Harmincadik hosztom a 40 éves Luca volt Rómában. Informatikai tanácsadó egy tanácsadó cégnél. Ő is, mint Adriano, válaszolt a nyilvános hoszt keresésemre, és meghívott az otthonába. Luca Guidonában lakott, ahova 50 perces vonatút vitt a Termini vasútállomásról. Ő volt a második hosztom, és már három napja Rómában voltam. Az első hosztomról egy következő posztban írok.
Megérkezésem után egyenesen elautóztunk egy közeli óriási élelmiszerüzletbe bevásárolni, mivel nála is főzni szándékoztam reggel és este. Vettünk mindenféle nagyon jó olasz alapanyagokat a ketogén reggelikhez és vacsorákhoz. 40 euró volt a számla, amit a tiltakozásom ellenére Luca kifizetett a kasszánál. Nekem is sokszor főztek már a vendégeik, de mindig kizárólag ők vették meg a hozzávalókat.
A nappaliban kaptam szállást egy kihúzható kanapén. Átöltöztünk, és elmentünk futni. Azt mondta, hogy egy nagyon jó helyre fog vinni, de egy záptojás szagú sötét helyre autóztunk, valószínűleg egy gyár lehetett a környéken, nem kérdeztem. Szervízutakon futottunk 5 km-ert. Luca fél éve nem futott, és konkrétan másfél kilométer után elkezdett nagyon szenvedni. Ugyan továbbra is tartottam a tempót, de megszántam és a tervezett 7 km helyett csak 5 km-ert kocogtunk. Nem akartam kinyírni a vendéglátómat az első nap. Végtelenül büszke voltam magamra, hogy nem csak megutaztattam a futócipőmet, hanem használtam is.
Utána hazajöttünk, és gyakorlatilag a találkozásunk után már rögtön szembesültem a problémával, hogy Luca nem beszél angolul. Amit én mondtam neki, abból gyakorlatilag nem értett semmit, ha meg ő beszélt, akkor egymás után pakolt angol szavakat, amiknek nem sok értelme volt, de ha az egész mondandóra egyben figyeltem, akkor nagyjából lehetett követni mit akar.
Luca a kezdő nyelvtanulók hibájában leledzik még, hogy angolul úgy beszél, hogy az anyanyelvéből indul ki és ahhoz viszonyít mindent. Nem angolul gondolkodik, az angolt nem külön nyelvként kezeli, külön logikával, nyelvtannal és szókincssel, hanem mindent az olaszhoz viszonyít és fordít. Mikor mondtam neki valamit, láttam, hogy nem érti, és definiáltam neki a szó jelentését, a reagálása mindig kivétel nélkül az volt, hogy egy olasz szóval reagált rá. Azaz megértette, és egyből mondta hogyan van az olaszul. Próbáltam neki elmondani, hogy teljesen mindegy, hogy van olaszul, mivel én nem tudok olaszul, és most épp angolul próbálunk kommunikálni, ezért a fordítgatós módszere a mi beszélgetésünkön nem segít. De rajta sem!
Áttértem egy óvodai angol szintre, mondjuk 'we go city now', kb. ezzel lehetett boldogulni. Mindezek mellett Luca egy fantasztikusan kedves személyiség. Rettentően türelmes, és hisztitűrő. Időnként kissé hevesebb és türelmetlenebb (értsd: bunkóbb) reagálásaimon sem sértődött meg. A kommunikációnk egyik alapvető problémája az volt, hogy Luca nem ismeri az angol számokat. Pl. mesélt egy helyi politikusról, aki az önkormányzati választási kampányára 100 millió eurót költött közpénzből. Mondom 100 millió? Az lehetetlen, mert az rengeteg. Erre félrenéz, számol magában, majd kijavítja magát: 1 millió. Hát mondom szerintem az teljesen reális, és nem is annyira sok (ha mondjuk saját pénzéből fizetné). Értitek, az olaszok felháborodnak a plakátozásra költött összegek miatt, úgy többségében. Nálunk a szavazóbázis kis része háborodik fel ugyanezen, ezért is lesz a Fidesznek jövőre is kétharmada.
Egyébként vannak komikus elemei az olasz politikának is. Például az oktatási miniszternek nincs diplomája. Lucának sincsen, és ő is politikus akar lenni.