Doha – a tökéletes etap város

Egyre több ismerősömnél látom, hogy dohai átszállással utaznak a Távol-Keletre vagy éppen Afrikába, Ausztráliába, de a legtöbbeknél ez azt jelenti, hogy csak átsuhannak a hatalmas Hamad reptéren – amúgy néhány évvel ezelőtt egyszer én is ezt tettem, mikor Dubajból repültem Isztambulba Qatar Airways-szel, és volt ugyan fél napom a reptéren, de nem nagyon gondoltam rá, hogy azon kívülre kalandozzak ebben a városban. Ennek oka leginkább az volt, hogy akkor egy nagy, több hónapos, kontinenseken átívelő útról mentem már hazafele, és egyszerűen kissé elfáradtam már.

Idén februárban volt szerencsém felkeresni újra Katart és megállni ott egy kicsit, a főváros, Doha pedig annyira magával ragadott, hogy egyrészt alig várom, hogy visszatérhessek valamikor még pár napra, másrészt úgy gondolom, Doha egy tökéletes “stopover city”, azaz ha tényleg csak annyira vágysz, hogy egy hosszú tengerentúli utat megtörj egy kis pihivel út közben, akkor szerintem Doha az egyik legjobb város, hogy ezt megtedd.

Mitől lesz Doha olyan jó “megálló”? Először is, szerintem a Közel-Kelet egésze, földrajzi pozíciójából adódóan egy nagyon jó kis etapot jelent Európa és Ázsia között, rengeteg nagy légitársaság központja található ebben a régióban, ezek közül talán a legnagyobbak az Emirates (központja Dubaj), az Etihad (központja Abu Dhabi) és a Qatar Airways (központja Doha), de az utóbbi években ezen városok mindegyike olyan jelentőségűvé nőtte ki magát, hogy minden más, nagyobb légitársaságnak vannak közvetlen járatai ezekbe a városokba (és még sok fapados légitársaságnak is, például Dubajba tavaly télen Wizzairrel repültem ki, tizenötezer forintért, és onnan egy másik, ázsiai low cost légitársasággal folytattam az utam, szintén pofátlanul olcsó repjeggyel).

És mi az, ami miatt Dohát kimondottan jónak tartom egy etapra – miért nem mondjuk az előző bekezdésben többször említett Dubajról regélek ebben a posztban? Nos, például azért, mert úgy gondolom, Dubaj talán “túl nagyra” nőtte ki magát, egy egy-másfél napos átszálláshoz. Persze, ha csak egy kis hangulatra vágysz, akkor rövid időn belül is meg lehet nézni néhány dolgot, de ha igazán ki szeretnéd élvezni, én Dubajra legalább 4-6 napos utat javasolnék. Doha is nagyvárosi életérzés, tele csillogó, elképesztő felhőkarcolók százaival (a kivilágított város képe annyira impozáns, hogy ver szinte mindent, amit korábban láttam, talán Las Vegas és Sanghaj kivételével), úgyhogy talán nem az a legjobb megfogalmazás, hogy sokkal inkább “emberi léptékű”, ugyanakkor nem is azt akarom sugallni, hogy “unalmasabb”, mint mondjuk Dubaj. Másfél napot töltöttem itt, és ahogy a cikk elején említettem, azzal az érzéssel távoztam, hogy szívesen visszatérnék még, mert annyira jó volt a hangulata, viszont ez az idő mégis elég volt arra, hogy a legfőbb dolgokat, amik érdekeltek engem, megnézzem.

Szóval íme, egy kis ajánló Dohához –

Érkezés: a Hamad nemzetközi repülőtér a világ egyik legnagyobb és legforgalmasabb reptere, azonban ez ne rettentsen meg, szerintem az egyik legjobban kialakított reptér, ahol valaha megfordultam, óriási mérete ellenére a navigáció igen könnyű (de ha csak rövid átszállásod van itt, akkor azért a távolságok miatt könnyen beüthet némi szitkozódás). Rövid tartózkodáshoz nem szükséges vízum magyar állampolgárként.

Bejutás a városba: Én egy elég közepes kategóriájú helyen szálltam meg Dohában, de még ez a hotel is biztosított ingyenes reptéri transzfert odafele, és visszafele is (az éjszaka közepén), ez nagyon általános szolgáltatásnak számít itt.

Közlekedés a városban: Más posztokban is regéltem már az überről, mint az egyik legbiztonságosabb, legjobb közlekedési módról idegen városokban, és Doha kimondottan azok közé tartozik, ahol ezzel a szolgáltatással gyakran éltem, mert ebben a városban extra-olcsó volt, wifi mindenhol volt, még az utcán is, a tömegközlekedés pedig kevésbé kiépült, úgyhogy ez tűnt a leginkább időtakarékos és praktikus megoldásnak.

Szállás: Az mondjuk tény és való, hogy Doha nem igazán egy hátizsákos utazós központ, nincs tele ezer kis hosztellel, viszont abszolúte normál, sőt kimondottan alacsony áron is lehet központi fekvésű hotelben megszállni, én is ezt tettem, a reptértől is 15 percre voltam, a számomra legérdekesebb látványosságok pedig séta távra voltak a szállodától.

És akkor jöjjenek a látni- és tennivalók!

Museum of Islamic Arts (MIA) – A fenti kép abban a múzeumban készült, ami a rövid kis tartózkodásom egyik legnagyobb élménye lett, és az egyik legjobb múzeum, amiben a közel-keleti térségben megfordultam: a MIA, azaz a Museum of Islamic Arts. A belépés ingyenes, természetesen lehet néhány időszakos tárlat fizetős. A múzeumnak már önmagában az enteriőrje annyira lenyűgöző, hogy az is megér egy vizitet. A cikkben feljebb szereplő fotóm, a dohai felhőkarcolós kilátással, szintén itt készült.

Corniche / Dhow Harbour – Doha parti sétánya a Corniche, és ennek egy szakaszán található az a kikötő, ahol a cikk borítóképén látható ezernyi gyöngyhalász-hajócska (és a városnézős csónak) “parkol”. Szerintem az egész parti sétány annyira nyugis, jó hangulatú (lsd. kép), egész éves napsütés, lazulás, satöbbi, hogy az ilyenek miatt mondom azt, hogy jó lenne amúgy visszatérni, mert mondjuk 1-2 óra helyett szívesen ellézengtem volna itt akár fél napot is, de persze effektíve egy nap is elég, hogy legalább ellátogass ide.

Qanat Quarter – ez egy érdekes kis dolog, a Qanat Quarter a Pearl, azaz Doha mesterséges kis félszigete környékén kialakított “mini Velence” városrész, és tudom, hogy ezzel kapcsolatban különböznek az emberek véleményei, valaki szerint ez művi és megcsinált és “fake” és nem vonzó, hogy egy ilyen mesterséges városrészt felkeressen, számomra viszont inkább egy szürreális és inkább vicces kis hangulat volt ez, amit örülök, hogy felkerestem.

Eggspectation – Bár nem éppen egy autentikus arabos étkezde, viszont ha egy nagyon jó, nemzetközi, egész napos reggelis helyre vadászol, akkor szintén a Pearlnél található ez az Eggspectation nevű hely, aminek a menüjéről legszívesebben mindent befaltam volna.

Souq Waqif – Minden arab város egyik fénypontját szokta számomra jelenteni a “szuk”, azaz a helyi bazár, és ez Dohában sincs másképp, mellesleg a MIA-hoz való közelsége miatt ez a két helyszín talán még akkor is belesűríthető a programba, ha szó szerint csak fél napod van a városban.

Qatar National Library – sajnos nekem ezúttal kimaradt, de ahova nagyon szeretnék még eljutni, az a nemzeti könyvtár, mármint maga az épület, ahol a könyvtár van, egy kisebb vizuális orgazmus szerintem, letisztult, modern, és gyönyörű.

Látkép (este) – szerencsére a járataim időpontja miatt úgy jött ki, hogy, bár csak másfél napom volt a városban, ez két estét is magában foglalt, és ahogy a poszt elején is említettem, a kivilágított város látképe, a különleges, csodás felhőkarcolókkal, az egyik legbombasztikusabb volt, amit valaha láttam, ha szereted a modern építeszetet, akkor ez a város egy álom lesz számodra.

Na nagyjából ennyi dologgal egy-másfél napot bőven ki lehet tölteni, így szerintem kerül a programba pörgős élmény és nyugis lődörgés is, ezen kívül, ha több időd van a városban, akkor természetes strandolás, sivatagi dzsipes szafari, ezer pláza, étterem, bár vár az emberre, úgyhogy szerintem Doha is szuperül megállja a helyét, mint önálló desztináció, ugyanakkor a fő dolgok tényleg felfedezhetők úgy is, ha az embernek csak rövidebb ideje jut ebben a városban. Ha hosszabb dohai átszállással utazol, szerintem mindenképp szánj rá időt, hogy egy kicsit barangolj a városban, annyira biztonságos, nyugis, jó hangulatú hely szerintem, és tényleg nagyon gyorsan megközelíthető a belváros a reptérről, és ahogy említettem, vízum sem szükséges, úgyhogy nem igényel különösebben szervezkedést vagy tervezést a dolog.

És most Nálad a labda – voltál már Dohában? Hiányoltál valamit a listáról? Mi tetszett legjobban? Jöhet nyugodtan minden tipp, mert remélem, nagyon hamar visszatérhetek!

Két vikinggel támadja meg a hazai sörpiacot a Liverpool kapusa, Bogdán Ádám

Nehéz újat mutatni napjaink sörforradalmának csúcsidőszakában, hiszen a pici késéssel hozzánk is berobbant kisüzemi-revolúciónak hála egyre többen őrlik már a malátát és szűrik a komlót. A legújabb versenyző a futballkapus Bogdán Ádám, aki testvérével együtt vikingekkel próbál hódítani.

Hogyan élhetünk és utazhatunk hulladékmentesen?

Dóri és Edvárd esküvőjük után nászútra mentek, mint ahogy ez szokás. De egy két hetes nyaralás helyett, ők egy egész évig utaztak a világ körül. Út közben azonban valami gyökeresen megváltozott bennük. Ismerjétek meg a Talpalatnyi történetek bloggereit, akik a hulladékmentesség hírnökei, követei. El tudjátok mondani, hogyan járult hozzá az utazásotok, hogy életmódot váltsatok? Mikor […]

Tipikus turistacsapdák – és hogyan védd ki őket

Valószínűleg mindannyiunkkal előfordult már, hogy kissé lehúztak minket egy-egy út során – ennek vannak nyilvánvalóbb és kissé sunyibb módjai. Ebben a cikkben összegyűjtöttem néhány esetet, és hogy hogyan védheted ki ezeket a jövőben.

Éttermek – az egyik legtipikusabb turistacsapdát szerintem az egyes városok nevezetességei környékén lévő, túlárazott éttermek jelentik. Ennek talán a legkönnyebb “bedőlni”, mert nyilván kényelmes, mikor egy idegen helyen vagyunk, ahol nem ismerünk semmit, beesni egy étterembe annak az adott nevezetességnek a környékén, ahol épp járunk, és aztán legtöbbször az ilyen akciózások úgy végződnek, hogy egy nagyon közepes minőségűt ettünk, ellenben baromi drágán. Szerintem érdemes rááldozni az út előtt kb. nettó negyven perc kutatómunkát, amivel már bőven fel lehet térképezni egy-egy várost gasztro szempontból is, és aztán olyan helyeket felkeresni, ahova a helyiek is járnak.

Taxik – a másik tipikus csapda, amivel kapcsolatban szerintem minden utazónak van egy-egy sztorija, a különféle lehúzós taxisok. A következő dolgokra szoktam ezzel kapcsolatban figyelni: legyen “metered” a taxi, azaz legyen taxióra és előttem indítsa el a sofőr (szerintem aki utazott már Dél-Kelet Ázsiában, annak ez alap, amint beszállsz egy autóba, ez az első kérdés, “is there a meter in this car?”), vagy állapodjatok meg előre egy árban a sofőrrel – ez pedig lehet alku tárgya, ha érzed, hogy irreális a sofőr által bemondott ár, lehet lejjebb menni, vagy ha erre nagyon nem hajlandó a sofőr, akkor merj nyugodtan nemet is mondani.

Helytelen váltás – ez az a szitu, mikor egy idegen egy helyen, ahol fizetéskor kicsit határozatlan vagy, mert nem ismered a helyi valutát vagy annak címleteit, a zavarodat látva kihasználnak, és rosszul adnak vissza. Ez olyasminek tűnik, amiről az utat tervezgetve esetleg még úgy gondolod, nem fordulhat elő veled, hiszen tudsz számolni, nyilván, de aztán sokan az ismeretlen városban, “élesben”, ahol áll mögötted a többi ember, és olyan érzésed van, hogy másokat is feltartasz, satöbbi, szóval mikor ott vagy a szituációban, könnyen ideges vagy zavart leszel és nem számolod le mindig szépen nyugodtan, hogy jól kaptál-e vissza, esetleg nem is zavartatod magad különösebben, pedig ezek a kis tételek gyorsan összeadódnak. Minimális tájékozódással az út előtt már sokkal határozottabban lehet kezelni az ilyen szitukat.

ATM-ek – csak a nemzetközi repülőtereken vagy nagyobb, nemzetközi, ismertebb bankok atm-jeiben szoktam készpénzt felvenni, és kerülöm a kis random bank automatákat, az utazásaim előtt pedig mindig bejelentem a bankomnak telefonon, hogy melyik országokat tervezem az adott út során felkeresni, hogy nehogy zárolják a számlámat “gyanús pénzmozgás” miatt.

Zsebesek – nem kell annak az arcnak lenned, aki mindenhova övtáskával és a hasán hordott hátizsákkal nyomul, és nem kell mindenkiben főgonoszt látni, de azért zsebesek sajnos mindenhol vannak. Főbb dokumentumokról tarts magadnál fénymásolatot, készpénzt lehetőleg ne sokat és két-három külön helyen tarts, és mindenképp köss utasbiztosítást.

Kétes wifi kapcsolatok – egy-egy út során igyekszem a szállodák, jobb éttermek (és Starbucksok) wifijeihez csatlakozni, és semmi kétes utcai hálózathoz vagy olyan szolgáltatóhoz, ahol személyes adatokat (pl. bankkártya adatok) kell megadni a csatlakozáshoz.

Robogó bérlés – ez Dél-Kelet Ázsiában fordult elő velem párszor, mikor a barátaimmal béreltünk robogót, amin volt már alapból valami kisebb karcolás, és mikor visszaadtuk a járgányt, megpróbálták azt ránk kenni. Ilyen esetekre felkészülve, ha bármit kölcsönzök, mindig lefotózom az adott dolgot, hogy milyen volt abban a pillanatban, mikor átvettem (amúgy ugyanúgy még Angliában a bérelt lakásaimat is mindig lefotóztam, mikor kivettem őket, mert olyan is volt már, hogy lakásban okozott kárt próbált rám kenni a főbérlő, aztán szépen fotóval, dátummal meg tudtam neki mutatni, hogy az adott folt már akkor ott volt a plafonon, mikor kivettem a kecót).

Nos, ezek voltak a legtipikusabb lehúzós szituációk, amiket szerintem némi kis felkészüléssel igazából többségében ki lehet védeni – ha pedig bekövetkezik valami nagyobb gáz, fontos, hogy mindig legyen biztosításod, és tudd, hogy az pontosan mit fedez. Ez az Allianz Hungáriával közös blogsorozatom ötödik, utolsó része, akiknek még egyszer köszönöm az együttműködést, és remélem, sikerült közvetíteni azt az általam őszintén, kiemelten fontosnak tartott üzenetet, hogy igenis, köss utasbiztosítást, és ez ugyanolyan fontos része egy út szervezésének, mint a megfelelő oltások vagy a vízum. Utazzatok felelősségteljesen srácok:)