Második hetünk úgy indult, hogy Melbourne-ben autót szereltünk. Jól kezdődik, ugye? Na jó, igazából nem az autót, hanem a akkumulátor rendszert, ahogy azt a múltkori bejegyzésben említettük, hamar kiderült, hogy a mobil napelemünk nem tud elég energiát biztosítani ahhoz, hogy a mobil hűtönk egész nap működhessen. Így kénytelenek voltunk beszerelni egy berendezést, ami menet közben feltölti a pótaksinkat a főaksiról. Ezt a szerelést egy melbourne-i barátunk kertjében ejtettük meg, viszont köszönhetően az ismét remek és kiszámíthatatlan melbourne-i időjárásnak, az eredetileg pár órának gondolt szerelés gyakorlatilag 2 napba tellett. Habár szombaton reggel még 30 fokra és napsütésre ébredtünk, délután megérkezett egy kőkemény jégvihar. Remek volt. És ez Melbourne-ben sima ügy, egy nap alatt lazán lemegy a 4 évszak, akár többször is. Azt mondják a Melbourne-iek, hogy ha nem tetszik az időjárásunk, akkor gyere vissza 5 perc múlva. No worries, mate. Ja, egyébként meg ez a város a világ legélhetőbb városa már évek óta. Hmmm… Hááát, az időjárás talán nem szerepelt a vizsgált feltételek között…



2017. március 31-én nagy kapkodások közepette végre elindultunk a Nagy Körútra. Ez itt az első hetünk tapasztalatainak összefoglalója. Az indulás előtti utolsó napok elég hektikusra sikerültek, Nekem (Zoli) bejött még a képbe egy jó kis foggyökér kezelés, a lakást már ugye feladtuk, úgyhogy már a barátainknál tudtunk csak aludni, a megmaradt cuccunk nagy része a raktárban figyelt, minden egyéb pedig Pufiban, a lakóbuszunkban. És bizony még jóval több dolog volt Pufiban, mint mi azt eredetileg gondoltuk, úgyhogy az alvásra szánt helyünk még tökéletesen alkalmatlan volt bármiféle vízszintes elhelyezkedésre. Érthető okok miatt ezen nagyon gyorsan változtatnunk kellett.


Reggel 05.45-kor volt a találkozó az Oktogonon, ahol Dr. Szalai László, a Hajnalfény Egyesület vezetője felvett egy bőrgyógyász társaságában. Abaújszántóra, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városba (valójában egy falu) utaztunk Tokaj-Hegyaljára, ahol az orvoscsoport szűrővizsgálatokat végzett a helyi lakosságon.

Az orvoscsoport 12 éve dolgozik együtt, az első 11 évben a Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt működtek, ami az ellátmányt és a finanszírozást biztosította a számukra. Magyarországi mélyszegénységben élő falvak lakosságának szűrése az egyik kiemelt célpontjuk, valamint külföldi és magyar katasztrófasújtotta területek megsegítése. Az orvoscsoport egy évvel ezelőtt egy saját egyesületet hozott létre Hajnalfény néven, hogy gyorsabban reagálhassanak és függetleníthessék magukat. Korábban gyakran előfordult, hogy a világ különböző pontjait ért katasztrófákra nem tudtak időben reagálni, mert amíg a kérvényezett repülőjegy engedélyeztetése tartott, addig más orvoscsoport elutazott oda, és úgymond lekésték a lehetőséget. Részben emiatt is találták ki, hogy saját Egyesületet alapítanak saját finanszírozási rendszerben, hogy kiküszöbölhessék a fenti nagy szervezeten belüli lomhán lassú logisztikai problémákat. A másik ok pedig a függetlenség volt. 

Az orvoscsoport tiszteletdíjat nem vett és nem vesz fel a munkájukért, de az adományok és a saját maguk által befizetett tagdíjak mostanában fogytak el, amit a benzinköltségre, és a szűréshez szükséges alapanyagok megvásárlására fordítottak. Jelenleg részt vesznek önkormányzatok által összefogott szűrővizsgálati programban, ahol maguk a települések pályáznak és az orvosi szűrőprogramot majd a Hajnalfény látja el. Ezen lehetőségek a jövőben már biztosíthatnak a költségek finanszírozásán felül tiszteletdíjak kifizetését is. Természetesen 'nem erre utaznak', hogy pénzért dolgozzanak, bár nem mintha ördögtől való dolog lenne pénzt kérni az orvosi munkáért.  

Ha csak a saját szakmámat nézem, örömmel ingyen is segítek más rendezvények szervezésében, de már nem tenném havi rendszerességgel éveken keresztül. Ők még is megteszik, mert nekik hivatásuk van, nekem meg csak szakmám. Az esetenkénti fizetett munka viszont nagyobb kedvet csinál az év többi részében elvégzett önkéntes és térítésmentes munkához.


Pont három éve kezdtem el futni, egy régebben vásárolt Pegasus 28-as Nike cipőben. 2015-ben a Night Run futóverseny előtt nyáron elmentem egy pici budapesti futóboltba új cipőt venni. Gondoltam, ott értenek hozzá, megbízhatok az eladóban. Az eladó hozta sorozatban a különböző márkákat, de kizárólag a Nike termékei jöttek rám, a többi mind kisebb-nagyobb mértékben nyomta a lábfejemet. Az a baj, hogy Frodo széles lábfejem van, harántboltozat-süllyedéssel megtoldva, csak nem szőrös. Akkor rákérdeztem, hogy pronáló/neutral/szupináló lábam van-e, de a srác rávágta, hogy sima neutrál cipő kell nekem. Mondtam neki, hogy én ebben nem vagyok biztos az utcai cipők sarokkopásait megnézve, de ő ragaszkodott hozzá, hogy neutrális a lábam. Végül is ő a profi, megvettem tehát egy Nike Pegazus 32-es cipőt. 

Ebben a cipőben futottam 2016 év végéig, amikor vettem egy másik cipőt, hogy legyen mit cserélgetni. Minden szakcikk azt írja, hogy a futócipőket váltogatni kell. Októberben a Westend Nike boltjában vettem egy Nike Flyknit Max cipőt, ami 70 000 Ft-ról volt 42 ezerre leárazva. Azért mentem a Nike Westendbe, mert ha csak a Nike jó rám, akkor felesleges futószaküzletekben kísérletezgetni újra más brandekkel. 

Pár héttel később elkezdett fájni a térdem futás közben, de mindig csak 6-8 km után, majd novemberben futottam egy félmaratont, ami úgy zajlott, hogy az első 10 km gondtalan volt, majd a másik 11 km-ert szó szerint bőgve futottam/gyalogoltam le, annyira sajgott akkor már mindkét térdem, főleg a bal. Utána két napig nem álltam a lábamra. Olvasgattam mindenféle okos cikkeket, mitől fájhat a térd, na ennek van ezer indoklása. A futós szakértős ismerősem azzal jöttek, hogy jó cipő kell. Basszus az van, csak jó cipőim vannak, nem ez az ok!

Idén januárban csináltattam egy térd MR-t, amiből kiderült, hogy gyulladás és ciszta van a bal térdemben, maga a porc jól van. A novemberi félmaraton óta mostanáig nagyon keveset futottam, összesen 140 km-ert, ez anno a két havi adagom volt. Fagyokban nem volt kedvem futkorászni. Nemrég elmentem a MaratonMan Depoba a Pacsirtamező utcába úszószemüveget venni. Odatévedtem a futócipő falhoz, és két kedves eladó is odajött hozzám segíteni. Kiderült, hogy a lábam PRONÁL. Megmutatták hogyan kéne állni a sípcsontomnak, és ehhez képest hogyan dől ki nyugalmi helyzetben mindkét bokám. 

Ma visszamentem lábállásvizsgálatra, ami beigazolta a pronáló lábam diagnosztizálását. 5 percig futottam mezitláb egy futópadon, mait felvettek videóra. Visszanézve lépésenként kikockázva tisztán lehetett látni a felvételeken, hogy talajérkezéskor a bokám befelé dől. 16%-os volt az eltérés, és kb. 8%-ig való eltérés a láb még neutrális. 


Százhatvanegyedik vendégem az amerikai Marilyn (46) volt Orange városából, Californiából. Referenciája szerint egy vendéget hosztolt, de ő maga azt mesélte, hogy kb. 20-30 CS vendég volt eddig nála. Azt nem tudom azok miért nem írtak róla referenciát. Magán zeneórákat ad diákoknak, valamint terveiben van, hogy a jövőben magán beszéldterápia órákat adjon agyvérzést kapott betegeknek. Valamint angol kiejtést is tanít külföldieknek. A beszédterápia órákat 6 évvel ezelőtt egy munkahelyen végezte, de mostantól önállósítani szeretné magát. Három estét láttam vendégül. 

Marylin 6 évvel ezelőtt, 40 évesen petefészek és gyomorrákot kapott. Elmesélte, hogy tünetek úgy kezdődtek, hogy az emésztésével voltak gondok, vagy ment a hasa, vagy az ellenkezője, viszont nem tudta ételekhez kötni, mivel abban az időben nyers vegán táplálkozási módot folytatott. Ugyanakkor az állandó hasfájás mellett az emésztési problémái hónapokig nem múltak el. Ekkor ment el az orvoshoz, ahol minden tesztje negatívan tért vissza. Súlya se változott, mindig is vékony és izmos volt, a betegsége elején és most is ugyanúgy megtartotta a testalkatát. Később egy másik orvos abból megmondta, hogy rákos, hogy a kezét az alhasára tette, és abból érezte a masszív csomót. A következő héten megműtötték, a vágása a mell alatt kezdődik, egészen le a szeméremdomb aljáig. Láttam a friss műtéti vágásról egy fényképet, hát mint mondjak erre.... látványos volt. (én szeretek filmeket/videókat nézni műtétekről is, szóval ez nekem inkább izgalmas, és egyáltalán nem undorító)

Ha belegondolunk, félelmetes, hogy valakinek néhány hónapig megy a hasa és/vagy szorulása van, de nem fáj semmilye, és három hónappal később az orvosok közlik vele, hogy mindenhol szétterjedve ott van a daganat. Egy ilyen vizit után hogyan hagyja el az ember az orvosi rendelőt, és megy haza? Ilyenkor összezuhannak és a földön fetrengve zokognak, vagy zombiként homályos ködben és néma csendben hazavonszolják magukat a frissen rossz hírt kapott rákos betegek? HELO. Valószínűleg. Meg. Fogsz. Halni. 

Kivették a két petefészkét, a méhét, a nyirokcsomóit, és a fél gyomrát, ahol rákos sejteket találtak. Utána két és fél évig tartott a kemoterápiája, de kezdett rá rosszul reagálni, és saját döntésére abbahagyta. Két és fél éve már nincs kemón, és a rendszeres tesztek szerint a rák sem tért vissza. Az orvosok 20% túlélést jósoltak a betegségéből, ő ezek szerint ebbe a 20%-ba tartozott. 

Marilyn nővére is rákban halt meg pontosan akkor, amikor a vendégemnél kiderült a betegsége. A műtét után nem tudott visszamenni dolgozni, és beköltözött a nővére lakásába. Ezzel gyakorlatlag a legnagyobb havi költségét spórolta meg. Az Egyesült Államoktól kap havonta támogatást, ami súlyos betegeknek jár, nálunk ez a leszázalékolt rokkantnyugdíj lehet. Emellett pedig zeneórákat ad skype-on keresztül. A betegsége előtt vált el a férjétől, gyerekük nem volt. Sohasem akart gyerekeket. Most egy 34 éves olasz férfival él távkapcsolatban, de hamarosan összeköltöznek. 

Most két és fél hónapig utazik, és az eddig hosztolt vendégeinél lakik, és azok barátainál. Az egész utazásra sikerült ingyenszállást találni, előre két és fél hónapra megtervezve. Én voltam az egyetlen hoszt, akit "klasszikusan" a couchsurfingen keresztül talált meg. 

Marilyn fő témája a rák, és nem is tud ebből kiesni. Én egy évvel vagyok a gerincműtétem után, és mivel naponta kell tornáznom, nekem is minden a gerincemről szól. Neki meg a rákjáról, csak a különbség az, hogy az ő betegségébe bele lehet halni, az enyém legrosszabb esetben "csak" derékfájással jár, vagy új műtétek sorozatával. Mondjuk ok, akár le is bénulhatok. De nem hiszem. 

Marilyn elképesztően okos, és jó hallgatni a történeteit, beszámolóit. Izgalmasan és érdekesen beszél, ezért nagyon szivesen beszéltettem. Ez volt jellemző minden napunkra. Pár kérdése neki is volt felém, de miután válaszoltam neki, pl. a mi történt anyukád vizsgálatán, én meg részletes elbeszélésbe kezdtem, de közben feltünt, hogy nem érdekli igazán a történet, csak udvariasan megkérdezte. Gyorsan abba is hagytam a történet közepén (nem vette észre) és visszakérdeztem valamit róla.


Huszonkilencedik hosztom Rómában Adriano (47) volt. Ő is messze lakott a belvárostól, Róma üzleti negyedében kellett kiszállnom a metróból, ahova a vendéglátóm mindig értem jött és hazavitt kocsial. Adriano a reptérre is kijött értem, 15 percre lakik onnan. Mondtam neki, hogy várjon egy táblával a nevemmel, hogy megismerjem, de ő ismert rám. Mindig is vágytam rá, hogy láthassam a nevemet egy táblán egy limuzin sofőr kezében a reptéren, de ezt még nem sikerült abszorválnom. A gyerekszobában aludtam és volt külön fürdőszobám. Adriano családja decemberben költözött el tőle, azóta hosztol vendégeket újra. Csak néhány referenciája van. Adrianonál három napot maradtam.  

Adriano 10 éve ismerkedett meg a francia barátnőjével és két gyerekük született. A család maradt Rómában, és a hétvégeket a gyerekek nála töltik. Adrianonak van egy főzős honlapja, olyan, mint nálunk a nosalty. A hirdetési bevételekből él, valamint más cégeknek is készít honlapot, mint web designer. Adriano minden nap az édesanyjánál ebédel, és a szive összetört, amikor elköltöztek tőle a gyerekei, mert a lányához intenzíven erős kötődés fűzi. A barátnőjével a kapcsolata már 5 éve tönkrement, külön szobában aludtak, de a gyerekek miatt együttmaradtak. 

Péntek délben érkeztem a reptérre, miután lepakoltam a cuccaimat, Adriano eldobott a metrómegállóhoz, gyorsan be akartam menni a városba, hogy ne veszítsem el az első napomat. Elmetróztam a Spanyol lépcsőhöz, fényképezgettem, felmentem a lépcsőkön, majd elsétáltam a Borghese parkba.

Néhány órát mászkáltam a parkban, majd visszasétáltam egy másik útvonalon keresztül. Vettem közben helyi SIM kártyát 20 Euróért, hogy legyen 2GB mobilinternetem. 

Este a metrómegállóban várt rám Adriano, és elmentünk egy óriási szupermarketba bevásárolni. Elköltöttem 38 Eurót mindenféle hozzávalókra. Hazaérkezésünkor csináltam salátát, és jóízűen megettük. Valahogy jobbak az alapanyagok Rómában, mint itthon. Adrianonak hoztam ajándékba Pick szalámit, amitől teljesen odavolt milyen finom. Tényleg az. Éjjel 03.00-ig beszélgettünk. Adriano fantasztikus ember, gazdagabb az aktív angol szókincse, mint az enyém. Valami hihetetlen jó volt a közelében lenni, dumálni vele. Humoros, hihetetlenül empatikus, jó ráérzésű, magas érzelmi intelligenciával rendelkező, okos férfi. Tipikusan az a pasi, hogyha még néhány nappal több időt töltök vele, menthetetlenül beleszerelmesedek, annak ellenére, hogy külsőre nem az esetem. Volt már ilyen.