Talán páran még emlékeztek, hogy 2015 decemberében, 1 héttel karácsony előtt vettünk egy 30 éves, vontatható lakókocsit (becsületes nevén Kempit), amivel megjártuk Melbourne-t oda-vissza. Eredetileg Adelaide-ig szerettünk volna eljutni, de már Melbourne előtt majdnem kitört Kempi kereke, így miután az őrangyalunk (Roger, a szomszédos motoGP versenypálya karbantartási vezetője) megmentett minket, inkább nem kockáztattunk, és csak Melbourne-t és környékét jártuk be. Miután visszatértünk Sydney-be, megjavíttattuk Kempit majd rögvest el is adtuk, mivel bár zseniális élmény volt lakókocsizni két hétig, rá kellett jönnünk, hogy a mi életvitelünknek nem felel meg, ha valamit vontatnunk kell, és emiatt nem tudunk minden kis zegzugos, útnak alig nevezhető ösvényre bekukucskálni. Viszont maga a gondolat, hogy magunkkal vigyük a lakásunkat a road trippjeinkre, egyre inkább foglalkoztatott minket.


Bikram jóga évek óta rendkívül népszerű a jógázók és a fogyókúrázók körében. 40 fokra fűtik a termet, és 45 %-ra párásítják a terem páratartalmát. Szóval rohadt meleg van, 5 percen belül izzadsz. Nagyon, nagyon izzadsz. Sok híresség látogat bikram jóga stúdiókat világszerte. Egy alkalommal nekem is volt szerencsém együtt jógázni Londonban David Beckhamel. De Madonna kedvenc jógastílusa is, vele még nem futottam össze. Budapesten a Hattyúházba is jár néhány híresség, korábban rendszeresen izzadtam együtt ugyanazon az órákon Gattyán Györggyel is. Ő azért híres, mert nemkicsit gazdag.

Fixált 26 ászana, amit minden alkalommal ugyanabban a sorrendben ismételünk egymás után. Idén már 10 éve bikramozom, és 5 éve derékfájdalommal küzdök. Sajnos nem tudtam, hogy porckorongsérv miatt alakult ki a krónikus derékfájdalom, azt hittem 2-3-4-5 éve, hogy csak megerőltettem. Az ászanákat változtatás nélkül csináltam éveken keresztül, ami rendkívül veszélyes porckorongsérves betegeknek, olyannyira, hogy néhány ászana a sérvet nem csak nyomás alatt tartja, hanem "segíti" is benne, hogy nagyobb legyen, akár egészen a kiszakadásig is. Az én L5/S1 porckorongom kiszakadt 2015 nyarán, amitől sikerült lebénulni, az előtte lévő hetekben hagytam abba a bikram jógát. Én a sérvet csomagban kaptam: 4 évi spinning, rossz tartásban futás és ülés, állás, és genetikai okok is (a családomban MINDENKI porckorongsérves)

Tavaly márciusban megműtötték a porckorongsérvemet és októberben tértem vissza a hattyúházi stúdióba. A legtöbb ászanán azonban változtatni kellett, vagy teljesen kihagyni, és helyette mást csinálni. Ha te is derékfájdalommal, porckorongsérvvel küzdesz, javaslom módosíts te is az ászanákon, akár valamelyik bikramjóga stúdiót látogatod, akár hatha jógázol. Megmutatom nektek én mit csinálok az órákon, amitől nem fájdul meg a derekam, és a lumbális területen lévő porckorongok se kerülnek terhelés alá. Csak azokról az ászanákról fogok írni, amiken változtattam: a 26-ból 13 gyakorlaton módosítottam. 

2. Ardha Chandrasana és Pada Hasthasana (Félholdállás és gólyaállás) - az oldalra és hátra hajlásnál én már nem tudok olyan mélyre lemenni, mint korábban, a csigolyáimban lévő csavarok akadályoznak ebben, de igyekszem a feladatokat helyesen végezni enyhe oldalra/hátra hajlásban is. Az előrehajlás azonban mivel TILOS porckorongsérveseknek, ezért ehelyett én lemegyek lefelénéző kutyába, és azt tartom ki, amíg a többiek is a combjukra hajolva állnak. 

5. Dandayamana Janushirasana (Fej-térdtartás álló helyzetben) - amíg a többiek előrehajlásban megragadják a talpukat és kinyújtják a lábukat maguk előtt, én felemelem ugyanazt a lábamat és a térdemnél behajlítva tartom magam előtt a combomat. A karjaimat feszesen tartom magam mellett lógatva. Figyelek arra, hogy a csipőt kicsit magam alá billentsem, hasizmok, fenékizmok, lábizmok mindkét lábban végig feszesek. Közben a felsőtestemet is felfelé nyújtom. A póz harmadik, negyeik szakaszában, amikor a többiek ráhajolnak a combjukra, akkor én magam elé nyújtom a lábamat. A műtét sajnos ismét akadályoz abban, hogy szépen párhuzamosan álljon a lábam a talajhoz képest, viszonylag kis szögben tudom megfeszítve magam elé nyújtani a lábam, de ez is rendkívül jól erősíti a combizmokat. Arra szintén ügyelni kell, hogy a csipőt közben fokozatosan billentsük magunk alá.