Szüleim 50 éves házassági évfordulóját ünnepeljük holnap. (Ohh, akit nem érdekel a családi sztori, és csak a recept miatt kattintott, az tekerjen le most 7 bekezdést, és ugorjon a félkövérrel szedett mondathoz: "Íme a recept.") Hihetetlen, hogy együtt tudtak maradni idáig, és nem csak együtt laknak, hanem a szó igazi értelmében együtt élnek. A szüleim igazi szeretetben, szerelemben görgetik a napokat, éveket, évtizedeket egymással. Ha problémájuk adódott a kapcsolatukban, akkor addig dolgoztak rajta, amíg meg nem oldották, mert mindketten azért tepertek, hogy legyen béke és harmónia közöttük. Ha lehet mondani az évek, évtizedek múlásával egyre szorosabb és jobb lett a házasságuk. Befejezik egymás mondatát, de igazából pontosan tudják mindenről, hogy mit gondol a másik. Ha apám nincs otthon, és hazajön este, anyám ránéz és felcsillan a szeme. Pont az a fény van a tekintetében ilyenkor, amit friss párok szoktak produkálni. Fogják egymás kezét az utcán (pontosabban anyám belekarol apám karjába), és rutinja van a csóknak közöttük. Szeretem amikor megfogják egymás kezét, mert ismerős és megszokott, és picit más a mozdulat, mint mikor apánk a mi kezünket fogta, fogja meg. Édesanyám 74 éves, édesapám 82 lett ma.
Anyám egy kis Heves megyei faluban, Besenyőtelken született és nőtt fel. Csecsemőgondozó lett belőle, és a szakiskolái elvégzése után elkerült egy árvaházba dolgozni, ahol nullától két éves korukig voltak a gyerekek. 22 éves korában közel került egy benn lakó kisfiúhoz, és elhatározta, hogy örökbe fogadja, mert ő már egészen biztosan vénlány marad. Otthon megbeszélte a szüleivel, és az apja azt mondta neki, hogy várjon még néhány évet az örökbefogadással, mert utána sokkal nehezebb lesz férjet találni magának, ha egyedülálló szülőként kell ezt a feladatot abszorválnia. Ha pár év múlva még mindig egyedül lesz, akkor hajrá, ők támogatni fogják mindenben. Édesanyám aztán passzolta az örökbefogadást. Érdekes belegondolni, hogyha megteszi, akkor most lenne még egy bátyám. És mi lehet most azzal a kisfiúval, aki azóta már 54 éves?
Egy évvel később egy vasárnapi napon, 1965. szeptember 18-án egy teherautósofőr rokonuk beugrott anyámékhoz és magával hozta a kollegáját. Gyors látogatás volt, éppen szállítottak valamit a teherautóval, és gondolták megállnak Besenyőtelken. A rokon bemutatta fiatal kollegáját anyámnak, a 31 éves Lajost Egerből. Anyám nem készült vendégekre, pongyolában volt, smink nélkül, de a tekintete lesiklott a srác ujjára, hogy csekkolja van-e rajta jegygyűrű. Nem volt. Egymással közvetlenül csak pár mondatot tudtak váltani, mert az egész család körülöttük volt. Lajosnak is megtetszett annyira anyám, hogy 5 perc udvarias összcsaládi barátkozás után megkérdezze tőle direktben, eljöhet-e jövő héten vasárnap is, de már egyedül. Nem szarozott. Anyám igent mondott. Ez a férfi lett az, aki elvette őt feleségül 1966. október 9-én.
Később kiderült, hogy a találkozás nem volt véletlen. Apám 31 évesen eljutott oda, hogy nősülnie kell. Egerben nem talált magának megfelelő lányt, és megkérdezte a kollégáját, hogy ismer-e szingli (a 60-es években még nem így hívták), katolikus leányzót. A kollégának meg eszembe jutott anyám. Írt levelet a nagymamámnak, aki az unokatestvére volt, és lelevelezték (nem volt telefon), hogy akkor majd "váratlanul" beugranak hozzájuk. Hogy miért? Mert nagymamám nagyon jól tudta, hogy anyám nem menne bele a vakrandiba, mert szívből utálta az ilyesmit. Ezért az egész család úgy csinált, mintha ez egy véletlen találkozó lenne. Mindenki tudott róla, hogy háztűznéző lesz azon a bizonyos vasárnapon, csak egyedül anyám nem. Nagymamám később mesélte, hogy az bosszantotta a legjobban, hogy nem mondhatta előtte anyámnak, hogy öltözz fel rendesen kislányom, menj el fodrászhoz, csinosítsd ki magad, mert ugye.. anyám se hülye :-)
A szüleim kb. fél éve készülnek a holnapi eseményre, és nagyon cukik. Sajnos a mise nem jött össze, amit a pap nekik mondott volna, de foglaltak Törökbálinton egy étteremben egy óriási asztalt, mert nem csak mi ünnepeljük őket, hanem az egész rokonság jön, nagynénik, unokatestvérek stb. Anyám kiadta nekünk, a gyerekeinek a feladatot, hogy mindenki süssön egy tortát, nem vehetjük meg a cukrászdában, és nem szabad más ajándékot hoznunk. Én persze nem bírtam ki...