Amiért otthagytam a jól fizető munkám és egy szigetre költöztem fagyit árulni – Noelle Hancock

0
22908

„Négy évvel ezelőtt hátrahagytam mindent, hogy egy olyan helyen folytassam az életem, ahol akkor még senkit nem ismertem” – írja Noelle Hancock. Az alábbi beszámoló eredetileg angol nyelven íródott és április óta rengeteg helyen, többek között a Daily Mail és a Cosmopolitan hasábjain is megjelent. 

Itt egy csirke a fürdőszobámban… Reggel 8 óra 30 perc van, leülök a WC-re. Körbenézek, és meglátom ezt az állatot. Mióta a karibi térségbe költöztem, rendre találkozom skorpiókkal, tarantulákkal és leírhatatlan gyíkokkal, de a csirke még engem is meglepett.

„Hogy kerültél ide?” – tettem fel a kérdést a szárnyasnak, amely értetlenül bambult rám. De még inkább: én hogy kerültem ide? Egy apró, rusztikus szigetre, ahol mindössze négyezren laknak?

Noelle HancockMagányos voltam egy többmilliós városban

Négy éve kezdődött minden. Manhattanben éltem, 31 éves koromra már évi 95 ezer dollárt (átszámítva kb. 25 millió forintot) kerestem újságíróként. Szép életem volt, nyüzsgő környéken laktam, nem panaszkodhattam. New York azonban egy nagyon pörgős város, ahol drága a megélhetés és hatalmas a verseny, valamint a konkurenciaharc. Az időd nagy részében dolgoznod kell, hogy megengedhesd magadnak a New York-i életszínvonalat.

Előfordult, hogy a rengeteg munka és zakatolás miatt hónapokig nem láttam a barátaimat. Nehezebb volt velük összehozni egy találkozót, mint bekerülni a főiskolára.

Paradox módon magányosnak éreztem magamat több millió ember között. Folyton valamilyen képernyőt lestem: laptop, mobiltelefon, iPad, televízió. Stresszes voltam és haszontalannak éreztem magam.

Ha folyamatosan úgy érzed, nyaralnod kellene, talán igazából egy új életre van szükséged

„Vakációra van szükségem.” Ez a mantra visszhangzott folyamatosan a fejemben. Nem tudtam a pillanatnak élni. Arra gondoltam, pihenésre van szükségem, és ezzel együtt valamiféle új élet képzete kezdett kialakulni bennem.

Egy nap befejeztem a könyvírást a laptopomon, és azon kezdtem el agyalni, mihez kezdjek magammal. Több állásajánlatom is volt, de egyik sem izgatott. A laptopom háttérképe egy trópusi táj volt, évek óta arról álmodtam, hogy egyszer majd ott lehetek. És miért ne lehetnék? Kötelezettségek és párkapcsolat híján bármit megtehetek.

Kiírtam a Facebookra, hogy valaki segítsen, mert a karibi térségbe akarok költözni. Az egyik barátom húga a St. Johnt, a Virgin-szigetek legapróbb területét javasolta úti célul. Kinéztem az ablakon, elnéztem a rohanó embereket… Azonnal beadtam az útlevélkérelmemet, gyorsított eljárásban.

Noelle HancockFelmondtam az albérletemet, eladtam a cuccaimat és vettem egy csak oda szóló repülőjegyet. Egyerűen változásra volt szükségem.

Hat héttel a fenti eset után landoltam a St. John szigeten. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek, senkit sem ismertem. Konzervatív családból származom, így a szüleim, akik felső-középosztálybeliek voltak, alaposan meglepődtek, amikor elmondtam nekik, hogy munkát vállaltam egy fagyizóban.

„De… hiszen a Yale-en végeztél! És még csak 31 éves vagy!” – mondták a telefonban.

Alkonyatkor mindenki együtt nézi a naplementét

Cruz Bay, a sziget legnagyobb települése mindössze néhány kanyargós utcából, pár bárból és étteremből áll. Nincsenek hatalmas, lámpás útkereszteződések, üzletláncok, korlátozott a Wi-Fi, a cipő viselése pedig erősen opcionális. Senkit nem érdekel, milyen autód van, rengetegen stoppolnak. Nincsenek címek. Ciszternákban gyűjtjük az esővizet, ezzel fürdünk. Alkonyatkor mindenki együtt nézi a naplementét, rengeteg a közös program.

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen csaposként dolgozom, egyszerűen azért, mert mindig is ki akartam próbálni. Itt ez egyáltalán nem szokatlan: valaki hat hónapig szakácsként dolgozik a szigeten, majd elmegy Thaiföldre búvároktatónak. Más itt az életfelfogás.

Noelle HancockPersze néha rossz látni, hogy a régi barátaim milyen hatalmas sikereket érnek el karrierjükben. Én pedig egy rozoga apartmanban élek. Igaz, van egy szigetem, tengerre néző ablakokkal.

De hogy került ide a csirke? Valószínűleg egy közeli farmról repült az erkélyemre, onnan pedig már egyszerű dolga volt, mert az ajtót mindig nyitva hagyom, hogy járjon a levegő.

Kihessegettem, és kinéztem az ablakon, pont úgy, mint négy évvel ezelőtt New Yorkban. Mennyire más… mennyivel jobb!

Árulnak egy pólót a szigeten, amelyen J.R.R. Tolkien idézete olvasható:

Not all those who wander are lost.

„Van, ki vándor, s hazaér.”

IRÁNY VISSZA A FŐOLDALRA!