Rejtélyes kősorok – Carnac

Hosszú kősorok hordozzák a franciaországi Bretagne múltjának egy darabját. A tartományban, Carnac városától nem messze, Le Ménes, Kermario és Kerlescan területén emelkedik az i.e. 4000 körül kialakított építmény. A tudományos kutatások sok kérdésre választ adnak, ezeket azonban mindig megelőzik az évek során létrejött legendák és babonák.

Szentek és varázslók

Mint általában a monumentális, több ezer éves létesítményeknél, a carnaci kősorok esetében sem marad el az isteni erő jelenlétének feltételezése. Szent Kornél évszázadokkal ezelőtt becsületes, hitét hűen szolgáló pápaként került hatalomra. Története szerint üldöztetéséhez kapcsolódik a kövek kialakulása, miszerint menekülési lehetőség híján az őt üldöző pogány katonákat erejével kővé változtatta. Bárhogy is történt, Gallus császár küldöttei végül elfogták, és 253 szeptemberében igaz hitéért halt meg.

A helyi történetek között felbukkan egy változat, melyben az emberek kővé változtatását a híres Merlinnek, Artúr hű varázslójának tulajdonítják. Artúr, mint a kelták megmentője, keresztény király és hősies lovag él a történelemben, az egyszerre az ördögöt és istent is szolgáló Merlinnek azonban a létezése is kétséges.

Babonás időszak

Egy egészen a középkorig erősen élő babona szerint a hatalommal felruházott köveknek központi szerepe volt a termékenységben. Asszonyok és leányok próbálták különböző módszerekkel átvenni a különös mágikus erőt a kövektől, hogy aztán méltó utódot hozhassanak létre az utókornak.

Adatok és tények

Az előzőekből látható, hogy mire képes a fantázia önmagában, de mi történik, ha ezek szilárd tényekkel keverednek?

A Carnac szó azt jelenti: a holtak temetője. Nem csoda hát, ha a kövekben némelyek az őseik megtestesült szellemeit vélték felfedezni. Kissé más nézőpontból ugyan, de a feltárások, kutatások során talált eszközök, csontok arra engednek következtetni, hogy holtak területeként, temetkezési helyként való meghatározás nem alaptalan.

A korábban említett Kermario területén álló kövek sírkamrabejárathoz, nemzedékek sírhelyéhez vezetnek. A temetkezési helyszínekhez pedig, bármerre járunk, mindig szorosan hozzákapcsolódik a vallás, itt pedig a kutatók szerint is elképzelhető, hogy a kősorok egykori templomokhoz, szent helyekhez mutatnak utat.

Csillagászati vonatkozások

A többtonnás kövek elhelyezkedésének tanulmányozása újabb kérdéseket vet fel, és még misztikusabbá varázsolja a helyszínt. A kősorok elrendezései ugyanis kapcsolatban állnak az égitestek mozgásával, az építésükkor tehát komoly csillagászati tudásra volt szükség – több mint 6000 évvel ezelőtt. A csillagászati tudáson túl pedig – mivel hatalmas, többtonnás, és nagyszámú kövekről beszélünk – elengedhetetlen volt a nagyfokú szervezettség, megfelelő technikai eszközök, és több száz ember munkája.

Ma is rengeteg kíváncsi látogatót vonz a terület, melynek történelméről szélesebb képet ad az itt emelt múzeum.

Fotó: *ThierryLin*
Fotó: *ThierryLin*

A Plitvicei tavak

A Plitvicei tavak belépő ellenében látogatható tórendszer ugyan, a lélegzetelállító látvány viszont egészen biztosan kárpótol minket a kiadásért – s ráadásul pénzünkkel nagyrészt éppen ennek a különleges természeti környezetnek a fennmaradását segítjük.

Fotó: Raffaello Picture - Tomi Nieminen
Fotó: Raffaello Picture – Tomi Nieminen

A Plitvicei tavak vidékét igen hamar, már 1949-ben nemzeti parkká nyilvánították, s máig ez Horvátország egyik legjelentősebb nemzeti parkja – de mára már az UNESCO természetvédelmi világörökség listáján is szerepel a terület. A nemzeti park legfőbb látványossága maga a táj: egészen káprázatos az itt található kilencvenkét vízesés, valamint a lépcsőzetesen egymás alatt-felett található tizenhat nagyobb és kettő kisebb tó alkotta rendszer. A terület nagy része fa pallósoron közlekedve járható be – erre, s a speciális terepviszonyokra tekintettel nem érdemes babakocsival járni a parkot. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park területén a fürdés nem megengedett, s kutyát is csak pórázon szabad bevinni – hiszen a védett természeti területre a rendszeres fürdőzés, a kutyák esetleges kártétele nagy veszélyt jelentene.

Fotó: Bfoto.ru
Fotó: Bfoto.ru
Boldogasszony papucsa - Fotó: K.Pitk
Boldogasszony papucsa – Fotó: K.Pitk

A nemzeti park élővilága igen változatos; a kristálytiszta vízben szivárványos pisztrángok élnek, de a vizes élőhelyek kedvezőek a kétéltűek számára is. A farkos kétéltűek közül jellemzően a fekete-sárga mintás, foltos szalamandra és a szürke színű, ám élénk narancssárga hasú alpesi gőte keresztezheti utunk. A terület otthona azonban mocsári teknősöknek, lábatlan gyíkoknak, medvéknek, farkasoknak, vidráknak, borzoknak és vadmacskáknak is – a madarak közül pedig a Magyarországon egyébként fokozottan védett uráli bagollyal és szintén fokozottan védett uhuval is találkozhatunk – sok más, szintén érdekes madárfaj mellett. (A területen mintegy 130 madárfaj előfordulását dokumentálták, de nagyjából 300 lepkefajt is megfigyeltek már itt.) A növények kedvelői ugyancsak találhatnak néhány érdekes fajt: például kockás liliomot, egy különös, rovaremésztő növényfajt, a kereklevelű harmatfűt, teleki virágot, de több orchideafélét, közöttük boldogasszony papucsát és vitéz kosbort is.

Fotó: Juan Alberto Garcia Rivera (Flickr)
Fotó: Juan Alberto Garcia Rivera

A túrázók a park területén több ajánlott túraútvonal közül is választhatnak, érdeklődésüknek, idejüknek, esetleg edzettségüknek megfelelően. A Plitvicei tavak látogatói választhatnak az egy- illetve kettő napos belépő közül, a kétnapos belépő értelemszerűen némileg kedvezményes. Ugyancsak kedvezményesen juthatnak a park területére a 7-18 éves gyerekek és a csoporttal érkezők, 7 éves kor alatt pedig ingyenes a belépés. A belépőjegy ára egyébként évszakonként eltérő: a legdrágábban júliusban és augusztusban juthatunk be a parkba, míg a téli hónapok alatt (novembertől márciusig) a július-augusztusi ár töredékéért (kb. 30-40%-áért) látogathatjuk meg a területet. A fennmaradó néhány hónapban (április-június, szeptember, október) a július-augusztusi ár kb. 60%-át kérik a belépőért. A megváltott jegyekkel, azon felül, hogy bejuthatunk a parkba, igénybe vehetünk néhány egyéb szolgáltatást is, használhatjuk például az elektromos hajót és a kirándulóbuszt is.

Fotó: Markus Bernet
Fotó: Markus Bernet

A Hévízi-tó élővilága

A Hévízi-tó méltán híres gyógyhatású vizéről, amelyet minden évben több ezren keresnek fel kikapcsolódásként, vagy éppen a gyógyulásuk elősegítésének céljából. A tó azonban nem csupán a vendégektől, de az élővilág mindenféle képviselőjétől is hemzseg.

A hévízi ponty (lent) és más ponty alfajok (fent) átlagos felnőttkori méretének összevetése (Illusztráció: Diós Anita)
A hévízi ponty (lent) és más ponty alfajok (fent) átlagos felnőttkori méretének összevetése (Illusztráció: Diós Anita)

Az egyik legkülönösebb itt élő állat például a – sehol máshol a világon meg nem található – hévízi törpenövésű vadponty. Mielőtt legyintenénk egyet, s azt mondanánk, hogy pontyból Dunát (vagy Hévízi-tavat) lehetne rekeszteni, fontos megjegyeznem, ez a ponty alfaj számottevően különbözik a világ bármely más alfajától és fajtájától. Elsőként a küllemében: ez a vadponty igen kicsi növésű, testmérete egész életében nem haladja meg a 25 cm-t, míg más ponty alfajok/fajták elérhetik akár a 50-70 cm hosszúságot is. Ezen kívül húsának zsírsav-összetétele is más, mint a többi pontyé (arányaiban több telített zsírsavat tartalmaz a húsa, mint fajtársaié), valamint egészen különös környezeti feltételekhez alkalmazkodott, amilyen például a meleg víz, vagy a szinte kizárólag az iszapból történő táplálékfelvétel. A hévízi ponty egyébként súlyosan veszélyeztetett alfaj/változat, kifogása, még ha kutatási célból történik is, engedélyköteles.

Hévízi törpenövésű vadponty  Fotó: Várkonyi Levente, Specziár András, Horváth László, Urbányi Béla,  Müllerné Trenovszki Magdolna, Müller Tamás
Hévízi törpenövésű vadponty
Fotó: Várkonyi Levente, Specziár András, Horváth László, Urbányi Béla, Müllerné Trenovszki Magdolna, Müller Tamás

A tóban viszonylag nagy tömegben él egy másik érdekes halfaj, a szúnyogirtó fogasponty is, amely ugyan nem őshonos faj Magyarországon, de hasonlóképp viselkedik, mint a vörös szívogató márna, a halterápiás kezelések „doktorhala”. Pontosabban szólva, ez a hal is szívesen csipegeti le az emberek elhalt bőrszöveteit, mint napi betevő táplálékot.

Szintén különlegesség, hogy az apró, puhatestű állatok közül egyedül itt honos egy kicsi rákfaj, illetve kettő fonálféregfaj is.

A növények közül a leglátványosabbak minden bizonnyal a tündérrózsák, melyek közül a Hévíz városának címerén is szereplő indiai vörös tündérrózsa betelepített faj, a kis virágú fehér tündérrózsa viszont őshonos.

Indiai vörös tündérrózsa – A fotó szerzője: Kleo Marlo Sialongo
Indiai vörös tündérrózsa – A fotó szerzője: Kleo Marlo Sialongo

Igazán remélem, hogy a tóban nyüzsgő sokféle életforma nem elveszi, hanem ellenkezőleg, meghozza az olvasó kedvét a gyógyító vízben fürdéshez: hiszen az élet sokfélesége a tóban éppen annak jó állapotáról, természetes egyensúlyáról árulkodik.

Ibiza – Kultúra, biodiverzitás és buli a spanyol Ibizán

Ibiza nem a legismertebb Földközi-tengeri úti cél, pedig a Baleár-szigetek egy igazán izgalmas gyöngyszeme, mely nemcsak a bulizó fiatalokat várja!

Ibiza rendkívül kicsi, de „makrancos” különcségével és Janus arcával igen kedvelt a fiatalok körében. Északi részét olajfaligetek borítják sajátos hangulatú farmházakkal, mely szöges ellentéte a turisták üdülőtelepeinek, ahol a legendás éjszakai élet zajlik, mellyel Ibizát a köztudat azonosítja. Ebből adódóan Ibiza persze a világ egyik legtoleránsabb helye.

Ibiza tengerpartja

A legismertebb szórakozóhelyek a fővárosban, a szigettel azonos nevű Ibizában – katalánul Eivissa – és a nyugati San Antonio-ban vannak, ahol nem ritka „vendégek” a celebek sem.

San Antonio régen egyszerű kis halászfalu volt, ma Ibiza második legjelentősebb városa, remek infrastruktúrával, s relatíve olcsó vásárlási lehetőségekkel. A város híres kávézójának (Cafe del Mar) teraszáról este megcsodálható, ahogy a tűzvörösen izzó Nap alábukik, s elvész a tenger mögött.

Naplemente a Cafe del Mar-onA sziget legismertebb szórakozóhelye a Privilege, az Amnesia és az Es Paradis.

Ibizát azonban nemcsak a végeláthatatlan partik miatt érdemes felkeresni. A meghitt, nyugodt nyaralást kedvelők is találhatnak a „fehér szigeten” családbarát helyeket, eldugott, csendes kis öblöket, ahol fehérre meszelt házacskák és hófehér homok öleli át őket.

Ibiza teljes szigetét gazdag flórája és faunája miatt Európa egyik legszebb szigetének tartják, mely történelmi- és kulturális emlékei mellett 1999 óta az UNESCO Világörökségének része. Ibiza óvárosának szűk utcáin a középkori spanyol építészet, s annak arab hatásai köszönnek vissza, alsó- és felsővárosa a tengerről nézve a legszebb. A régi városfallal körülvett székesegyház a felső-, míg a kikötő az alsóvárosban található. Napközbeni vásárlásra, kávézásra San Antonio mellett a legideálisabb hely, de strandjai (Figueretas, Playa d’en Bossa) is csak néhány kilométerre vannak.

Eivissa a tengerről nézve Ha helyi bor- és fatálas specialitásokra vágyunk, San José vagy San Miguel falvaiban kóstolhatjuk meg azokat.

Hogyan csomagolj okosan

Szeretnénk néhány könnyen követhető tanáccsal megkönnyíteni az utazásodat, hiszen kevés olyan ember van, akinek ne okozna gondot az utazás előtti készülődés, pakolászás. Ráadásul, ha megfogadod ezeket az utasításokat, nem csak gyorsabban és egyszerűbben fogsz elpakolni, de garantáltan gyűrődésmentesen kerülnek elő a ruhák a bőrönd mélyéről.

Oszd el okosan a súlyt – A nehezebb darabokat tedd a bőrönd aljába. Ez magába foglalja a cipőket, táskákat, feltekerve a farmert és a blézert (ezt ruhatisztítós zsákban tároljuk). A könnyebb darabok értelemszerően felülre kerüljenek.

 

Fotó: Rob Faulkner
Fotó: Rob Faulkner

Használj zacskókat – A simítózáras zacskó egy nagyszerű találmány, nyugodtan használd a kozmetikumok tárolásához. Rakd ezt a bőrönd tetejére, hogy ezzel is megkönnyítsd és meggyorsítsd ellenőrzéskor a biztonságiak munkáját. A fehérneműket fehérneműtartó tasakba csomagold, így óvva az állapotukat, és legalább elrejtheted őket a kíváncsiskodó szemek elől a reptéren.

 

Fotó: Jesús Gorriti
Fotó: Jesús Gorriti

Tekerd össze a hétköznapi ruhákat – Ez a módszer maximalizálja a helyet, miközben minimalizálja a gyűrődést. Ez a technika leginkább az olyan könnyebb daraboknál alkalmazható, mint pamut ing, nadrág, nem pedig a vastagabb ruhák, például pulóverek esetében. Oszd fel a tárhelyed kisebb négyzetekre, és szortírozd a ruháidat. Tekerd össze az apróbb darabokat, pl. zoknikat, és töltsd ki velük a levegős részeket.

 

Fotó: Petit Elefant
Fotó: Petit Elefant

Hajtsd össze a pulóvereket és a kényes darabokat – A terjedelmesebb, illetve gyűrődő darabokat össze kell hajtani és egy kompressziós zsákba helyezni, így még több helyet spórolunk. A kényes darabokat meg lehet védeni a gyűrődéstől papírzsepi vagy ruhatisztítós zsák segítségével. A csinos szoknyákat, ruhákat stb. össze kell hajtani, majd érdemes papírzsebkendővel vagy papír kéztörlővel elválasztani őket egymástól.

 

Csomagok

Ne felejtsd el a szennyest – Vigyél magaddal szennyestartó zsákot vagy extra zacskót. Tegyél a csomagodba néhány illatosító párnát, hogy finom illatosak maradjanak a ruháid egy hosszabb utazás során is. Tartsd a szennyest a bőrönd hátsó részébe, hogy az utazás alatt a tiszta ruhák könnyen hozzáférhetőek maradjanak.

 

Csomagok

Ha törékeny holmival utazol – Bár jobb elkerülni a törékeny tárgyakat, ha utazni mész, de ha esetleg az ajándékok között van néhány veszélyeztetett tárgy, arra is van megoldás. Ezeket tedd inkább középre, a ruhák közé. Ily módon kevesebb az esély arra, hogy bajuk esik.

 

Fotó: Counselling
Csomagok

Ráadás: mindig tervezz előre

Nézz utána a hely éghajlatának és az időjárásnak, mielőtt elutaznál. Vajon esni fog az eső? Csomagolj esőkabátot vagy valamit, ami gyorsan szárad. Ha meleg lesz, inkább a rövidnadrágok és kisruhák legyenek többségben. Persze ne feledd a fürdőruhát, ha jó lesz az idő, vagy ha esetleg van medence. Az sem árt, ha megtervezed előre a napjaidat (legalább nagyjából). Ez segít eldönteni, hogy mennyi és milyen ruhát vigyél, így nem kerül be semmi felesleges, és lesz hely a könyveknek is. Ne feledd, mindenhol lehet vásárolni valami olcsó pólót vagy sortot. Meg fogod bánni, ha a csomag túl nagy, ha viszont túl kicsi, esetleg kompenzálni akarod majd. Törekedj az arany középútra, és ne feledd, hogy valószínűleg minden városban van mosoda, így nem kell a fél szekrényt elcsomagolni.

Papagájok kavalkádja Peruban

Állatkereskedésekben járva elcsodálkozom néha a tarka, harsány hangú papagájokon, s ha van ilyen, külön megakad a szemem a sárga-kék arapapagájokon. Ezek az intelligens és impozáns madarak azonban valódi élőhelyükön tündökölnek csak igazán!

Papagájok a folyóparton
Fotó: Brian Ralphs

Peru egyik legszebben megőrzött síkvidéki esőerdejében, a Tambopata folyó mentén található Tambopata természetvédelmi rezervátumban rendszeresen szerveznek olyan hajóutakat, melyek célja éppen az itt élő tucatnyi papagájfaj, s egyéb állatok (több mint 600 madárfaj, illetve megközelítőleg 200 emlősfaj) egyedeinek megfigyelése. A hajóutak kifejezetten ideálisak vadlesésre, hiszen a folyópartra az állatok nem csupán az éltető víz, de az ásványi anyagban gazdag talaj nyújtotta sóutánpótlás érdekében is rendszeresen ellátogatnak. Gyakran megesik, hogy a meredek partfalakon színes papagájok egész hada csimpaszkodik, s ha valamitől megrémülnek, színes felhőként kezdenek kavarogni a hajók utasainak legnagyobb gyönyörűségére. A páratlan látványt akkor tudjuk leginkább magunk elé képzelni, ha láttunk már ilyen madarakat testközelből: a sárga-kék arapapagájok testhossza például meghaladhatja a 80 centimétert.

Bár legnagyobb eséllyel a kisebb termetű papagájok és az érdekes, zöldes szőrszínű agutik figyelhetőek meg egy-egy hajótúra során, a rezervátumban tevékenykedő szakemberek pontosan kidolgozott statisztikákkal rendelkeznek az egyes állatok felbukkanásának valószínűségéről. Így például az utazók 78%-a látott sárga-kék arapapagájt útja során, de a másik két nagytestű arafaj (sárgaszárnyú ara és zöldszárnyú ara) „megpillanthatósága” is csupán egy-két százalékkal tér el ettől az adattól. Ugyancsak nagy rá az esély, hogy az utasok kajmánokat, vízidisznókat, pókmajmokat, mókusmajmokat, pekarikat lássanak – de csak az igazán szerencséseknek adatik meg, hogy a folyó partján jaguárokat, pumákat, lajhárokat, tapírokat figyelhessenek meg. Előbbiek közül a jaguárral találkoztak legtöbben; a vendégek 23%-a látott útja során ilyen állatot a part mentén.

A szerencsések jaguárt is láthatnak - Fotó: U.S. Fish and Wildlife Service
A szerencsések jaguárt is láthatnak – Fotó: U.S. Fish and Wildlife Service

Bár egy ilyen madárforgatagban talán fel sem figyelünk rájuk, de mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a terület nem csupán gerinces, de gerinctelen fajokban is hihetetlenül gazdag. A legnépszerűbbek talán a színpompás trópusi lepkék, melyekből több mint 1000 faj található az adott területen – ami, talán mondanom sem kell, bámulatos fajgazdagságot jelent. Ugyancsak érdekes lehet, hogy él itt egy apró pók is, melyet csupán néhány éve fedeztek fel, s ennek a póknak az érdekessége, hogy csak rá jellemző formájú, toronyszerű kis hálókat sző a fák törzsére.

A Gyadai tanösvény

A Gyadai tanösvény az a fajta kirándulóhely, amelyet leginkább gyerekkel érkező családoknak, iskolás csoportoknak, illetve fotósoknak ajánlunk.

Csüngőlepke a tanösvényen
Csüngőlepke a Gyadai réten (a szerző felvétele)

A gyerekekkel érkezőknek is ideális „terjedelmű”, 5 km hosszú (kb. három óra alatt bejárható) tanösvény kiindulópontja Katalinpusztán (Szendehelyen) már önmagában is érdekes látványosság. Az itt található, belépődíj ellenében látogatható kirándulóközpont és hozzá tartozó játszótér, tágas kilátótorony és mini vadaspark kellemes szórakozást nyújt a gyerekeknek, az idősebb korcsoport pedig a környék élővilágáról, geológiai értékeiről informálódhat a kirándulóközpont tetszetősen kivitelezett kiállításait tanulmányozva. Mellesleg – praktikus okokból – meg kell jegyezni, igen nagy könnyebbséget jelenthet a kirándulóközpont azoknak is, akik nem szeretik, ha a természet lágy ölén hívja őket a természet: az épületben ugyanis kulturált mellékhelyiségek találhatók. Ha nem szeretnénk belépődíjat fizetni, az óvodásoknak szóló rövid „élményösvényt”, mely egy szép kis tó mögött vezet minket körbe, ingyen megnézhetjük. A tanösvény látogatása szintén ingyenes, és bár a busszal érkezőknek gyalogolniuk kell egy keveset, amíg elérkeznek a tanösvény kezdő pontjához (amely egyben a túra vége is, hiszen körtúráról van szó), az autók számára tágas parkoló áll rendelkezésre.

A tanösvény ősszel
A tanösvény ősszel (a szerző felvétele)

A tizenhárom állomásból álló tanösvény meglehetősen változatos tájakon fut végig; keresztülvisz minket kezdetben egy erdőn, majd egy kis patak felett haladhatunk át, s tovább sétálva lassacskán egy rét keresztezi majd utunk – de a különleges változatosság itt sem ér véget, ugyanis innen egy ártéri erdőbe toppanunk, ahol az ártéri tanösvények jellegzetes fapallósorán közlekedhetünk. Nem sokkal ez után akár a magunkkal hozott szendvicset is elfogyaszthatjuk egy, a kirándulók számára kialakított, fedett és „fedetlen” paddal is felszerelt piknikezőhelyen. Innen tovább haladva le kell térnünk egy viszonylag szűk, és nem viszonylag, hanem kifejezetten sáros kis ösvényre, ahol földbe állított facölöpökön sétálva, ugrálva, vagy ügyetlenebb emberek esetében innen lepotyogva juthatunk el egy érdekes kis billenőhídig, ami a felnőtteket talán kevéssé, a gyerekeket ellenben annál inkább szórakoztatja.

billenőhíd
Billenőhíd a tanösvényen (a szerző felvétele)

A billenőhídon és a saras kis ösvényen túl egészen pompás látványban lehet részünk: egy tágas, általában üdezöld rétet csodálhatunk meg – ez pedig a Gyadai-rét, amelyről a tanösvény a nevét is kapta. A réten átsétálva újból egy erdőbe jutunk; az útnak ez az erdei szakasza talán a „legfárasztóbb”, mert egy picit meredekebb, mint az eddig tapasztalt terepviszonyok. A kicsit fárasztóbb útért viszont kárpótolhat minket a hamarosan útba ejtendő, látványos függőhíd, amely egy árok felett húzódik. Innen már végig erdőben haladva közelíthetjük meg kirándulásunk kezdő-és végpontját, ahol érdemes még egy kicsit megpihenni indulás előtt – például a helyes ki tó partján elhelyezett padok egyikén.

A tanösvény érdkessége: Magyarország legnagyobb függőhídja (szerző felvétele)
A tanösvény érdekessége: Magyarország legnagyobb függőhídja (a szerző felvétele)

A fotósoknak leginkább azért ajánljuk a tanösvényt, mert egyrészt igen változatos és gazdag a különféle látnivalókban, másfelől viszont a Gyadai-rét elbűvölő fotótéma lehet – nem csupán önmaga szépsége, de az itt élő lepkék és növények sokfélesége miatt is. Külön említést érdemel a növények egyik igen látványos képviselője, az őszi kikericset, amely páratlanul nagy számban képviselteti magát a réten – ősszel néha valósággal lila színűvé válik tőlük a rét néhány szakasza.

 

Rab sziget, a „boldogság – horvát – szigete”

A mediterrán Rab-sziget a meleg, finom-homokos és sekély tengerpart szerelmeseinek „Mekkája”.

Rab sziget a legzöldebb horvát sziget, ami közel 30 homokos, sekély, így meleg-vizes strand otthona a Kvarner-öbölben. A sziget eredeti neve Arba, azaz, „erdővel borított” volt, mely mai formájában és hivatalosan csak a 15. századtól használatos, s a Sv. Eufemija ferences-rendi kolostor alapítólevelében jelenik meg először.

Rab-szigete kifejezetten nyaraló-fürdőző hely, a napfény és tenger „ízén” túl a kicsiny sziget sok látnivalót nem rejt a turisták számára. Kivéve nyugati részének gazdag növényvilágát, mely a természetbarátokat csalogathatja. A fenyves mellett egyedülálló módon megtalálhatók itt a pálmafák is, de a déli klímát kedvelő virágok és vad fűszernövények garmadájából sincs hiány.

Tengerpart - Otok Rab
Otok Rab – Tengerpart

A horvát sziget világhírű strandja a Rajska Plaža, ami magyarul „Paradicsomi Partot” jelent. Bár partja finom-homokos és rendkívül sekély (akár a Balaton déli oldala), mégis kristálytiszta, kifejezetten ideális kisgyermekes családoknak. Ugyanakkor az esti és éjszakai órákban a fiatalok és a party veszi birtokba a strandot, ahogy a Rab várostól 10 km-re fekvő Pudarica-t is.

A romantikus esti fényeket Lopar és az 5-600 fős állandó lakosságú Rab város óvárosának szűk utcácskáin találhatjuk meg, a főtérre érve viszont igazi forgatagban és pezsgő életben lehet részünk. Kellemes beülni egy fagyira, süteményre vagy koktélra egy hangulatos helyre, átadva magunkat a mediterrán életérzésnek. Rab városának jelképe a négy harangtorony, melyből a legidősebb igen „hajlott korú”, a 11. századból való. A Szent Kristóf templom érdekessége pedig az, hogy ma lapidáriumként működik, így a régészet rajongói is megelégülést érezhetnek a szigeten.

Rab óvarosa
Rab óvarosa

Rab-szigetét több apró sziget szegélyezi, melyek közigazgatásilag hozzá tartoznak. Ilyen pl. a kimondhatatlan nevű Grgur, Goli Otok vagy Lukovac, melyek látogathatók ugyan, de lakatlanok. Szigettúra keretében üvegfenekű hajóval megközelíthetőek, de ebben az esetben természetesen a tenger élővilágán van a fő hangsúly.

Lovas szafari túrák Afrikában

Kevés kellemesebb módja van a természet bejárásának, mint egy jól megszervezett lovastúrán való részvétel.

Ráadásként pedig, amint azt a lovasok valószínűleg már megfigyelték, egy lóháton közeledő embercsoport jóval közelebb férkőzhet a vadon élő állatokhoz (és itt most nem is az egy-egy esést követően közelről megismert hangyákra és egyéb talajlakó lényekre gondolok) mint gyalogos társaik, mivel az állatok kevésbé érzik fenyegetve magukat, az emberek jelenlétét pedig általában később észlelik.

Készítette: Diós Anita
Készítette: Diós Anita

Persze, kellemes dolog ilyen módon szinte testközelből megfigyelni őzeket, apróbb emlősöket, madarakat… No de vajon ahhoz is van-e merszünk, hogy zsiráfok, zebrák, antilopok, elefántok, esetleg oroszlánok élőhelyere látogassunk ily’ módon? Habár jómagam ennyire azért nem vagyok kalandvágyó, sokan akadnak, akik az előbbi kérdésre igennel felelnek, és részt vesznek egy felejthetetlen kalandban. Az ilyen túrák szervezői általában gondosan előkészített túra-ajánlatokkal fogadják a vendégeket, s megfelelően képzett lovakból álló, nagy létszámú ménesek állnak rendelkezésükre ahhoz, hogy a túra résztvevőinek megtalálhassák a legalkalmasabb hátast. Aki pedig nem elégszik meg egy egyszerű lovastúrával, „rókavadászaton” is részt vehet, valódi kutyákkal, valódi lovakkal, valódi kihívásokkal – és műrókával.

Zebra természetes élőhelyén
Fotó: Lukas Kaffer

Előfordulhat az is, hogy különböző korlátozások miatt nem tudnak megfelelő túrát ajánlani egy-egy lovagolni vágyónak – többek között a jelentkező hiányos lovastudása, az egyén súlya (a súlykorlátozás, már, ahol van ilyen, általában valahol 100-120 kg körül mozog), fiatal kora lehet ilyen korlátozó tényező. A családdal utazóknak vagy a lovagolni nem tudóknak érdemes olyan szolgáltatót választani, aki többféle túrát is ajánl, s éppúgy gondol az egészen kezdő lovasokra, mint a családosokra, vagy a kifejezetten „felfedező” szándékkal érkező profikra. A nagyon kezdő lovasok természetesen nem számíthatnak túl mozgalmas jármódokra, ők többnyire lépésben, rövid ideig ügetésben közlekednek a lóval, ráadásul egészen biztosan nem merészkedhetnek veszélyes nagyvadak közelébe. A legtöbb lovastúrán kötelező valamilyen fejvédő alkalmatosság (többnyire kobak) viselése, amivel a túra szervetői az esetek többségében el tudják ugyan látni az érkező vendégeket, de amennyiben erre lehetőség van, érdemes a túrára saját, jól bevált kobakunkat elvinni. Bár szabályként a legritkábban írják elő, mégis érdemes megfelelő ruházattal készülni a túrára (hosszú nadrág, sima talpú cipő, a mozgást nem nehezítő, nyúlós anyagú vagy nem túl szűk ruha – bár a túl bő ruhák sem a legideálisabbak, hiszen könnyen beakadhatnak gallyakba, egyebekbe, ami zavaró, és akár balesetveszélyes is.)

A lovas szafari túrák ára igen változó, akadnak olyan helyek, ahol egy egyórás túráért (átszámítva) „csupán” tízezer Ft körüli összeget kérnek (ugyanitt egy kilencven perces lovaglás a naplementében átszámítva körülbelül tizennyolcezer Ft), máshol viszont, szállással, ellátással együtt és luxuskörülmények között ugyan, de milliós összeg is lehet egy néhány napos lovas vakáció.

No worries – az aussie mindennapok egy magyar szemével

Balázs június közepén érkezett Sydney-be, hogy megtapasztalja a pezsgő nagyvárosi életet a világnak azon a felén is, illetve, hogy fél évet töltsön az ottani magyar közösséggel és segítse őket abban, hogy megőrizhessék hagyományainkat és a kultúránkat. Balázs mostani írása az ausztrálok, azaz az “aussie”-k szorgos-dolgos hétköznapjaiba enged egy kis betekintést.

Lassacskán két hónap telt el azóta, hogy megérkeztem Ausztráliába. Nekem is furcsa ezt kimondanom, vagy ebbe belegondolnom, hiszen olykor sokkal többnek, olykor pedig sokkal kevesebbnek tűnt, tűnik az eltelt idő. Annyi új benyomás ért, annyi új dolgot tapasztaltam, hogy se szeri se száma, és ebben a két hónapban is nagyon sok minden változott bennem is, nyilván a dolgok alaposabb megismerese miatt. Ez a kis összefoglaló egy teljesen szubjektív és felszínes képet fog festeni arról, milyen is az élet a kenguruk földjén.

A magyarországi tavaszból megérkezve az első sokk az ausztrál tél volt számomra. Kiszállva a repülőgépből megcsapott az 5 fokos hideg (este 11-kor érkeztem), és habár felkészültem rá, mégis meglepetésként ért, hogy ez valójában milyen hideg is. Aztán jött a határátlépés, ami mondhatni zökkenőmentesen zajlott, de csak azért, mert tudtam mire készüljek. Ausztrália nagyon védi a világon egyedülálló flóráját és faunáját (nagyon helyesen), emiatt rengeteg olyan dolog van, amit még a nagy bőrönbe elhelyezve sem lehet behozni az országba, mint például élelmiszerek, növények, kezeletlen fatermékek, stb. Egyébként ez a nagy “természetvédelem” nagyon visszás számomra, de erről majd a bejegyzés későbbi részében. Bőrönd megvan, házigazdám, Zoli, már a csarnokban várt, összeismerkedtünk, majd beültünk az autóba, és irány haza. Itt következett aztán a legnagyobb meglepetés. Nem, nem az, hogy bal oldali közlekedés van angol mintára, hiszen ezt tudtam, hanem az, hogy mekkora hatalmas városba is érkeztem. Nagyjából 20 perce lehettünk úton, amikor a harmadik autópályára hajthattunk rá, én persze csak ültem, és nem kérdeztem semmit, csak magamban gondoltam, hogy “na, Balázs, ha itt nem veszel el akkor sehol nem fogsz”. Sydney-i utakAztán közel egy óra autókázás után hazaértünk, elbeszélgettünk, előkerült a térkép is, behatároltuk magunkat, hogy hol is lakunk nagyjából, és tágra nyíltak a szemeim, amikor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen a város közepén élünk, innen még majdnem ugyanennyit autókázhatunk ha a Sydney vége táblát meg szeretnénk pillantani. Hátborzongató. A következő napokban elkezdtem megtanulni használni a tömegközlekedést, inkább kevesebb, mint több sikerrel, de hát gyakorlat teszi a mestert. Egyébként az itt élők rengeteget panaszkodnak a tömegközlekedésre, nem tartják hatékonynak és jónak, nekem erről teljesen más a nézetem. Jó pár napba beletelt amíg kitapasztaltam, hogy melyik vonalakon milyen vonatokkal érdemes közlekedni, és ami az első napokban közel két órás útba került (“bokorjáratokkal”), az mára már leredukálódott egy órányira. Még így is soknak mondható magyar viszonylatban, és főként drágának, de ne felejtsük el, hogy egy teljesen más életszínvonalú kontinensen vagyok…

Igen, kontinensen. Mert Ausztráliát országként emlegetni nem lehet. Egyrészt közigazgatásilag is teljes mértékben eltér minden más országtól, másrészt akkora területről, és akkora távolságokról beszélünk, amik mind megnehezítik egy országként való besorolását. Igazándiból Ausztrál Államszövetségnek nevezik, amely szigorúan véve nyolc államból épül fel, melyeknek külön közigazgatása van. Érdekes, hogy az egyes államokban más szabályok vonatkoznak sok mindenre, illetve téli/nyári időszámítást is csak néhány államban használnak, de erről és az ausztrál politikáról, közigazgatási rendszerről majd egy későbbi bejegyzésem fog szólni. Szóval a távolságok óriásiak, akár Sydney, akár egész Ausztrália tekintetében. Gyakran kérdezik barátok, ismerősök, hogy jártam-e itt vagy ott, láttam-e ezt vagy azt, és erre általában ezzel a térképpel szoktam válaszolni, amely tökéletesen szemlélteti, hogy mekkora kontinensen vagyok is.

Ausztralia_Europa

Látható, hogy egyik városból elutazni a másik városba, az pontosan olyan utat jelent, mintha Európa egyik országából ugranék át egy távolabbiba. Egészen felfoghatatlan. Egyébként Sydney mint város sem az a szokványos város, mint amihez hozzászokhattunk otthon. Az otthoni fogalmak szerint én inkább egy megyeként határoznám meg ami több várost foglal magában. Ezek itt persze városrészek (pár száz van belőlük), és az itt élők mindig aszerint definiálják magukat, hogy melyik suburb-ből érkeztek, ha viszont elhagyják a várost azonnal sydney-iként tekintenek magukra. Érdekes kettősség.

Maguk az ausztrálok (vagy ahogy ők mondják aussie-k) egyébként egy nagyon laza népség. Nyelvükben, életfelfogásukban, életstílusukban olyan “hanyagságot” (a szó legjobb értelmében) élnek meg, hogy egészen megnyugszik az ember közöttük. Kedvenc kifejezésük a “No worries” (nagyjából annyit tesz, hogy semmi gond), amit aztán a nap minden szakában, minden kérdésre adott válaszként lehet tetszőlegesen puffogtatni. És ők aztán puffogtatják is, amihez kell egy pár hét, hogy hozzászokjon az ember. No worriesÉs nem csak mondogatják, teljes mértékig azonosulnak is ezzel a gondolattal. Ahogy az itteni magyarok mondják: “nem vöriznek” igazán semmin, persze egy ilyen helyen, ahol süt a nap, zafírkék az ég, mindenhol gyönyörű óceánpart vesz körbe, az életszínvonal a csillagos egekben, minek is kéne bármin is vörrizni? Egészen jó így élni, és egészen biztos ez is közrejátszik abban, hogy igen magas korokat érnek meg az itt élők.
Nyelvi tekintetben egyébként a mi oxford english-hez szokott fülünknek nagyon furcsa terep ez… Nem csak a beszédstílusuk, de az általuk használt több kifejezés is fejtörést, vagy legalábbis nagy meglepetést okoz néha. Egy éttermi rendelés végén általában a pincér megköszöni, és nyugtázza, hogy mindent felírt, amit csak óhajtunk. Európában. De nem itt. Nagyon furcsán hatott az első néhány alkalommal, amikor rendelésem végén csupán egy “too easy” (túl egyszerű) választ kaptam, és nem is tudtam mire vélni, hogy keveset rendeltem, vagy mire mondta ezt a pincér. Aztán felvilágosítottak, hogy ne aggódjak, itt ez a válasz, egyfajta udvariassági forma. Az aussie-k egyébként rendkívül barátságos, udvarias emberek, az utcán elhaladva nem lehet megúszni, hogy ne kérdezzék meg páran, hogy “how are you”. Mindenkire mosolyognak, mindenkinek köszönnek, a buszról leszállva pedig megköszönik a buszvezetőnek az utat. Furcsa mi? Mindenki gondoljon csak vissza, hogy vajon hányszor köszönte meg az utazást a 7-es busz pilótafülkéjében izzadó sofőrnek… Naugye… Itt pedig ez teljesen természetes, hiszen mi sem egyszerűbb egy “thank you” odadobásánál. Összehasonlíthatatlan felfogásbeli különbségek…

És ezt a nézetkülönbséget valószínűleg (az amúgy nem túl izmosnak mondható) ausztrál iskolákban kezdik belenevelni a gyerekekbe. Mivel Sydney egy igazi multikulti olvasztótégely, ezért az iskolákban is egymás kölcsönös elfogadására, az együttélés szabályainak fontosságára helyezik a hangsúlyt. Az ausztrál gyerekek egyébként sokkal fegyelmezetlenebbek és kezelhetetlenebbek mint az otthoniak, a figyelmüket csak nagyon rövid időszakokra lehet lekötni. Ez egyrészt köszönhető a globalizált, vibráló világnak amiben a mindennapjaikat élik, másrészt pedig annak, hogy a fegyelem, a felnőttek, tanárok tisztelete, és a figyelem nincs megkövetelve az iskolákban. Az itteni gyerekek mindegyike szeret iskolába járni, azért mert ezt valójában nem iskolának, hanem játszóháznak fogják fel. Minden meg van engedve, tanrend ugyan van, de attól bármikor el lehet térni, ha éppen a gyerekeknek az iskolaudvaron van éppen kedvük focizni. A felsősök maguk dönthetik el, hogy biológiát vagy inkább mondjuk fizikát szeretnének tanulni a  ‘science’ tantárgy keretein belül, és ami a legfontosabb: nem lehet buktatni. Ezek tükrében azért érthető, hogy honnan ered az óriási különbség. A tényleges lexikális tudáson kívül egyébként sok mindent kapnak: a sportok szeretetét, természetközelséget, egymás elfogadását és még számos hasznos, az életben jól kamatoztatható dolgot.

És a természetközeliség. Nagyon furcsán élik meg ezt az egészet, amit mondjuk úgy: természetvédelemnek mondunk. Görcsösen ragaszkodnak saját flórájukhoz és faunájukhoz, amely egyrészről nagyon helyes, hiszen mostmár a saját bőrömön is tapasztalom, hogy azon túl, hogy lélegzetelállító, még egyedülálló is az egész világon. Ennek ellenére saját maguk pusztítják a legjobban. A megújuló energiaforrások még teljesen gyerekcipőben járnak, és igazán nincs is társadalmi elfogadottságuk. Sehol nem látni napelemeket, vagy szélerőműveket, nagyjából mindent atom vagy vízenergiából oldanak meg. A többi energiaforrást megbízhatatlannak tartják. (Az igazsághoz hozzátrartozik, hogy Perth-ben, ahol a legmagasabb a napsütéses órák száma az egész világon, már kezdenek különböző napelem parkok létesülni, de ismétlem: még nagyon gyerekcipőben járnak). A másik természetromboló tényező a rengeteg szemét, és fölösleges csomagolóanyag. Köztéri kukával, mint olyannal csak elvétve találkozik az ember, és ha nincs kuka, hát mit tegyen a jó aussie? Ledobja a szemetet a földre, amit aztán majd valamikor valaki vagy összetakarít, vagy nem. (Az utcánkból kifelé menet még mindig van a földön olyan hamburgeres doboz, ami már a megérkezésemkor is ott volt, jelenleg kísérletet végzek rajta, hogy mikor fog eltűnni, ha az elutazásomig nem, akkor majd én kidobom.) Mindezek mellett iszonyatos pazarlás megy csomagolóanyagok tekintetében is. A boltban például minden terméktípust kéretlenül is másik zacskóba tesznek. Szóval ha például veszek egy szem almát, egy üveg ásványvizet, egy csomag felvágottat, meg egy tábla csokit, akkor mindezt négy külön szatyorba teszi be a pénztáros. Őrület, nem?

A másik értehetlenség számomra a kávéspoharak kérdése. Az ausztrálok óriási kávéfogyasztók, szinte minden sarkon található egy-egy kávézó, ahol aztán annyi féle kávéból választhat az ember, hogy győzzön kiigazodni rajta. Ausztrália KávéValószínűleg ennek köszönhető, hogy a nap minden szakában különböző méretű kávéspoharakkal a kezükben mászkálnak az emberek. Egyébként az itt kapható kávék messze-messze jobbak mint az amerikai vagy angol kávék, csupán egy baj van velük: ihatatlanul forrón adják. Általában 15-20 percet kell várnom, amíg belekortyolhatok a kavémba. Ezt ugye fogni sem kellemes egy papírpohárban, úgyhogy ausztrál barátaink remek megoldást találtak ki: nem a kávét adják egy kicsit hidegebben (hiszen a hosszú kávét például úgy készítik hogy a presszókávét hígitják forrásban lévő vízzel), hanem két, esetenként három poharat adnak hozzá, az talán már nem forrósodik át annyira. Ilyen apróságokból is leszűrhető, hogy egy igazi jóléti társadalomban élek.

Még rengeteg észrevételem van, de már így is elég hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, úgyhogy úgy döntöttem ketté bontom a témát, az általánosabb dolgokkal ezzel végeztem is,  és a következő bejegyzésben a hiedelmeket és tévhiteket fogom egy kicsit körüljárni (mint pl: pókok-kígyók-cápák-emberevőszörnyek és társaik), illetve bemutatni azt, hogy mit is csinálnak az ausztrálok, amikor éppen nem a munkával vannak elfoglalva, mik azok a dolgok amikért rajonganak.

Látogassatok el Balázs blogjára a http://sydneybejottem.blog.hu/ címen!