 évvel ezelőtt egy munkahelyen végezte, de mostantól önállósítani szeretné magát. Három estét láttam vendégül. 

Marylin 6 évvel ezelőtt, 40 évesen petefészek és gyomorrákot kapott. Elmesélte, hogy tünetek úgy kezdődtek, hogy az emésztésével voltak gondok, vagy ment a hasa, vagy az ellenkezője, viszont nem tudta ételekhez kötni, mivel abban az időben nyers vegán táplálkozási módot folytatott. Ugyanakkor az állandó hasfájás mellett az emésztési problémái hónapokig nem múltak el. Ekkor ment el az orvoshoz, ahol minden tesztje negatívan tért vissza. Súlya se változott, mindig is vékony és izmos volt, a betegsége elején és most is ugyanúgy megtartotta a testalkatát. Később egy másik orvos abból megmondta, hogy rákos, hogy a kezét az alhasára tette, és abból érezte a masszív csomót. A következő héten megműtötték, a vágása a mell alatt kezdődik, egészen le a szeméremdomb aljáig. Láttam a friss műtéti vágásról egy fényképet, hát mint mondjak erre.... látványos volt. (én szeretek filmeket/videókat nézni műtétekről is, szóval ez nekem inkább izgalmas, és egyáltalán nem undorító)

Ha belegondolunk, félelmetes, hogy valakinek néhány hónapig megy a hasa és/vagy szorulása van, de nem fáj semmilye, és három hónappal később az orvosok közlik vele, hogy mindenhol szétterjedve ott van a daganat. Egy ilyen vizit után hogyan hagyja el az ember az orvosi rendelőt, és megy haza? Ilyenkor összezuhannak és a földön fetrengve zokognak, vagy zombiként homályos ködben és néma csendben hazavonszolják magukat a frissen rossz hírt kapott rákos betegek? HELO. Valószínűleg. Meg. Fogsz. Halni. 

Kivették a két petefészkét, a méhét, a nyirokcsomóit, és a fél gyomrát, ahol rákos sejteket találtak. Utána két és fél évig tartott a kemoterápiája, de kezdett rá rosszul reagálni, és saját döntésére abbahagyta. Két és fél éve már nincs kemón, és a rendszeres tesztek szerint a rák sem tért vissza. Az orvosok 20% túlélést jósoltak a betegségéből, ő ezek szerint ebbe a 20%-ba tartozott. 

Marilyn nővére is rákban halt meg pontosan akkor, amikor a vendégemnél kiderült a betegsége. A műtét után nem tudott visszamenni dolgozni, és beköltözött a nővére lakásába. Ezzel gyakorlatlag a legnagyobb havi költségét spórolta meg. Az Egyesült Államoktól kap havonta támogatást, ami súlyos betegeknek jár, nálunk ez a leszázalékolt rokkantnyugdíj lehet. Emellett pedig zeneórákat ad skype-on keresztül. A betegsége előtt vált el a férjétől, gyerekük nem volt. Sohasem akart gyerekeket. Most egy 34 éves olasz férfival él távkapcsolatban, de hamarosan összeköltöznek. 

Most két és fél hónapig utazik, és az eddig hosztolt vendégeinél lakik, és azok barátainál. Az egész utazásra sikerült ingyenszállást találni, előre két és fél hónapra megtervezve. Én voltam az egyetlen hoszt, akit "klasszikusan" a couchsurfingen keresztül talált meg. 

Marilyn fő témája a rák, és nem is tud ebből kiesni. Én egy évvel vagyok a gerincműtétem után, és mivel naponta kell tornáznom, nekem is minden a gerincemről szól. Neki meg a rákjáról, csak a különbség az, hogy az ő betegségébe bele lehet halni, az enyém legrosszabb esetben "csak" derékfájással jár, vagy új műtétek sorozatával. Mondjuk ok, akár le is bénulhatok. De nem hiszem. 

Marilyn elképesztően okos, és jó hallgatni a történeteit, beszámolóit. Izgalmasan és érdekesen beszél, ezért nagyon szivesen beszéltettem. Ez volt jellemző minden napunkra. Pár kérdése neki is volt felém, de miután válaszoltam neki, pl. a mi történt anyukád vizsgálatán, én meg részletes elbeszélésbe kezdtem, de közben feltünt, hogy nem érdekli igazán a történet, csak udvariasan megkérdezte. Gyorsan abba is hagytam a történet közepén (nem vette észre) és visszakérdeztem valamit róla.


Százhatvanadik vendégem a perui Aruel (27), aki Portlandben, az Egyesült Államokban él. Zöldkártyája van, amit pár éve kapott meg, állampolgársága továbbra is csak perui. Előtte illegálisan élt az Államokban. Konkrétan nem is értem, hogy érvényes vizum nélkül hogy lehet iskolába járni? 30 vendégtől van referenciája, és kb. 10 alkalommal volt ő a vendég, 2009 óta tagja a Couchsurfingnek. Két éjszakára mondtam neki igent. 

Kora este érkezett, én még a félmaratont hevertem ki, ezért meggondoltam, hogy hova és mikor megyek fájós térdekkel. Ültünk a kanapémon, és kisvártatva megjegyeztem, hogy nagyon fura az akcentusa, érzem, hogy az anyanyelve angol, mégis hallok valami akcentust, amire még az se mondanám, hogy spanyol. Elmesélte, hogy ő nem amerikai, 11 éves volt, amikor Peruból Portlandbe költözött a szüleivel. Erre még jobban meglepődtem, mert ha valaki ilyen kiskamasz korában vált országot, rendszerint tökéletesen elsajátítja új hazája nyelvét és akcentusát. És fura, hogy ő nem. Erre kissé zavartan reagált, hogy 15 évesen történt egy autóbalesete, aminek következtében agysérülése lett. Ettől újra kellett tanulnia beszélni és járni. Ez a folyamat egy évig tartott, de nem múlt el nyomtalanul. Azaz, amit én akcentusnak hallottam a beszédében, az gyakorlatilag beszédhiba. A járása pedig féloldalasan hordja magát, olyan mint egy akut porckorongsérves beteg isiásszal.

A beszélgetésünk alatt elújságolta, hogy a nyáron Svájcban megismerkedett egy dél-amerikai lánnyal, akibe beleszeretett, és két héttel később feleségül kérte, de a lány azt mondta, hogy várjanak még. Miatta itt akar maradni Európában. Portlandben ingatlanügynökként dolgozik. A közeli terve pedig az, hogy Bécsben vagy Budapesten nyit egy nonprofit kávézót, amiben prostituáltak fognak dolgozni. Vagyis olyan kurvák, amik már nem űzik az ipart, és szeretnének karriert váltani. Kérdeztem, hogy mitől lenne ez nonprofit? A kávézó nyereségét jótékony célokra fogja költeni? Azt mondja, dehogyis. Attól nonprofit, hogy exprostikkal fog dolgozni. Mert vannak dolgozó lányok, akik szeretnének már valami mást csinálni, de nem tudnak, mert az önéletrajzukba nem tudják beleirni, hogy prostitució, ő viszont adna nekik lehetőséget. 

Bámultam rá, és próbáltam elképzelni, hogyha Budapesten nyílik ez a kávézó (Bécsben is magyar lányok dolgoznak az utcán, tehát egyszerűbb itt maradni), akkor hogy fog baristákat hozzá castingolni? Hogy találja meg a volt kurvákat, vagy az átmeneti állapotban iparkodó lányokat? Mondjuk végiggrasszálja a Körutat, hogy hé, itt a névjegyem, ha állást akarsz váltani? Ezeket a gondolataimat nem osztottam meg vele, csak magamban eltünődtem. 

Neki annyit mondtam, hogy nem látom a sikerét abban, hogyan éri el ezeket a lányokat. Az volt a válasza, hogy neki is fogalma sincsen. Több értelmét látnám, ha mondjuk fogyatékosokkal dolgoztatna a kávézójában, erre szerintem még állami támogatást is felvehetne, de minimum kapna rá adókedvezményt. 


Százötvenkilencedik vendégemet, Marinát (36) három napig hosztoltam, Kanadából, Albertából érkezett hozzám. Marina nem hosztolt még senkit, mert egy erdő közepén lakik, és oda nem akar menni senki. Hozott nekem mandula lisztet és amerikai kiadású Runner's World magazint. Nem magától találta ki, hogy ezeknek a dolgoknak nagyon örülök, hanem kérdezte mit szeretnék ajándékba. Évente 4 hónapig az a munkája, hogy felmászik egy toronyba és megnézi, van-e aznap erdőtűz. Ha van, akkor értesíti a hatóságokat.

Volt egy vita közöttünk, nem igazán vita, inkább véleménykülönbségnek hívnám. Mondtam neki, hogy én nem bírnék erdőben élni hónapokig nomád körülmények között. Megkérdezte, hogy ha utazom hova szeretek menni. Mondtam, hogy a kulturát részesítem előnyben, azaz a városokat, múzeumokat, utcákat, tereket, épületeket szeretem. És szeretem a természetet, de kizárólag nyáron és max néhány napig tudom elképzelni, hogy sátrazzak vagy lakókocsizzak. Mondjuk romantikus körülmények között egy új kapcsolatban el tudnám képzelni, hogy letáborozunk hetekre egy gyönyörű kanadai hegyes-völgyes-tavas környékre egy jól felszert zuhanyzós lakokocsival, de gondolom a víz ugyanúgy kifogy pár nap után abból is. És két hét után már az is unalmas lenne. Mire ő, ja hát te nem szereted a természetet. Mondom, dehogynem, szeretem, de nem 4 hónapon keresztűl minden évben. Városi lány vagyok, szükségem van a civilizációra, a kulturára, kávéházakra, mozira stb. Lesajnáló tekintet volt a válasz, főleg azután, hogy látta rajtam, hogy nekem aztán tényleg mindegy mit gondol, vagy éppen hogyan ítélkezik felettem. 

Marina a dolgozós hónapjaiban egy lakókocsiban él, a kutyája a társasága és patakban fürdik. Négy hónapig nem találkozik egy lélekkel sem, csak medvékkel és egyéb állatokkal. Apropó medvék, mutatott nekem fotókat medvebocsokról és a mamájukról, aki csak bámul rá, tehát az egy urban legend, hogy a mama bevadul, és legyilkol, ha a bocsai a közelében vannak, és te is ott vagy. A vendégem év másik felében turnézik a barátaival. Martina folkénekesnő, lakáskoncerteken lép fel, a bevétel pedg a vendégek által kalapba dobott adományból van. Ebből körülbelül annyi pénze van, hogy fél évig utazgathat Európában, koncertről koncertre. Nekem is énekelt a konyhámban fél órát, amiből felvettem egy rövid dalocskát. Minden dalát ő írta, és nagyon tehetséges lány. Komolyabban kéne ezzel foglalkoznia, de elsősorban kéne neki egy jó manager. 

Marinát szerdán elvittem bikram joga órára a Hattyúházba. Nem volt ruhája, és az én rövid jóganadrágomat nem fogadta el (nincs az az isten, hogy én azt ott magamra húzzam, mondta ő). Elugrottunk venni neki egy olcsó hosszú, puha, laza otthonra vagy sportolásra való nadrágot. Az órát ügyesen végigcsinálta. Én a műtétem óta az óra második felében lévő gyakorlatok nagy részét kihagyom és a saját gyakorlataimat végzem. Egy ideje hetente kétszer járok bikramra és másik két alkalommal egyéb jóga órákra: flow, vinyasa, freestyle. Martina az óra után felöltözött zuhanyzás nélkül, mert a stúdióban a zuhany nyitott. Elmesélte, hogy trauma érte még tinédzser korában, ezért nem vetkőzik mások előtt. Inkább majd lerendezi nálam a zárt fürdőszobámban. 

Csütörtök este elmentünk a BMC aznapi jazz koncertjére, amire kaptam 2 jegyet a háztól. Martina teljesen odavolt az étteremért, ami szerintem is kellemes, de az awesome jelző talán túlzás rá. Ő evett egy újházi tyúkhúslevest, én ittam egy pohár bort. A koncert közepes volt. Martina szerint az is awesome, a vége előtt mégis jelezte, hogy menjünk haza. 

Érkezéskor volt egy picit kínos jelenet közöttünk, amire különbözőképp reagáltunk. Az aulában már összegyűlt egy kisebb tömeg, és Marina megjegyezte, hogy mindenki milyen szépen felöltözött. Mire én lazán odavetettem, hogy jah, én is csinosan akartam jönni, de mivel láttam, hogy ő nem lesz az, ezért én se tettem, különben úgy néznénk ki, mint egy fura leszbikus pár. Mire ő összerezzent, rám bámult, s megjegyezte, hogy ő leszbikus. Mire belőlem kitört a röhögés, erre láttam, hogy még rontottam a helyzeten, gyorsan elkezdtem magyarázkodni, hogy bocs, nem azon nevetek, hogy ő meleg, hanem így a válaszom különösen vicces. Aztán mondta, hogy szerinte nem vicces, ezért gyorsan abbahagytam a röhögést és megfelelően bocsánatot kértem, hogy nem akartam megbántani, ez csak egy hirtelen elsütött rossz vicc volt és fogalmam nem volt. Marina a fura jelzőt sérelmezte a leszbikus mellé. (Weird lesbian couple.)  Hogy akkor szerintem a leszbikusok furák? Mondom természetesen dehogyis, csak mi néznénk ki furán együtt, ha én is leszbikus lennék és mi egy pár lennénk. De már nem tudtam jól kijönni belőle, sőt egyre rosszabb lett. Gyorsan fátylat borítottunk rá. Mire az asztalunkhoz értünk, már felszabadultan másról beszélt.   


A szégyenlősségről írtam már korábban, legutóbbi vendégem azonban minden szint felett kimaxolta ezt a fogalmat, legalábbis abban a mértékben, ahogyan én még sohasem találkoztam vele.

Aleksandra, a százötvennyolcadik (26) litván vendégemet Vilniusból két éjszakát hosztoltam, 2014-ben csatlakozott a CS-hez és 13 vendégtől van referenciája, ő maga néhány alkalommal szörfölt. Első nap kora este érkezett, beszédes, jó hangulatban voltam, gyakorlatilag én beszéltem egész este, ő figyelt, egy-két szóval reagált. Betartottam a dialógus alapvető kritériumait, miszerint 40 másodpercig beszélj egy huzamban maximum, majd tarts szünetet, hogy a másik is reagálhasson a mondandódra. Nos, mivel ő ezekben a szünetekben is csendben maradt, visszakérdezésre nem reagált, így folytattam, majd átváltottam történetmesélős-monológ üzemmódba. Főleg az egészséges életmódról, sportról, életmódváltozásról beszélgettünk. Na meg arról, hogy milyen kétnyelvűként felnőni, és ő inkább orosz, mint litván, hiszen a szülei is oroszok. Viszonylag korán lefeküdtünk aludni. Ágybabújáskor suhant át az agyamon, hogy opsz, egész este én beszéltem, ezt holnap orvosolni kell!

Másnap délután a Smartfit terem előtt találkoztunk a Király utcában. Előző este rábeszéltem, hogy jöjjön el velem TRX órára. Nem nagyon kellett győzködni, mondta, hogy sosem próbálta még, így legyen. Némi tapogatózó kérdés után kiderült, hogy a vendégem nem sportol és konkrétan nem sportolt semmit soha, leszámítva a gimnáziumi kötelező testnevelő órákról. Alex jelentősen túlsúlyos is volt, olyan 30 kg extra volt rajta.

Felértünk a lányöltözőbe, körülnézett, majd feltette első kérdését (és egyetlen kérdését, amit a két nap alatt feltett nekem) -Itt fogunk öltözni? mondom - Igen, ez a lányöltöző. Alex fogta a táskáját, és bement a WC-be, és ott öltözött át. Én a többi lánnyal a közös helységben a szekrények előtt.

Az órát a maga szintjén teljesítette, de én folyamatosan segítettem neki. A TRX-ben az a jó, hogy az is végig tudja csinálni, aki sosem sportolt, vagy aki elit atléta, vagy aki akár gerincbeteg. Csak a kötelek beesési szögét kell állítani, és minden gyakorlat könnyen végezhető. Például a guggolások, ha valaki túlsúlyos és nem sportol, helyes technikával max 5-10-et tud megcsinálni, viszont úgy, hogy tartja a hurkokat, és a terhelés nagy része a köteleken, azaz a karján van, sokkal könnyebb mélyre lemenni, és főleg a helyes, egyenes gerinctartást megtartani. 

A talajgyakorlatoknál ő és én is a matracon maradtunk, nem hurkoltuk be a bokánkat a TRX-be, mivel nekem még nincs olyan erős a törzsizmom, hogy megtartsa a teljes testemet vízszintesen, ugyanakkor félek is megterhelni a gerincem lumbális szakaszát. Alex pedig az életfunkciói ellátására alkalmas izomzattal rendelkezik.

A TRX órákban még azt szeretem, hogy a Smartfitben két különböző edző tartja az órákat, mindegyik másik stílusban, és az órák felépítését is minden héten változtatják. Mindenkinek szívből javaslom ezt a sportot, aki állóképességet és egységes tónusos izmokat szeretne az egész testére. Emellett rendszeresen futok, ezért kell egy hetente egyszer végzett keresztedzés, ami más izmokat kapcsol be a testemben. A TRX ráadásul az egyik legjobb törzsizom erősítő program, amellett, hogy kiemelten koncentrál a lábizmokra, a váll, hát és karizmokra is. Augusztus óta járok hetente egyszer, amit sokszor kihagyok, és bikram jógázni megyek helyette az elmúlt egy hónapban, de már nagyon szépen látszódik az eredménye a karomon és a hátamon is, ami egész biztos nem a futás alakított ki.


Két estét hosztoltam a cseh vendégeimet, akiktől megtudtam, hogy ezen a hétvégén Kulturális Örökség Napjai Fesztivál van Budapesten, a programok ingyenesek. Kiválasztották a Parlament Könyvtára programot, amihez én is csatlakoztam, mert még sosem voltam ott. A Parlamentben is utoljára 2002-ben voltam, addig volt érvényes az állandó belépőm, amíg még fotóriporterként dolgoztam. 

A könyvtár rendkívül bájos, a hangulata magával ragad, ahogy belépsz a helyiségbe. Az ott dolgozók lelkesek, és valahogy az az érzésem támadt, hogy a legjobb könyvtárosok dolgozhatnak itt. Segítőkészek, mosolygósak, és nagyon kedvesek mindannyian, akikkel csak beszéltem. Végighallgattuk a Könyvtárat bemutató előadást angolul, amiben nekem az tetszett a legjobban, hogy a könyvtároshölgy nagyon izgult, és elkaptam pár összenézést a kollégáival, amiből a támogató, drukkoló nonverbális üzenetet lehetett kiolvasni. 

Az angol és magyar nyelvű idegenvezetés minden órában váltotta egymást, amíg ott voltam. A vendégeim hamar elmentek, de én ott maradtam. Nyilván nekik, az elsősorban magyar nyelvű könyvek nézegetése nem volt sokáig érdekes. Leragadtam az Országgyűlési Naplók olvasásában, az olvasói különteremben. 1965-től megtalálható és szabadon levehető, olvasgatható. A nyelvezete régies, gazdag, rendkívül szórakoztató és érdekes, teljesen más, mint ahogy mi beszélünk ma. Ezen kívül ami feltünt, hogy a politikusok még államférfiak voltak szinte egytől egyig, valahogy minden egyes felszólalásban a hazaszeretetet, tenniakarást, Magyarország jobbá, fejlettebbé, hasznosabbá tételén munkálkodtak, és főleg azon, hogy az itt élő embereknek tényleg jobb legyen a sorsuk. Elszomorodok, ha belegondolok, hogy manapság a fent felsorolt dolgok, mennyire motiválhatják a képviselőinket. Semennyire. 

A könyvtárban pl. Széchenyi István összes könyvei megtalálhatóak és kikérhetőek még. 800 ezer könyvük van összesen, és ebből kb a tizede szabadon elérhető a könyvtár polcain. 

Érdeklődtem az 1848-as naplók után, de az 1850 előtti könyvek mind védetté nyilvánították, külön elzárt részben tárolják. Előzetes igénylésre azonban azokat a könyveket is meg lehet nézni, csak két könyvtáros kell hozzá, és az egyik folyamatosan feletted áll, miközben olvasgatod őket. 

Az első beszélgetés alatt derült ki egy fiatal könyvtárosfiúval, hogy nem nézhetem meg most azonnal az 1848-as könyveket. Kisétáltam a különteremből kissé csalódottan, és egy másik ott dolgozó idősebb hölgy utánam sietett, és nagyon segítőkészen a tudomásomra hozta, hogy természetesen azokat is megnézhetem, csak előtte lévő napon el kell kérnem telefonon vagy emailben, és használhatom a tudományos vagy akár magánjellegű kutatásaimhoz. 


Százötvenötödik vendégem az amerikai Madelyn (22) Auburnból, Alabamaból, az Egyesült Államokból. Két referenciája volt összesen, de nagyon önző indokból mondtam neki azonnal igent: professzionális portré és esküvőfotós. Nekem pedig új profi fotókra volt szükségem. Egyébként mindkét oldalon voltak refijei, mert ő maga is már kétszer hosztolt, így sok tartanivalóm nem volt attól, hogy rossz vendég lesz.  

Madelyn egy igazi self made business woman, legalábbis eléggé biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeres nő lesz belőle. Hét kisebb testvére van, és a gyerekkorára úgy emlékszik vissza, hogy borzasztó volt. Imádja a családját, és a testvéreit, de eléggé megterhelt volt egy 10 fős családban felnőni. A tizenéveit amíg a barátnői azzal töltötték, hogy buliztak és élték a normális tinédzserek életét, ő napi szinten a kisebb testvéreire vigyázott és a házimunkában segédkezett. 

15 évesen kezdett el fotózni, csak úgy mint én. Ő viszont nem járt semmilyen fotográfus képzésre, hanem magától tanult. Elkezdte a barátnőit fotózni, majd egyre többen kérték meg portréképekre, és egy idő után elkezdett pénzt kérni érte. 18 éves korától már esküvőket is fotózott. Első alkalommal még aszisztenskedett egy fotós mellett egy esküvőn, majd az első megbízást még szinte ingyen, baráti szivességből vállalta el, de a másodikat már pénzért. Fele annyit kért, mint bármelyik profi fotós, és később annyi munkája lett, hogy a hivatalos árat is elkérhette. Ebből a pénzből beruházott egy profi Canon EOS 1D-s alapgépbe és optikákba, de a felszerelésének a költsége a következő 2-3 munka árából vissza is jött. 

Alabama kisvárosai konzervatív keresztény republikánus települések, ahol a fiatalok a korahuszonéveik elején szűzen mennek férjhez, és az esküvő tradíciója rettentően fontos a családoknak. Elképesztő mennyiségű pénzt is költenek el rá. Egy átlagos 100 fős esküvő költségvetése 50-70 ezer dollár minimum, de a középosztály ennél jóval többet költ el. Az átlagdíj is többszöröse a magyarországi esküvőknek. Madelynnek két csomagja van, amiért 2 vagy 4000 dollárt szokott kapni díjazásul, aszerint, hogy hány órát kell fotóznia. A kisebb csomagért 4 órát dolgozik, a nagyobb csomagért a dupláját. A portréfotózásért már lényegesen kevesebbet kér. Itt vannak a portréfotói, amik nagy részét imádok. 

Madelyn tavasszal alapdiplomát szerzett egy főiskola pénzügyi képzésén, és ősztől Portlandban fog dolgozni a PWC-nél, ami a világ egyik legnagyobb adótanácsadó cége. Ők pedig a kezdők közül is csak a legjobbakat veszik fel. Szeretné ott is beindítani az esküvői fotózási business-ét, hiszen keresetkiegészítésként többet jövedelmezne, mint az éves fizetése, de szerinte nem lesz annyi munkája, mint otthon volt. Egyrészt otthon kialakított az évek alatt egy erős kapcsolati hálót, és már egymásnak ajánlották őt a házasulandó párok. Másrészt Portlandben szerinte kevesebb esküvő van, mint a szülővárosában. A vendégem nagyon várja a majdani portlandi életét, egészen más környezet, mint a déli Alabama volt. Szeretne a déli akcentusától is megszabadulni, ami egyébként érthetően erősen érezhető. Portlandban saját lakást fog bérelni egyedül és couchsurfereket akar fogadni. Lakótársakra a családi nagy zaj után nem vágyik.