Kategória: Roadtrip

Az elmúlt hónapokban kissé csöndben voltunk, és aki ismer minket, az tudja, hogy ez olyan, mint amikor a kisgyerekek a nagy zsivajlás után egyszercsak csöndben maradnak egy szobában: tuti valami rosszban sántikálnak. És ez így is van. Ugyanis pár hónapja kitaláltuk, hogy 3.5 Ausztráliában eltöltött év után végre eljött az idő, hogy nekivágjunk az egyik legnagyobb bakancslistás álmunknak, azaz körbeautózzuk ezt az országot, kontinenst Pufival, a 17 éves 4x4-es kisbusszal. A terv az, hogy március 31-én elindulunk és 4 hónap alatt levezetünk nagyjából 20.000 km-t, amiből akár könnyedén 25-30.000 km is lehet. Habár már az országba való megérkezésünk óta dédelgettük ezt az álmot, komollyá csak 2016 novemberében vált. Akkor egy zúzósabb nap során Andi küldött egy sms-t Nekem (Z), hogy „márciusban induljunk el a Nagy Útra”. Én is és Andi is akkor már hónapok óta küzdöttünk a korábbról már jól ismert érzéssel, hogy bár szuper munkahelyünk van, a világ egyik legszebb országában, városában élünk boldog párkapcsolatban, de ez a tipikus 9-5-ig (ami az esetemben inkább 8-7, Andi esetében pedig gyakran 6-6-ig) tartó mókuskerék egyszerűen nem nekünk való. Még Sydney-ben sem. Pláne úgy, hogy pontosan tudjuk mennyi majdhogynem érintetlen természeti csoda vesz minket itt körül ezen a kontinensen. Ahogy azt a korábbi bejegyzéseinkből láthattátok, igyekeztünk megnézni annyi érdekességet, amennyit csak tudtunk Sydney-től 1000 km-re északra és délre, de a látványosságok java bizony mind messzebb van már, azokat nem tudjuk egy hosszú hétvége alatt meglátogatni.

[...] Bővebben!


Voilá! Hosszú szünet után végre újra sikerült leülnünk, és megírnunk egy blogbejegyzést. Az apropó pedig az, hogy nemrég ünnepeltük a Sydney-be való megérkezésünk harmadik évét, így igazán dukált már egy kis összefoglaló erről az időszakról.

Hogy kicsit felpezsdítsük ezt a bejegyzést, kitaláltuk, hogy a gondolatainkat egy képzelt riport keretében osztjuk meg Veletek. Úgyhogy át is adjuk a szót a Riport Ernőnek és a válaszolóknak, Andinak és Zolinak (azaz magunknak…).


Hol is kezdjük. Kicsit felgyorsultak az események velünk az elmúlt hónapokban, Zoli végre megcsinálta a 8-as szintű angol nyelvvizsgát, így karácsonyi ajándékként beadtuk a letelepedési engedély iránti kérelmünket. Hoppá, kicsit, ki a király? Na jó, ez még azért nem elegendő, hiszen csak akkor kapjuk meg az engedélyt, ha az Ausztrál Állambácsi is úgy gondolja, hogy meghív minket, de legalább a mi részünkről mindent megtettünk, amit meg lehetett, innentől a másik pályán van a labda. Mindenesetre ez egy óriási dolog volt számunkra, úgyhogy (most figyelj, nehogy lemaradj a nagy hírről!!) gyorsan vettünk is egy 30 éves lakókocsit. Ugye hogy ugye? Nagyjából mióta megérkeztünk Ausztráliába a nyálunkat csurgatjuk minden egyes durvábbnál durvább lakókocsi után. Aztán az egyik délutáni autózás közben megláttunk az út szélén egy láthatólag már nem mai darab lakókocsit, alias Kempit.


New South Wales-ben október 5-én volt a Munka Ünnepe, amit természetesen itt is munka nélkül töltenek az emberek. Mi is hozzácsaptuk ezt a pihenőnapot, és rittyentettünk magunknak egy hosszúhétvégét. Jó szokásunkhoz híven munka után negyvenhét csomagot vágtunk be a feneketlen Ezüst Nyílba (Holden Commodore kombi) és meg sem álltunk 350 km-ig.