Kategória: egészség

Mióta az Eötvös utcába költöztem, küzdök az ételmolyokkal. Folyamatosan takarítunk, kéthetente nagytakarítás, és kéthavonta át vannak mosva a szekrények kívül-belül Domestosos vízzel. Az ételmolycsapdák 3 helyen vannak kitéve a konyhában, amit havonta cserélnem kell, annyira tele lesz. Undorító. Most, hogy jön a hideg, már jóval kevesebben vannak, de nyár elején visszatérnek. Amikor beköltöztem két éve, rá egy hónapra kb. 30 ezer forint értékű bio élelmiszert kellett kidobnom, mert mindenbe belementek. Belepetézik a lisztbe, kávéba, teába, cukorba, müzlibe, kakaó porba, protein porba. Mindenbe, ami poros állagú! De belemegy a tésztába és a csokoládéba is. 

Utánaolvastam több helyen mit kell csinálni, valamint saját haditechnikát fejlesztettem ki ellenük. Sikerült, teljesen eltüntek egy ideje. Persze nem tudom, hogy azért mert győztem végre két év után, vagy hirtelen jött a hideg. Íme néhány pontban mit tegyél meg te is, ha hasonló problémával küzdesz:

Dobj ki mindent, ami ételmolyos. De vidd le azonnal a kukába, ne maradjon napokig a szemetesedben a fertőzött élelmiszer.  Most át a szekrényeket, nehezen elérhető sarkakat ecetes vizzel. Szellőztess rendszeresen a konyhában. A molyok ezt nem szeretik.  Ha látod őket repülni, kapd el, annyival is kevesebb.  Vegyél ételmolycsapdákat, mindenhol kapható szinte.  Ha veszel lisztet, magvakat a piacon, boltban, akkor dobd be a fagyasztóba 72 órára, majd vedd ki.  A fagyasztást nem élik túl a peték sem. Sajnos főleg a piacon kapható termékekben benne van, de hoztam már haza a Mammut bio boltjában vásárolt natúr mandulával is ételmoly kukacokat. Ment is a káromkodás, amikor a 7000 Ft/kg árú bio mandulát ki kellett vágni a kukába. (Csak 20 dkg-ot vettem, de akkor is fájt.) Szitáld át a liszteket, porokat, minden egyes új adagnál, amit a szitába töltesz, tisztísd át a szitát előtte. Töltsd át az eredeti csomagolásából jól zárható üveg és/vagy műanyagedényekbe. Ellenőrizd a kupakot, hogy jó szorosan csavartad-e rá. 


A ketogén diéta szigorú életmódot követel. Hosszú a terméklista amikre nem lehet csak ránézni sem, de legalább ugyanannyi variáció van az elfogyasztható ételekre is. 

Minden reggel (8.30-09.00 körül) ébredés után 15 perccel letolok egy meleg pohár vizet másfél evőkanál almaecettel, aminek borzasztó íze van, de remek anyagcseregyorsító, energizáló és még ezen kívül rengeteg áldásos előnye van. Ilyenkor koncentrálok egy pontra, és megpróbálom teljesen kikapcsolni a nyelvem ízlelőbimbóit. Most már egy ideje teljesen hozzászoktam, ezért semmilyen belső hisztit nem okoz a megivása. Íme egy remek videó, ha tudsz egy picit angolul, akkor nézd meg. Az almaecetet bármelyik bioboltban beszerezheted, kb 800 Ft az ára. 

Az ecetes lötyi után beveszem a vitaminjaimat, majd elkészítem a reggelimet, és miközben lassan elfogyasztom, kinyitom a laptopomat. 1 dl édesítetlen mandulatejet, 1.5 dl ásványvizet és egy adag fehérjét (impact whey protein vagy impact whey isolate) összeturmixolok, majd elkornyolgatom lassan. Ebből van nekem jelenleg ötféle isteni finom ízű (fehércsoki, eper krém, tiramisu, citromos sajttorta, fahéjjas tekercs), hogy ne ugyanazt kelljen inni minden reggel. Éveken keresztül a Scitec Nutrition üzletekben vettem a kétféle fehérjét, de rátaláltam egy brit márkára, a Myproteinre, baráti ajánlásra, ami amellett, hogy sokkal olcsóbb, hatványozottabban nagyobb a kínálatuk ízekben, és ami a lényeg, elképesztően ízletesek a SN magyar termékkel szemben. Ezzel a napi édességvágyamat is kielégítem. 

A kávét igyekszem minimum másfél-két órával az ébredés után meginni 10.00 óra felé. Ébredés után a kortizol szintünk magas, és az is marad a következő 2 órában. A kortizol a szervezetünk belső óráját kontrollálja, és segít a figyelem, éberség fenntartásában. Az első kávénkat akkor a legoptimálisabb meginni, ha kortizolszintünk elérte a reggeli csúcspontját. 

Ha ébredés után azonnal rágyógyulsz a kávéfőződre, akkor magas hormonszint mellett fogsz kávézni, és rövid időn belül koffein-tolerancia alakul ki nálad. Ami azt jelenti, hogy még egy plusz kávéra lesz szükséged, ugyanazon hatás eléréséhez. Azaz a reggeli kávéd sokkal kevésbé lesz hatásos, mint a délelőtti kávéd. Tehát a megoldás az, hogy ébredés után még legalább másfél óráig ne kávézz. Idd meg az első kávédat a munkahelyeden, ha eddig otthon tetted, de nincsen 2 órád az ébredés és az elindulás között. 

Kávéfüggő vagyok, latte macchiato-junkie. Hosszú évekig naponta egyszer-kétszer beugortam valamelyik kávézóláncba és rendeltem egyet, vagy elvitelre, vagy helyben fogyasztásra, ha épp találkozóm volt, vagy dolgozni akartam. De ez már múlt idő! Mostanában rászoktam a jeges presszókávéra kókusztejjel, és leszoktam a tejről. A gond az volt, hogy mindez 430 Ft-650 Ft között kerül poharanként, attól függ, hogy melyik gyorskávézóba mentem be érte. Még tavasszal az egyik barátom figyelmeztetésére kiszámoltam, hogy ez mennyibe is kerül évente, és fejreálltam az összegtől. 


Tegnap vért adtam. Ez már a 11. alkalom volt, így rutinszerűnek tünt a dolog. Legelső alkalommal stréber módra a 18. szülinapomon mentem, majd a következő években kb. négyhavonta adtam vért. 21 évesen Budapestre költöztem, és elmúlt a véradó kedv. Egy alkalom jutott az elmúlt 18 évre, talán 4 éve lehetett. 

A véradás, a nyilvánvaló jócselekedet és segítség másokon ténye és érzése mellett, praktikusan is ajánlott: ilyenkor minden szarra, nemi betegségre megszűrnek, így nem kell külön elmenni és fizetni érte. Én évente egyszer szintén a Karolina útra az Anonym AIDS Tanácsadó Központba szoktam menni HIV és Hepatitis B tesztre, de a hepatitisért már fizetnem kell. Véradáskor Hepatitis B, C, szifilisz és HIV 1-2 virusokra szűrnek. Ez összeadva a legolcsóbb helyen 10 000 Forintos vizsgálat ára, ha a HIV tesztet ingyenesnek veszem. Vért adni tehát nagyon megéri. Ha valami baj van a véreddel, akkor kapsz egy levelet, hogy menjél szépen vissza... De elkérheted a leleteidet is, pár nappal később megkapod. 

A nemi betegség kizárása meg akkor biztos, ha szűz a szűzzel, akik egy lakatlan szigeten élnek, így intravénás drogot se láttak soha. Attól, hogy te nem kefélsz félre, a párod még lehet, csak épp nem meséli el neked, azaz mindenkinek ajánlom, évente minimum egyszer menjen el szépen egy klinikára és szűresse meg magát. Nem kínos, és nem szégyen, hanem okos és felelős magatartás önmagunk és mások egészsége védelméért. Vagy... adjatok vért évente egyszer, de inkább többször, így megvan ingyen is. 

Figyelmeztetés: Ha összevissza dugtál mindenkivel gumi nélkül az utóbbi hetekben-hónapokban (vagy csak egy olyan valakivel szexeltél, aki viszont össze-vissza..), akkor kérlek szépen ne adj vért, mert a tesztek nem fogják kimutatni, ha fertőzött vagy. Van egy 6 hetes ablak, amikor minden teszt negatív, miközben már benned van a vírus. A hepatitisnél ez ráadásul 3 hónap. Azaz ha nagy esély van rá, hogy mégis beteg vagy, és vért adsz, azzal egy másik gyanútlan embert megfertőzhetsz, aki megkapja a véredet a műtétje alatt. Ugyanis a levett vért 35 napon belül felhasználják, és nem tesztelik újra, de ha meg is tennék, ott van ugye az ablak probléma. Akkor adj vért, ha úgy gondolod, hogy rendesen gumival védekeztél az elmúlt 3 hónapban, vagy legalábbis nagyon megbízol a partneredben. 

És milyen érzés utána? Nos, én a korábbi véradásokra úgy emlékszem, hogy energizáló hatással volt rám néhány órával később, most mindennek az ellenkezője történt, de ne szaladjunk ennyire előre.