Szerző: AtoZ

Jó régen írtunk már ide a blogra (A Facebook oldalunkon azért továbbra is aktívak vagyunk). Hogy miért? Nos, bizony eléggé zsúfoltak a napjaink még mindig, sokat dolgozunk, gyakran hétvégente is, így ha van egy kis időnk, akkor azt megpróbáljuk egymással tölteni, és nem a számítógép előtt ülve. Ezen felül az elmúlt hónapokban ugye itt tél volt, ami bár közel sem olyan kemény, mint otthon, de azért elég hideg annyira, hogy mi is inkább begubózódjunk, kevesebb programot szervezzünk magunknak.

Pár hete viszont végre sikerült úgy összehoznunk egy teljes hétvégét, hogy egyikőnk sem dolgozott, így pénteken munka után azonnal szedtük is a sátorfánkat, felnyergeltük az Ezüst Nyilat, és elautóztunk a Sydney-től 300 km-re, északra fekvő Seal Rocks-hoz.

 


Igen, már jó régen írtunk. Az ok egyszerű: sokat dolgozunk, ráadásul ugye itt jelenleg tél is van, így eléggé begubózódtunk, ez a bejegyzés is csak egy gyors helyzetjelentés lesz. Habár az itteni tél nem olyan elképesztően vészes, de tény, hogy reggelente nagykabátban indulunk el munkába az 5-8 fokban. Napközben azért ha kisüt a nap (márpedig gyakran kisüt...), akkor felmegy a hőmérséklet akár 18-20 fokra is, szóval annyira nem kell minket sajnálni... ;) Viszont nem is ez a lényeg, hanem az, hogy...


Lassan két éve írjuk ezt a blogunkat Ausztráliáról, és rendszeresen kapunk emaileket, megjegyzéseket, hogy túlságosan is szépnek írjuk le ezt az országot, nem lehet igaz, hogy itt minden tényleg ennyire fantasztikus. Habár azért néha említünk nehézségeket is, de tény, hogy nem erre helyezzük a hangsúlyt. Valóban így van, hogy itt sem minden tökéletes (wow, ki hitte volna?), és bizony sok problémával kell szembenéznie annak, aki el szeretne itt tölteni 1-3-10-100 évet. Mi alapjában véve kifejezetten pozitívan, vidáman, humorral és kíváncsisággal nézzük a világot, ezért a bejegyzéseinkben is a szép, jó, érdekes vagy vicces dolgokra koncentrálunk, a negatívumok kifejtését inkább meghagytuk másoknak. Ezen a későbbiekben sem szeretnénk változtatni, viszont elismerjük, hogy egy reális kép alkotásához hozzátartoznak a nehézségek, a kevésbé kellemes dolgok is, amikből bizony nekünk is volt/van részünk folyamatosan. Úgyhogy kivételesen ez egy olyan blogbejegyzés lesz, ami kifejezetten a kellemetlen, negatív meglepetéseket fogja körüljárni Ausztráliával kapcsolatban.


Április. Mindkettőnk kedvenc hónapja, mindketten ekkor születtünk. Imádjuk, mert tavasszal a természet elkezd feléledni, minden elkezd virágozni, rügyezni. Legalábbis ez addig így volt, amíg Európában voltunk. Mióta kint vagyunk Ausztráliában, hirtelen őszi gyerekek lettünk, hiszen itt az április az ősz közepe. Ezt még szoknunk kell, de szerencsére az ősz itt nem olyan hűvös, mint otthon, ráadásul a sok örökzöldnek köszönhetően még a színekről sem kell lemondanunk.


Sydney = a világ legszebb strandjai. Ez nem is lehet kérdés. Mivel a város közvetlenül a tenger mellett fekszik, így több mint 100 stranddal rendelkezik. Igen. Több. Mint. 100!!! Gyakorlatilag 2 éven keresztül minden hétvégén más-más strandot lehet meglátogatni ismétlés nélkül. Azért ez nem egy rossz program… :)

Ebből kifolyólag mindenki meg tudja találni a neki leginkább szimpatikus strandot, az óriási-turistás-tömött Bonditól kezdve a kicsi-elszeparált-családias Shelly beach-ig bezárólag. Természetesen még nekünk sem sikerült minden strandot meglátogatnunk az elmúlt másfél év alatt, de azért már kialakult számunkra is egyfajta rangsor a kedvenceinkről.

Úgyhogy íme a mi kis szigorúan szubjektív toplistánk.


Karácsony Sydney-ben. Ezek a szavak akár antonímák is lehetnének, annyira ellentétesek egymással. Ugyanis magyarként nekünk a karácsonyhoz hozzátartozik a nagyonhideg, a forraltbor, a töki pompos a Vörösmarty téren, a kesztyű-sapka-sál kombó és a brutálnehéz ételek. Na most ehhez képest Sydney-ben a karácsony mindennek szinte a másik véglete: gatyarohasztó hőség, jéghideg limonádé, rengeteg gyümölcs vagy maximum saláta, strandon döglés aranyvasárnap, természetesen fürdőgatyában. Szóval akad némi kontraszt. Habár nagyon jól hangzik a melegben strandolás, de karácsonykor számunkra kisség kiábrándító, sőt, lehangoló. Tavaly éltük meg az első karácsonyt Sydney-ben, és összvissz egyszer volt csak karácsonyi hangulatunk: amikor a Woolworth (helyi Auchan) hűtőpultjai között sétáltunk, kirázott kissé a hideg és szólt a Jingle bells. Ennyi. Ez azért nem túl autentikus. :) De félreértés ne essék, ezt nem panaszképpen mondjuk, inkább csak érdekesség gyanánt.


Kissé lenyugodtak a kedélyek a tegnapi túszdráma óta, azonban a városon természetesen még mindig érezhető a döbbenet. A városban az emberek sokkal kevésbé mosolygósak, mint úgy általában, szinte mindenki erről az eseményről beszél, érthető módon. Nagyon sok kérdést felvetett ez a helyzet, és azt gondolom, hogy mint úgy általában a tragédiák, ez is elindít változásokat, folyamatokat sok téren.

 

Ami már egyértelműen látható, hogy az igazságszolgáltatásban nagy átalakításokra lesz szükség. Ugyanis a tény, hogy az iráni elkövető menekült státusszal érkezett Ausztráliába, az elmúlt években többször vád alá helyezték először az ex-felesége meggyilkolásával, majd több mint 40 rendbeli erőszakos cselekedetért, és még így is szabadlábon maradt, bizony azt mutatja, hogy valahol valami nagyon nem stimmel a rendszerben.

 

A másik probléma, hogy bár az elkövető bizonyíthatóan kapcsolatban volt terrorista közeli szervezetekkel, mégsem került fel az „ausztrál CIA” (ASIO) „figyelő listájára” (watchlist). Pedig az ASIO még szeptemberben az akkori híres ISIS lefejezések után több sikeres akciót hajtott végre Sydney-ben, amikor is nagy valószínűség szerint sikerült megelőzniük néhány tervezett lefejezést Ausztráliában. Szóval itt is van min javítani a rendszeren.

 

Minden szomorúság ellenére azért vannak nagyon szép „hozományai” ennek a tragikus eseménynek. Például az ausztrálok nagy többsége egyértelműen kinyilvánította, hogy nem tesz egyenlőségjelet egy elvetemült muszlim őrült és a muszlim vallás közé. Az egyik szép példája ennek a kiállásnak az volt, amikor elindították a twitteren az „illridewithyou” hashtaget, ami azt a célt szolgálja, hogy azokhoz a muszlimokhoz, akik félnek a városban közlekedni egy esetleges ellenségeskedés miatt, szívesen csatlakoznak nem muszlim vallású ausztrálok, hogy biztonságban érezhessék magukat.

 

A másik egyértelmű pozitív gesztus pedig az, hogy a városban nagyon sokan spontán módon elkezdtek virágokat vinni az esemény közelébe. Reggel 9-kor még csak pár tucat virág volt a helyszínen, délutánra már több száz, és a virágok továbbra is folyamatosan érkeztek. És látszódott, hogy nem csak divatból, hanem tényleg együttérzésből vitték a virágokat.


Amikor 2013-ban elindultunk hátizsákkal Ázsiába fél évre, azt gondoltuk, hogy ennyi utazás meg világlátás biztosan hosszú időre elég lesz. Nem így lett, Ausztrália keresztülhúzta a számításainkat. Az ázsiai utazásunk végén csupán 3 hetet töltöttünk el Sydney-ben, de ez elég volt ahhoz, hogy rögtön azon kezdjünk gondolkozni, hogyan tudnánk ide visszajönni. Hamar meg is találtuk a módját, a tanulói vízum mellett döntöttünk. Egy MBA végzettség már korábban is a tervek között szerepelt Zolinak, úgyhogy összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és a Sydney-i Holmes Institute-ot választottuk a képzésre. Tavaly október közepén érkeztünk meg Sydney-be, így immár több, mint egy éve vagyunk itt.  Úgyhogy itt az idő egy kis visszatekintésre, mi is történt velünk ezalatt az egy év alatt, és hogyan látjuk most Ausztráliát, azon belül is Sydney-t. Ezen felül igyekszünk pár tippet is megosztani az itteni élettel kapcsolatban azoknak, akik szintén egy hasonló kalandot terveznek Ausztráliába. (Figyelem, ez egy igencsak hosszú, és SZUBJEKTÍV bejegyzés lesz, mi szóltunk… :))

 


Melbourne Cup, minden évben november első keddjén, immár 154 éve folyamatosan. Ez a világ legnagyobb összdíjazású handicap típusú lóversenye. Handicap, azaz a különböző lovakra különböző nagyságú súlyokat raknak azok korábbi eredményei alapján, 51 és 58.5 kiló között. Gyakorlatilag a verseny idejére leáll Ausztrália, mindenki a TV előtt ül, vagy egy étteremben, szórakozóhelyen, a fogadóirodákban, esetleg egy lóversenypályán követi az eseményeket. 


Már elég régen írtunk, köszönhető ez a zsúfolt hétköznapoknak, a rengeteg körülöttünk zajló történésnek, a változó munkáknak és a sok iskolai teendőnek. Viszont készül már egy komolyabb bejegyzés, amivel visszatekintünk az elmúlt egy évünkre itt, Ausztráliában.

 

Addig is amíg elkészül ez a poszt, íme Andi egy vendégbejegyzése az egyik legismertebb hazai blogban, a Határátkelőben.

 

Olvassátok szeretettel! :)