2015 augusztus 23 - Itthon Úti cél tippek

A Jeli arborétum

[caption id="attachment_2517" align="alignleft" width="336"] Rododendron virágzata (a szerző felvétele)[/caption] A Jeli arborétum legfőbb nevezetessége a többféle rododendron (azaz havasszépe, hangarózsa, másképpen babérrózsa) – nem csoda tehát, hogy e cserjék virágzásának idején, tehát május elejétől június végéig a leglátogatottabb a különleges növénygyűjtemény. Ilyenkor (sőt, általában) ne féljünk az arborétumot kicsit hűvösebb, esősebb időben sem meglátogatni: némi csapadék hatására a táj színei még markánsabbak, üdébbek lesznek, mint szárazabb időben, s ráadásul jobb kilátásunk nyílik a kertre is, hiszen ilyenkor általában kevesebben látogatják azt, s így nem rejtőzik turisták tömege mögé a táj egy része. A fenyők és a színes virágokkal burjánzó havasszépék a kert bejáratához viszonylag közel találhatóak, a kertnek ehhez a szakaszához igényesen kivitelezett, a babakocsival érkezők és mozgásukban korlátozott látogatók számára is ideális, tágas út vezet, így ők is megcsodálhatják a rododendron virágzást. Az arborétum, ha sikerült betelnünk a csodálatos, Magyarországon egyedülálló rododendron-gyűjtemény látványával, továbbra is tartogat érdekességeket számunkra. A kissé nehezebben megközelíthető Hétforrás szurdok méltóságteljes ősbükkösétől nem messze megcsodálhatunk néhány, hazánkban igen ritka mamutfenyőt az Óriások erdejében. Számos különleges állatfaj, köztük a védett fekete harkály, mogyorós pele, búbos cinege, nyuszt és sárgafejű királyka is megtalálható a területen (bár nappal inkább a madarakkal van esélyünk találkozni). [caption id="attachment_3366" align="aligncenter" width="640"] Fotó: citoyencivilise[/caption] Az arborétumban ezen kívül találhatunk tavakat, kilátót, játszóteret és pihenésre, valamint étkezésre alkalmas padokat is – s utunk során attól sem kell tartanunk, hogy esetleg eltévedünk, hiszen az utak mentén táblák jelzik, merre tartunk éppen. [caption id="attachment_2520" align="aligncenter" width="548"] Tó a Jeli arborétum területén (a szerző felvétele)[/caption] Nagyon fontos figyelni arra, hogy a nyitvatartási idő évszakonként változik, s míg április végétől június végéig minden nap látogatható, az év többi részében csupán a hétvégén tart nyitva a Jeli arborétum – szeptember harmincadikától április elsejéig pedig minden nap zárva tart. Kedvezményesen váltható belépőjegy a gyerekek, diákok és nyugdíjasok számára, de a gyerekkel érkező szülők vásárolhatnak szintén kedvezményes családi belépőt is. A zavartalan, akár több órás kirándulást továbbá ingyenesen használható parkoló is segíti. [caption id="attachment_2521" align="aligncenter" width="576"] A Jeli arborétum egy részlete (a szerző felvétele)[/caption]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük