Százötvenkilencedik vendégemet, Marinát (36) három napig hosztoltam, Kanadából, Albertából érkezett hozzám. Marina nem hosztolt még senkit, mert egy erdő közepén lakik, és oda nem akar menni senki. Hozott nekem mandula lisztet és amerikai kiadású Runner's World magazint. Nem magától találta ki, hogy ezeknek a dolgoknak nagyon örülök, hanem kérdezte mit szeretnék ajándékba. Évente 4 hónapig az a munkája, hogy felmászik egy toronyba és megnézi, van-e aznap erdőtűz. Ha van, akkor értesíti a hatóságokat.
Volt egy vita közöttünk, nem igazán vita, inkább véleménykülönbségnek hívnám. Mondtam neki, hogy én nem bírnék erdőben élni hónapokig nomád körülmények között. Megkérdezte, hogy ha utazom hova szeretek menni. Mondtam, hogy a kulturát részesítem előnyben, azaz a városokat, múzeumokat, utcákat, tereket, épületeket szeretem. És szeretem a természetet, de kizárólag nyáron és max néhány napig tudom elképzelni, hogy sátrazzak vagy lakókocsizzak. Mondjuk romantikus körülmények között egy új kapcsolatban el tudnám képzelni, hogy letáborozunk hetekre egy gyönyörű kanadai hegyes-völgyes-tavas környékre egy jól felszert zuhanyzós lakokocsival, de gondolom a víz ugyanúgy kifogy pár nap után abból is. És két hét után már az is unalmas lenne. Mire ő, ja hát te nem szereted a természetet. Mondom, dehogynem, szeretem, de nem 4 hónapon keresztűl minden évben. Városi lány vagyok, szükségem van a civilizációra, a kulturára, kávéházakra, mozira stb. Lesajnáló tekintet volt a válasz, főleg azután, hogy látta rajtam, hogy nekem aztán tényleg mindegy mit gondol, vagy éppen hogyan ítélkezik felettem.
Marina a dolgozós hónapjaiban egy lakókocsiban él, a kutyája a társasága és patakban fürdik. Négy hónapig nem találkozik egy lélekkel sem, csak medvékkel és egyéb állatokkal. Apropó medvék, mutatott nekem fotókat medvebocsokról és a mamájukról, aki csak bámul rá, tehát az egy urban legend, hogy a mama bevadul, és legyilkol, ha a bocsai a közelében vannak, és te is ott vagy. A vendégem év másik felében turnézik a barátaival. Martina folkénekesnő, lakáskoncerteken lép fel, a bevétel pedg a vendégek által kalapba dobott adományból van. Ebből körülbelül annyi pénze van, hogy fél évig utazgathat Európában, koncertről koncertre. Nekem is énekelt a konyhámban fél órát, amiből felvettem egy rövid dalocskát. Minden dalát ő írta, és nagyon tehetséges lány. Komolyabban kéne ezzel foglalkoznia, de elsősorban kéne neki egy jó manager.
Marinát szerdán elvittem bikram joga órára a Hattyúházba. Nem volt ruhája, és az én rövid jóganadrágomat nem fogadta el (nincs az az isten, hogy én azt ott magamra húzzam, mondta ő). Elugrottunk venni neki egy olcsó hosszú, puha, laza otthonra vagy sportolásra való nadrágot. Az órát ügyesen végigcsinálta. Én a műtétem óta az óra második felében lévő gyakorlatok nagy részét kihagyom és a saját gyakorlataimat végzem. Egy ideje hetente kétszer járok bikramra és másik két alkalommal egyéb jóga órákra: flow, vinyasa, freestyle. Martina az óra után felöltözött zuhanyzás nélkül, mert a stúdióban a zuhany nyitott. Elmesélte, hogy trauma érte még tinédzser korában, ezért nem vetkőzik mások előtt. Inkább majd lerendezi nálam a zárt fürdőszobámban.
Csütörtök este elmentünk a BMC aznapi jazz koncertjére, amire kaptam 2 jegyet a háztól. Martina teljesen odavolt az étteremért, ami szerintem is kellemes, de az awesome jelző talán túlzás rá. Ő evett egy újházi tyúkhúslevest, én ittam egy pohár bort. A koncert közepes volt. Martina szerint az is awesome, a vége előtt mégis jelezte, hogy menjünk haza.
Érkezéskor volt egy picit kínos jelenet közöttünk, amire különbözőképp reagáltunk. Az aulában már összegyűlt egy kisebb tömeg, és Marina megjegyezte, hogy mindenki milyen szépen felöltözött. Mire én lazán odavetettem, hogy jah, én is csinosan akartam jönni, de mivel láttam, hogy ő nem lesz az, ezért én se tettem, különben úgy néznénk ki, mint egy fura leszbikus pár. Mire ő összerezzent, rám bámult, s megjegyezte, hogy ő leszbikus. Mire belőlem kitört a röhögés, erre láttam, hogy még rontottam a helyzeten, gyorsan elkezdtem magyarázkodni, hogy bocs, nem azon nevetek, hogy ő meleg, hanem így a válaszom különösen vicces. Aztán mondta, hogy szerinte nem vicces, ezért gyorsan abbahagytam a röhögést és megfelelően bocsánatot kértem, hogy nem akartam megbántani, ez csak egy hirtelen elsütött rossz vicc volt és fogalmam nem volt. Marina a fura jelzőt sérelmezte a leszbikus mellé. (Weird lesbian couple.) Hogy akkor szerintem a leszbikusok furák? Mondom természetesen dehogyis, csak mi néznénk ki furán együtt, ha én is leszbikus lennék és mi egy pár lennénk. De már nem tudtam jól kijönni belőle, sőt egyre rosszabb lett. Gyorsan fátylat borítottunk rá. Mire az asztalunkhoz értünk, már felszabadultan másról beszélt.